Elektronikus üléskárpit autókba

2002.02.27. 12:24
 
   
   

A londoni Brunel egyetemen dolgozták ki a sokoldalú szövetet, amely fontos szerepet kaphat a jövőbeli autótípusok biztonságának növelésében. A találmány lényege, hogy apró kapcsolókat szőnek az anyagba, amelyek a fedélzeti számítógép által is értelmezhető jeleket bocsátanak ki. Többek közt képesek jelezni, hogy az ülés mekkora felületen érintkezik az utassal. Ebből következtetni lehet, hogy az adott ülésen gyerek, felnőtt vagy csak egy csomag helyezkedik-e el, így lehetőség nyílik a légzsákok nyitásának megfelelő szabályozására. Ezzel a módszerrel elkerülhetővé válnának a légzsák-balesetek, amelyek manapság gyermekek százainak életét követelik. A feltalálók szerint az újfajta kárpit lehetőséget nyújt egy korai figyelmeztető rendszer kialakítására is, amely a vezető elalvásakor lépne működésbe, érzékelve az elernyedő test lassú lecsúszását az ülésben. További izgalmas lehetőség, hogy egyes kárpitozott felületeken, például az ajtókon, vagy az üléstámlák hátsó felén az autó bizonyos berendezéseit a vászon megérintésével lehetne aktiválni. A találmány fejlesztése még korai stádiumban tart, de a feltalálók már tárgyalnak az autógyártókkal az ötlet továbbfejlesztéséről, és az újabb alkalmazási területekről.

Az AutoExpress nyomán