Annyira nem új, amennyire gondolnák, hiszen amikor még Aegea-munkanéven futott, már akkor tudni lehetett róla mindent. Elsősorban azt, hogy egyértelműen a szegmens olcsóbb típusaival versenyezne, hiszen a Dacia sikere után már a PSA is kapcsolt, és kihozta a Citroën C-Elysée-Peugeot 301 duót, ugyanakkor a Logan felett nem csak ez, hanem a távoli rokon, Fluence is ott van. A Volkswagen egyelőre nem tolakodik ide, annak ellenére, hogy jelenleg talán ez az egyedüli szegmens az olyan válság sújtotta piacokon – amilyen a miénk is -, ahol kimutatható számú autót vásárolnak még magánszemélyek.
A Fiat pedig – nagyon okosan – úgy gondolta, hogy a hirtelen a földből kipattant modellcsalád rajtpozícióját nem gyengíti tovább egy sosem hallott, megszokni való névvel, inkább visszanyúl a jól bevált Tipóhoz. Szerintem jól tették. Akinek volt Tipója, az tudja, hogy egy remek, tágas, a hármas Golfon szinte mindenben túlmutató típus volt, rossz marketinggel és szerencsétlen időzítéssel. A Golf azóta már máshol tart, a Fiatnak pedig most igazán nincs elég mozgástere ahhoz, hogy bemerészkedjen a drága kompaktok közé. És ezt ne bánjuk egy pillanatig sem, hiszen ettől lesz a Tipo nem csak sokkal emberközelibb, de olcsóbb is lesz.
A szedán formáját már ismerjük, sőt, egy ideje már a hazai piacon is kapható (3,5 milliós indulóáron), nagy kár, hogy éppen ez volt az első a sorban. Nem mintha olyan ortopéd lenne, hiszen aránylag tisztességes és átlátható, egyértelmű formatervet kapott. Egyszerűen azért, mert az ötajtós és a kombi sokkal menőbbek, messze nem lengi körül őket az a naftalin és dohszag, ami egy ilyen puttonyos papaautót.
A hatchbacket bármelyik koreai gyártó azonnal sportosnak nevezné, de csak olyan, amilyennek lennie kell: friss és fiatalos. A kombi pedig remek átmenet a kettő között, akkora csomagtartóval, hogy szinte hosszában elfértem benne. Érdekes, hogy a formavilágnak hivatalosan se neve, se nevesíthető dizájnpápája nincs, csak úgy egyszerűen lett, ami már csak azért is érdekes, mert például a semmivel sem izgalmasabb Nissan Pulsar köré annak idején kész eposzt költöttek. Úgy látszik, az olaszoknál egy ilyet az ingujjból kirázni még nem nagy dicsőség, pedig itt egy egész típuscsaládról van szó, ami annyira azért nem könnyű feladat.
A helykínálat és a rendelkezésre álló tér amúgy a Tipo legnagyobb aduásza, több mint 4,5 méteres hossza és csaknem 264 centiméteres tengelytávja erősen a kategória tetejét súrolja és szerencsére nem koptatták el odabent felesleges sallangokkal és eklektikus építészettel. Irgalmatlanul sok helyünk van minden irányban. Tény, hogy nem a világ legklasszabb és leginspiratívabb belterében ül majd a család, de egy erős közepes szintet azért simán hoz, a Loganhoz képest messze többet tud, a francia konkurenciához simán odaállítható. Pláne a jobban felszerelt (Lounge) kivitelek HD-felbontású, matt képernyője sokat dob a beltéren és simán menőbb, mint a Mercedes fényes, olcsó hatású palatáblája.
A beltér ugyan egyszerű, de legalább puha ott, ahol arra van szükség, de a legjobb – és az ilyet méltányolni kell – nem akar többet mutatni, mint amit a valóságban tud. Nem vakít felesleges krómkarikákkal és céltalan díszbetétekkel, nincsenek fémnek álcázott műanyagok, de a sajtóanyag sem vakít semmivel, ami első ránézésre ne lenne egyértelmű. Úgy látszik, itt nem volt szükség a rizsára, mint a Maserati Levante esetében (apropó, nézzék csak a galériát, hogy a Tipóban mennyivel igényesebb hátsó könyöktámaszt sikerült kitalálni), el fogja adni magát a termék, mert tisztességes minőségű, nagyjából azért fel lehet úgy extrázni, hogy már mutogatni is lehessen a szomszédnak, ráadásul az ötajtós és a kombi jól is néz ki.
A motorkínálatban szinte ritkaságszámba (ám a kis turbómotorok ellenzőinek nagy örömére) menően feltűnik két régi szívóbenzines (1.4 16V 95 lóerővel és az 1.6 16V 110-zel) és két Multijet turbódízel. A kisebbik (1.3 MJet) 95, míg a nagyobbik (1.6 MJet) 120 lóerős. A kéziváltók öt ill. hatfokozatúak, az erősebb kivitelekhez hatsebességes automata is választható. Nem tudni még, hová lövik be az ötajtós és a kombi indulóárát, de esélyes, hogy előbbit a szedán alá, utóbbi fölé pozicionálják majd.
Szerintem jó lóra tett a Fiat ezzel az autóval, erősen emlékeztet az első Škoda Octaviára, az volt ilyen praktikus, kipróbált és egyszerű technikával összerakott, aránylag olcsó családi autó. Ami ugyan nem hökkentett meg semmivel, de vitte csomagtartójában a márkát is felfelé. És az olaszoknak most pontosan erre van szükségük. Végre egy jól kommunikálható, vállalható és - főleg - teljesen új termék.
