Erősebb motort kap a Mercedes SL55 AMG

2002.04.12. 10:23
 
   
   

A Mercedes mérnökei kénytelenek voltak átdolgozni a csúcs-roadster motorját, hogy az SL továbbra is a leggyorsabb Mercedes modell maradhasson. A problémát az okozta, hogy az új E-osztály AMG változata, amely ugyanazt az 5,5 literes 476 lóerős V8-as motort kapta mint az SL csúcsmodell, könnyebb és áramvonalasabb lévén jobb menetteljesítményeket produkált, így ez lett volna a leggyorsabb modell az AMG kínálatában. Az AMG vezetői úgy határoztak, hogy hat hétre leállíttatják az SL55 gyártását, és változtatnak a motoron, hogy annak teljesítménye elérje az 500 lóerőt, és így minden szempontból az E55 AMG fölé kerekedjen. Így már a menetteljesítmények is alátámasztják majd a két modell közti árkülönbséget. Ezzel meg is oldódik a csúcsmodellek problémája, ugyanakkor a kisebb, 5 literes 306 lóerős motorral felszerelt E 500 és SL 500 esetén megmarad a különbség az olcsóbb modellek javára: míg az SL-nek 6,3 másodpercre van szüksége a 100 km/h eléréséhez, addig az E osztályú Mercedesnél - sőt, az új CLK 500-nál is - ugyanez az érték mindössze 6 másodperc.