Sportos koncepcióautó a Saab műhelyéből

2001.08.15. 10:41
 
   
   

A General Motors svéd leányvállalata pályafutásának harmadik koncepcióautóját készül bemutatni Frankfurtban. A 9X-nek nevezett tanulmányt a "multi-dinamikus" jelzővel illették az első képekhez mellékelt rövid tájékoztatóban, amivel az autó sportos vonalait, és többcélúságát próbálták egyetlen szóba sűríteni a cég reklámszakemberei. A magyarázat szerint az autó több járműkategória sajátosságait egyesíti, egy kicsit kupé, egy kicsit roadster, egy kicsit kombi, és még a kisteherautók jellegzetességei közül is bevállalt néhányat. A valóságban persze mégiscsak egyetlen autóról van szó, amely arányaiban leginkább a BMW Z Coupéra emlékeztet hosszú motorháztetejével, előre tolt első tengelyvonalával, és meredek hátfalával.

 
   
   

Az autó emellett a legjobb Saabos hagyományokat követi: a szélvédő az ős-900-ast idézve oldalirányba hajlik, az autó elejét pedig teljes egészében a Saab jellegzetesen osztott hűtőmaszkja uralja, magába foglalva a lámpákat is. A gyáriak bevallása szerint az autó a következő öt évben várható modelloffenzíva egyfajta előzetese: amennyiben az autó elnyeri a frankfurti közönség tetszését, az autó számos stíluselemével találkozhatunk a beígért Saab sportkocsin, vagy a később várható nagy luxuslimuzinon.