Porba vágó események

2002.04.08. 11:08
Prológnak a rettegett Strázsahegyi szakaszt jelölték ki a rendezők. Ezen a látványos, nézőcsalogató autófelvonuláson már tisztán látszott, hogy a versenyből nem fog látszani semmi. Akkora port kavartak a versenyautók, hogy a nézők az orrukig sem láttak, és könnybe lábadt szemmel próbálták kiköhögni a homokszemcséket.
 
   
   

A hazai rali szezont mindig megelőző híresztelések a csütörtökön kezdődött évadnyitó (10.) Esztergom Ralin nyerték el méltó helyüket. Bekerültek a marhaság-kitalációk kosarába, mely minden évben csordultig telítődik, vagy a valóságos alapokat tartalmazó jéé-tényleg kategóriába. Általában ebben van kevesebb hír, hiszen sokszor még maguk a versenyzők sem tudják előre, milyen autóval indulnak majd, így inkább nem is terjesztik a lehetőségeiket.

 
   
 

A csütörtöki prológon azonban lehullt a lepel, kiderültek a titkok. A bajnoki címvédő, Ifj. Tóth János maradt a 206 WRC-nél. Benik Balázs azonban átült egy Ford Focus WRC-be, de ezt már a néhány héttel ezelőtti OMV ralin is láthatta a közönség. Érdi Tibor pedig egy, a tavalyinál újabb fejlesztésű Subaru WRC-vel próbálkozik, hogy végre győzelemre vigye. A visszatérő Turi Tamást a már megszokott Corolla WRC-vel üdvözölhettük. Reméljük a teljes szezonban részt vesz majd..

 
   
   

A legnagyobb durranások azonban a tavaly oly rossz hírű N csoport körül dörögtek. A bajnok, Aschenbrenner maradt ugyan, az autó is ugyanaz (bár ezt sose lehet tudni), a Tagai testvérek azonban Subaru WRC-vel nyomulnak idén. A N4-ben a szokásos Oroszlán testvérek és Vizin mellett olyan pilóták is felbukkantak, akik eddig a kisebb (de nem biztos, hogy lassabb) géposztályokból jöttek. Pénzes Zsolt a Szamarát cserélte le Oroszlánék régebbi Mitsubishijére, a Lada király, Szajky pedig Elek István Micuját vásárolta meg, és alakított vele most is egetrengetőt. A mezőnyből továbbra is hiányzott Kiss Feri, Szabó Gergő biztosítási problémái miatt inkább nem állt rajthoz, és a Forddal nevező Molnár DoDo váltója sem készült el időben. A TotalCar számára a legnagyobb örömet a Balogh-Mihalik kettős jelentette, akik a tavalyi sikeres másodosztályú szereplés után már az első osztályban riogatják az N2 kategóriát, egyelőre még mindig a Hondával.

 
   
 

A rettegett Strázsahegyi szakaszt jelölték ki a szokásos prológnak. Ezen a látványos, nézőcsalogató autófelvonuláson már tisztán látszott, hogy a versenyből nem fog látszani semmi. Akkora port kavartak a versenyautók, hogy a nézők szinte az orrukig sem láttak, és könnybe lábadt szemmel próbálták kiköhögni torkukból a homokszemcséket. Ez a por a versenyzőknek sem túl jó, hiszen ők meg az utat nem látják, és ezen a különösen rossz minőségű gyorsaságin ez életveszélyes is lehet. A 91-es rajtszámú Pethő VFTS-ében a féltengely is eltört, jelezve, ez nem autónak való terep, inkább menjünk haza. A versenyzőket azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyen hamar feladják. Féltengely csere, és uccu tovább. Valami ilyesmi történt Radóék Hondájával is. Ők ugyanis nem fejezték be a prológot - így nem folytathatták volna a versenyt - másnap reggel azonban ott virított a rajtnál a sárga autó, és már volt előző napi eredményük is. Igaz, hogy több, mint fél óra alatt gurultak át a murvás pályán, de ez úgysem számít bele az értékelésbe, csak a teljesítés fontos. A prológot egyébként Benik Balázs nyerte, szorongatós csatát ígérve Ifj.Tóth Jánosnak.

 
   
   

A pénteki szakaszokon aztán beigazolódott, hogy a "Strázsa" idén is megszedi áldozatait. Rengeteg alkatrész maradt a pályán, és rengeteg autó dobta fel a papucsot. A TotalCar csapata az első körben elvesztette a kettest a váltóból, és kettétört az autó alatt a kartervédő. Ifj.Tóth és Benik valóban vívott, de nem volt olyan szoros a küzdelem. A murvás szakaszokat rendszerint Benik nyerte, de Janika a többin nagyobb fölénnyel győzött, így a nap végére 26 másodperces előnyre tett szert. Érdi Tibor hamar elköszönt, miután meghempergette a Subarut, nem volt képes továbbmenni. A Tagai testvérek pedig még csak ismerkedtek a WRC-vel. Turi azonban fenomenálisan taposta a Corollát, vezetésén nem is látszott a hosszú kihagyás, de ezt már megszokhattuk tőle. Az F2 királya, Bútor Róbert Vb-szintű vezetéstechnikát mutatott be a Citroën Saxo-val. Úgy tűnik nem lesz nehéz megszereznie év végén az első helyet.

