Bogár kabrió még az idén

2002.05.10. 10:52
 
   
   

A Volkswagen hivatalosan is megerősítette, hogy még az idén bemutatják az Új Bogár rég várt nyitott változatát. A hírek szerint a bemutatóra már a kabrió-szezon után az év vége felé kerülhet sor, de legalább már nem kell még egy évet várnunk a hajborzoló újdonságra. A Golf Cabriót felváltó modell a Karmann németországi üzemében készül majd a hírek szerint legalább ötféle motorral: 1,4, 1,6 és 2 literes négyhengeres benzinmotorral, a Győrben készülő 1,8 literes 150 lóerős 20 szelepes turbómotorral és egy 1,9 literes dízeles egységgel. Az autó a hírek szerint alig változik az 1994-es Beetle Convertible tanulmányhoz képest: ugyanúgy egyszerű vászontető fedi majd rossz időben, és nem a drága és helyigényes összehajtható keménytető ahogy azt korábban sokan remélték, ugyanakkor szerencsére lemarad róla a nyitott Golfok otromba hátsó bukókerete. Az autó forgalmazásának kezdetéről és a bemutató helyszínéről egyelőre nem tudni pontosabbat, de valószínű, hogy még az ősszel láthatjuk az első bemutatópéldányokat, és jövő tavasszal már az utakon is találkozhatunk a típussal.