Lesz utódja az Opel Omegának

2001.11.15. 16:04
 
   
   

Korábban felröppentek a hírek, miszerint a Vectra csúcsmodellje, esetleg a Signum II tanulmány szériaváltozata váltaná le az Omega családot az Opel palettáján, ám ezt a cég elnöke nemrégiben határozottan cáfolta. Carl-Peter Foster elmondta, hogy már dolgoznak egy, a Signum II-nél jóval nagyobb új modellen. Ugyanakkor meg nem erősített forrásokból úgy tudni, hogy a Signum is gyártásba kerülhet 2003-ra, méghozzá mint a Vectra legsportosabb változata.

 
   
   

Valamivel közelebbi hír, hogy újabb adatokat hoztak nyilvánosságra az új Vectráról, amelyről alig több, mint egy hónapja jelentek meg az első hivatalos képek. A gyáriak pontosították a motorválasztékra vonatkozó adatokat, képeket közöltek az autó belső teréről, és bemutatták a legerősebb változatot, a GTS-t. Az első képek alapján az autó belső tere sokkalta igényesebb kivitelű, tágasabb, és szebb, mit a jelenlegi modellé. Ez várható is volt, mivel épp ezen a területen volt a legnagyobb a Vectra lemaradása. Az új modell, amely 2002 első felében kerül az autószalonokba, eleinte háromféle benzines, és kétféle dízelmotorral kerül forgalomba. A belépőmodellbe 1,8 literes, 125 lóerős motor kerül, ezt követi a nagyobb változatokban a szintén jól ismert 2,2 literes 147 lovas egység, valamint egy kétliteres 100 lóerős, és egy 2,2-es 125 lovas dízelmotor.

 
   
   

A GTS jelzésű csúcsmodellbe az Opel Omegában is használatos, 3,2 literes, 211 lóerős V6-os kerül, amely 0-ról 100 km/h-ra 7 másodperc alatt gyorsítja az autót, és 246 km/h végsebességet biztosít számára. A csúcs-Vectra természetesen sportosabb hangulatú autó lesz, mint társai, erről a feszesebb futómű, a 17 hüvelykes felnik, a kis hátsó légterelő, a sportkormány, és még számos apróság gondoskodik. Alaptartozék a továbbfejlesztett, ESP Plus fantázianevű menetstabilizáló program is, amely viszont azok megmentésére szolgál, akik túl sokat vállalnak az autó dinamikus karakterétől felbátorodva.