Szinte már elbúcsúztak tőle, most mégis gyártásban tartják a Huntert az UAZ-nál. A sír szájából hozzák vissza a nehéz piaci viszonyokat jól álló terepjárót.
Az Uljanovszki Autógyár (UAZ) 1971 óta gyártja markáns változtatások nélkül a 469-est. Az eredetileg katonai célokra szánt terepjáró aztán a magánvásárlók közt is kedvelt lett; 2003 óta gyártásban tartott változata Hunter néven fut, utcai használatra is egész vállható külsővel. Mostanság küldték volna nyugdíjba, de a fogyasztói igények átírták a szándékot.
Történt, hogy az orosz autópiac példátlan zuhanással állt bele a földbe tavaly, márpedig egy ilyen kivénhedt technikára egy-két szegényebb ázsiai országot leszámítva nem sok helyen kapkodnak, így vagy otthon adják el, vagy sehol. Aztán láss csodás, miközben harmadával visszaesett hazai autófogyasztás, az UAZ mindössze két százalékot vesztett értékesítéséből, és azt sem a Hunternek köszönheti, hanem a valóban személyautónak szánt Patriot mögül eltűnt vásárlóknak.
Az UAZ-t tulajdonló Sollers Csoport nem olyan rég már bejelentette a Hunter és azzal együtt a 469-es gyártásának befejezését, most pedig azt mondják, folytatják, sőt, még utódról is hallani. A moszkvai tulajdonos cégcsoport döntésében az értékesítési számok mellett az is sokat nyomott, hogy az eredetileg búcsúszériának szánt Győzelmi sorozatot szétkapkodták az oroszok. A Vörös hadseregre emlékező széria eredetileg limitált számban készült, de a sikerét látva benntartják a kínálatban.
A Huntert azért a szigorodó hazai előírásoknak megfelelően átdolgozták most kicsit. Került bele Isofix rögzítési lehetőség, övbekapcsolás-jelző, és a következő években még komolyabban felzárkóztatnák a 21. század igényeihez a megmentett típust. Úgy tudni, a következő években lezavarnak egy teljes generációváltást új alvázzal, ahogy kell.