 
   
 

A jelentősen megfogyatkozott mezőny második napja is tartogatott meglepetést. A harmadik helyen álló Turi az utolsó előtti szakaszon defektet kapott, amivel 4 perces hátrányt szákolt be. Rutinos versenyző létére pontosan tudta, hogy ezt egyetlen szakaszon nem lehet ledolgozni, így az idegesség és a bosszankodás számlájára írható, hogy az utolsón felborította az autóját. Sikerült visszabillenteni négy kerékre, és be is ért végül a célba, szerencsére "csak" a negyedik helyig csúszott hátra. A murvás szakaszokon ismét Benikék voltak a gyorsabbak, de a higgadt, autóval ismerkedős taktikát választva - nem is próbálkozva Janika megszorításával - a második helyen fejezték be a versenyt. A győzelmet ezúttal is Ifj. Tóth János számlájára írhatjuk, de az biztos, hogy a korábbi években megszokottól eltérően idén neki is van félnivalója az ellenfelektől.

 
   
   

Turiék lecsúszásával Tagaiék léptek a dobogó harmadik fokára, miközben egyre jobban ráéreztek a WRC ízére. Ezt az időeredmények is mutatják. Távollétükben ismét vihar kerekedett az N csoportban. A győztes Asit ugyanis a felügyelő testület a célba érkezés után kizárta. Az indokok: szándékos lassító kikerülés, útvonal elhagyás és a műanyag doblemez takaró hiánya. A kategória végeredménye így érdekesen alakult: a már említett Szajky lett az első, maga mögé utasítva a rutinos Oroszlánékat. Mögöttük Pandur, Németh és a szintén N4-el ismerkedő Kesjár végzett. Az A8-ban a régi formáját mutató Vojcsik Golyó Subaruja melengette a nézők dobhártyáját, és az A8 második helye (WRC-ket leszámítva) némi önbizalmat is adott Golyónak. Az abszolút lista jól megérdemelt hatodik helyén Bútor Róbert Citroënje áll, mely nem meglepő, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az F2-es autók aszfaltos pályákon jók igazán.

 
   
 

De nem csak a nagyoknál, hanem a kisebb kategóriákban is derekasan küzdött mindenki. A Szilágyi-Domonkos kettős jópárszor beékelte magát az abszolút lista elejébe, így könnyedén nyerték az N3-at Peugeot 306-tal. Zagyva Lali Renault Megane-jában eltört a féltengely, így ők nem szólhattak bele az N3 kimenetelébe. Ahogy az N2-be sem szólhattak bele sokan. Radó rettenetesbe kapcsolva magát fölényesen nyert. A kiesők között Szabó Árpi pókos Peugeot-ját kell megemlíteni sajnos, aki a Strázsahegy áldozatává vált. A TotalCar csapata örült, hogy célba ért. A ketteshiányos váltóból később eltűnt a négyes is, majd az összes maradék fokozat összekuszálódott, közben darabokra hullott a már korábban eltört kartervédő, és a benzintank védő is megadta magát. Az autónak lógott keze lába, véres volt a torka, de végül is az ötödik helyen gurult be a célba, ami pontszerző hely.

 
   
   

A másodosztályban sem volt kisebb küzdelem. Spindlerék derekasan küzdöttek, nagy csatát vívtak Sarlósék Hondájával, de végül 6 másodperces hátránnyal alul maradtak. Boroznaki hozta a formáját, és a piros-fekete Szamarával ott volt végig az élbolyban, és tekintve, hogy most nem mutatott be semmi különleges piruettet, így a célba is beért, méghozzá az abszolút negyedik helyen.

 
   
  mondom, hogy Barna gyors...

A fergetegesen szereplő Gál Barna abszolút harmadik időket is villantott az A6-os Ladával, de a második nap felénél valami hiba csúszott a számításba, és sajnos kiestek. A későbbiekben azonban érdemes lesz figyelni rá. A kiesettek közé került Melisek A6-os Ladája is, akinek - Turihoz hasonlóan - a legutolsó gyorsasági döntötte el a sorsát. Melisekéknél ez kiesést jelentett, ugyanis az eltört váltóból kifolyt az olaj, és mindössze néhány kilométerrel a cél előtt úgy összeszorultak a belső alkatrészek, hogy megmozdítani sem tudták az autót. A kardánt lebontva tudták csak kivontatni.

 
   
   

Ennyi eseményt, és izgalmat régen nyújtott hazai rali futam, úgy hogy ne balesetről, vagy a versenyzők egymás elleni intrikáiról legyen szó. Reméljük, marad ez a tendencia. Következő futam három hét múlva Miskolcon.