Idén a Peugeot 206 lehet a legkelendőbb autó Európában

2002.01.14. 15:59
 
   
   

Hihetetlen, de igaz: a Golf és a 206-os között tavaly alig 15.000 autó döntött az elsőség kérdésében. A Golfból 648.211 darab kelt el 2001-ben, a 206-osból pedig 633.453, így a Volkswagen bestsellere ha hajszálnyival is, de megtartotta elsőségét, a tendenciák azonban a francia kisautónak kedveznek. Az adatok szerint ugyanis a Golf eladásai 2001-ben 3,3 %-ot csökkentek, míg a 206-osból 13,9 %-kal több kelt el, mint 2000-ben. Ráadásul az elsőséghez hiányzó mennyiség egyedül a nyitott 206 CC-ből összejöhet, a kis kabrió iránti igényeket már az idén is alig tudták kielégíteni, épp ezért jövőre 30.000-el több készül belőle. Ennek ellenére a VW szakemberei bizakodóak: az ősszel bemutatandó Golf-kategóriájú egyterű bevezetésétől azt remélik, hogy feldobja az alaptípus eladásait is, így a Golf megtarthatja elsőségét a kontinensen.

 
   
   

A képzeletbeli ranglistán a Golf korábban már elszenvedett egy vereséget: a világ legkelendőbb autóinak éves értékelésében a második helyre szorult a Ford Focus mögött. A Volkswagennél erre azt mondják, hogy míg mások az összes karosszéria-változatot egyetlen néven forgalmazzák, addig náluk a Golf alapú lépcsőshátú típusok mindig más néven szerepeltek, így a verseny nem tisztességes. Viszont a Peugeot 206-nak szintén nincsen azonos nevű lépcsőshátú kivitele, így jövő ilyenkor csak a számok döntenek majd...