Bunkóbbak a nők?

Nem érzem a kocsit, ezért tömegközlekedek. Főállású gyalogos vagyok. Nem akarok vezetni, főleg  forgalomban, amíg félek, amíg nem vagyok biztos magamban. Mert jól akarom csinálni, mert nem tudni, lesz-e, még rá alkalmam. Nem játszhatom el elsőre az utolsó kártyámat. Minek magyarázzam?

Biciklire azért felülök. Megyek forgalomban is, ha muszáj, ha nincs bicikliút. Ott is történnek izgalmas dolgok. Keskeny úton volt már szerencsém olyanhoz, aki letekerte az ablakot, úgy küldött el melegebb éghajlatra. Persze azonnal beláttam, azért esik ki a szájából az IFA, mert nem tud megelőzni. Felmentem a járdára, és a mai napig ott tenném meg ezt a szakaszt, ha ez elég lenne a boldogsághoz. Az utcában lakik egy 50-es, bikaerős apuka, aki előttem szedett le egy biciklist a járművéről és a földhöz vágta. A járda a gyalogosoké, ordította. Azóta nem látogatom meg az anyám, csak busszal.

Ki, miért nem enged át az úton

Több tíz éve fedeztem fel, hogy ha át akarok kelni egy zebrán, nem szabad bizonytalankodni: ráutaló magatartást kell tanúsítani, akkor az autóvezető is tudja, mire számítson. Az utóbbi öt évben azt is meg kellett tanulnom, hogy nem úgy van az, ahogy a nagykönyvben – KRESZ – megírták. Ha lelépek a járdáról, nem nyom senki satuféket, csak lassít, némelyik még gázt is ad. Ez van, ezt kell szeretni. Csak a tendencia szomorít el. Ha tíz sofőr nem enged át, abból nyolc biztosan nő. Már le se lépek az úttestre, ha látom, hosszú hajú a vezető. Amikor nem nézem, ki ül a kocsiban, megszívom. Se jobbra, se balra nem tekint, megy, mintha alanyi jogon járna neki az elsőbbség mindenkivel szemben.

A huszonéves általában telefonál, vagy nagyon koncentrál az útra, látszik, hogy egy órát sem dolgozott a kocsiért, csak megkapta. Az a típus, aki az edzőterem öltözőjében kikéri magának, hogy a mellette vetkőző több helyet foglal el, miközben tangában nézegeti magát. Múltkor se vette tudomásul, hogy a Huba utcai kereszteződésnél épp átkelnék, neki kellett elsőnek lekanyarodnia a Váci útról, hogy előbb érjen a Gilda Maxba. A szüleitől kapott test a látszat ellenére nem tökéletes, van narancsbőr a fenekén dögivel, de a punettiruhákban ez nem látszik. Kibújik a többtízezres csizmájából, de lyukas a fekete zoknija. Vizuális ingerré válik a francia pedikűr, hurrá, a többiek összenevetnek mögötte, mert szánalmas, ahogy a pasiját mindeközben telefonon osztja. Ez a típus sose enged át. Mert ő a nagybetűs NŐ, mert mindenki más csak isten barma.

Van még a kellemes negyvenes, aki azért nem int, mert ránézésre fiatalabb vagyok. Leszarja, hogy hány tonna van alatta, és én ennek csak a töredéke vagyok, ha bátran lelépek, elpusztít. A klimaxosok közt van, amelyiknek ahhoz is van arca, hogy megköszönje, nem mentem ki elé. Hú, de kiszedném ezeket is az autóból, és megmutatnám nekik, hol lakik a jóisten. Volt köztük olyan is, aki megállt az úton, semmi index – esetleg vészvillogó –, csak ácsorgott. Történetesen biciklin tekertem és volt hozzá arcom, hogy kikerüljem. Ahogy elhaladtam mellette, a letekert ablaknak hála hallottam, ahogy káromkodik. Majd jól elbaszom tolatás közben, figyeld meg, neki áll majd feljebb, közvetítette az igét utasának a nagyon vezető beosztású asszony. Miért gondolják a nők, hogy ha volán mögé ülnek, mindenki kitalálja, mire gondolnak?

A legkegyetlenebb mégis a harmincas, aki épp igyekszik megtalálni helyét a világban. Az én korosztályom. Ezek, ha esik, ha fúj, ha szakad, mennek, mert dolguk van. Ha nincs esernyőm, tőle aztán ázhatok, ha éppen elgondolkodik, az arcomba kapom a pocsolyát, és észre sem veszi, mit tett. Akkor se tudom kiszedni a mókuskerekéből, ha káromkodok, ha kalimpálok. A jópasit persze meglátja, elő is jön belőle az ösztön, az áttételes anyai: ha ne adj' isten elcsapja, neki már nem szülhet. A férfiak jórészt átengednek, ha kell, feltartják a forgalmat. Nem kell ehhez rövid szoknyát húzni, télen, nagykabátban is intenek. És nem csak én, de a nyugger a cekkerel is átkelhet. Akárhogy is nézem a KRESZ könyvet, nem látok olyan bejegyzést, ami nemi identitás alapján adna vagy venne el jogokat bárkitől. Akkor miért nem vagytok, vagyunk udvariasak?