Egy motorral a rali vb-n is

2005.03.30. 11:10
A HANS kötelező használata után a Forma 1-ben idéntől bevezetett motorkorlátozás - mely szerint egy motorral két versenyhétvégét kell teljesíteni - is átszivárgott a rali VB-re.

A fürdőkádaknál tavaly még egy motor/verseny volt az előírás és csak az év végén fogadták el ezt az új 2/1-es szabályt. Ezt jövőre még növelni akarják, a végcél állítólag a 4-5 verseny lesz, így szerintem lassacskán erre lehet majd számítani a raliban is. Már ha marad egyáltalán addigra versenyautó ott.


Az FIA szabályalkotói már az idei - 2005-ös - szezonban bevezetik a raliban, hogy a WRC gyártóknak egyetlen motorral kell teljesíteniük két futamot. A versenynaptárban szereplő futamok között párokat alkottak, és ezen párosítás alapján kell a motorokat az autókban használni. Milyen jó lenne, ha lehetőség adódna taktikázni, és a "használtakat" csak az év második felében visszaszerelni az autókba... feltéve, hogy túlélték az első versenyüket.



A Subaru csapat vezetője, David Lapworth így látja a dolgot: "Ezek az új előírások nem jelentenek nagy különbséget az eddigi motortervezési technológiánkban. Sokkal inkább a versenyzőinknek jelentenek korlátokat a motorok kihasználása terén. A Subaru eddig is megbízható motorjairól volt híres, így nyilvánvaló, hogy komoly erőket fektetünk be a motorfejlesztési programunkba."


"A motor a versenyautónak azon része amely a végletekig van könnyítve, tuningolva a nagyobb erő érdekében, de ez hatalmas rizikóval jár. Meg kell találni az egyensúlyt az erő kiaknázás és a megbízhatóság között. A korábbiakban nem voltunk túl kapzsik a lóerők kibányászásával, így néhány gyorson a versenyzőknek nagyobb rizikót kellett vállalniuk, mikor az első helyért ment a harc. Most már túl vagyunk két teljes futamon - nem is eredménytelenül - amiket egyetlen motorral teljesítettünk. Ez bizonyítja, hogy jó úton járunk, szóval nem hiszem, hogy lenne félnivalónk. A Subaru továbbra is a győzelemért fog hajtani, nem pedig pusztán a pontokért."


A mérnököknek a biztonsági előírásokat is szem előtt kell tartaniuk, melyek szerint ugyanazokat a specifikációkat kell használniuk az egész szezonban. "Az alacsonyabban fekvő, nagy sebességű pályákon zajló futamokon - mint pl. a svéd - a motor nagyobb igénybevételnek van kitéve, mint a magasabb domborzati viszonyok között zajló futamokon - pl. Mexikó" - folytatta a Lapworth - "Az FIA homologizációs szabályai nem engedik meg, hogy minden egyes futamra a motor számára legkedvezőbb összeállításokat alkalmazzuk. Így egy általános beállítást, karakterisztikát kell alkalmaznunk egész évben."

Ezek alapján a mexikói futamon a WRC-kben dübörgő motoroknak ki kell bírniuk még egy versenyt Új-Zélandon. "A Mexikó/Új-Zéland párosítás talán a legérdekesebb teszt lesz az új szabály sikerének vizsgálatánál. Mexikóban több mint 2000 méterrel a tengerszint felett zajlott a verseny, Új Zélandon pedig alig néhány száz méterrel lesz magasabban. Korábban különböző műszaki beállításokkal, eltérő kompressziójú motorokkal indultunk ezen a két versenyen. Mostantól viszont ugyanazt kell használnunk, ami természetesen a kettő optimális kombinációjából fog kikerülni, így a korábbiaktól eltérően nem lesz kimondottan jó egyikre sem."