Norbi küzd a szervóval, de gyorsul

2013.03.20. 16:41
Alig pár órával az idén első futama előtt sikerült végre Michelisz Norbinak a saját, idei autóját is kipróbálnia. Az eredmények biztatóak, de messze még a tökéletes kör.

Nagyon úgy nézett ki, hogy az Olasz Nagydíj szombati időmérője lesz az első olyan alkalom, amikor Norbi a saját, idei versenyautójába ülhet. Bár a JAS Motorsport gőzerővel dolgozott a Civicen, mégis - némi logisztikai viharnak köszönhetően - csak pár órája maradt arra, hogy a már jól ismert cremonai pályán legalább kipróbálhassa.

Nem sokkal a teszt után sikerült elérni, az élmények még frissek voltak: az idei autó sokkal gyorsabb, mint a tavalyi, picit fejlesztett verzió, amellye pár hete már megismerkedett. Úgy tudott 6-8 századdal jobb időket autózni vele a használt gumikon, hogy többet hagyott benne körönként, mint tette azt a régi változattal.

Elmondása szerint érezhetően gyorsabb, már így is egy másodperccel, pedig messze nem ismeri még elégg, hiszen hosszú etapokat - melyek a gumikopás- és fékfogyás szempontjából nagyon fontos tapasztalatot adtak volna - nem tudott menni.

Küzdelmesnek bizonyult az új, gyorsabb, nagyobb szállítási kapacitású hidraulikus kormányszervó, ezzel lényegében folyamatos volt a szívás, de a JAS embereit nem érte felkészületlenül: egy éles körülmények között még ki nem próbált alkatrésznél előfordul az ilyesmi.

Ennek ellenére biztató a fejlődés- és tempónövekedés, Norbi azonban nem ül rózsaszín felhőn, óvatosságra int mindenkit, aki azonnali futamgyőzelmet vár tőle: sokat kell még tanulni az autón, de az irány jó.

Szombaton exkluzív beszámolóval jelentkezünk a friss történésekről, egyenesen Monzából. És ne feledjék: május 3-5. WTCC, Hungaroring!