Észak-Németországban épülhet fel a Tesla európai gyára

2019.08.24. 06:57

Bár hivatalosan még nem jelentettek be semmit, a Tesla állítólag Emden városban és Emsland régióban vizsgált meg lehetséges építési helyszíneket. Érdekes egybeesés, hogy Emdenben a VW is villanyautó-gyártást tervez indítani a közeljövőben.

tesla-gigafactory

Az európai Gigafactory ügye 2016-ban merült fel először, és Elon Musk tavaly már jelezte, hogy Németország a legvalószínűbb helyszín. Már ekkor elkezdett nyomulni Alsó-Szászország kormányzata: a német tartomány a minimum ezer lehetséges munkahely reményében igyekezett minél kedvezőbb feltételeket ígérni, és úgy néz ki, a tárgyalások a finishez értek: állítólag már csak Emden és Emsland maradt a listán.

Az autógyártás nem idegen errefelé: a VW emdeni üzeme eddig a Passat gyártásának központja volt, a gyártási struktúra átszervezése után pedig villanyautó-gyár működik majd itt, ha minden a tervek szerint alakul. És ez is lehet az egyik fontos érv a Tesla számára: a VW miatt a beszállítók nagy része már helyben van. Ráadásul adott a tengeri szállítás lehetősége, és közel a holland-német határ, amiket Elon Musk korábban fontos szempontoknak nevezett a helyszínválasztásnál.

A Tesla korábban jelezte, hogy még az idén bejelentik, hol és mikor épül meg az európai Gigafactory, bár a korábbi nyilatkozatok alapján valószínű, hogy két év minimum kell, mire itt is megindulhat a termelés.