Szolgálunk és védünk. De kit?

A Bűnügyi Osztály levele pontosan érkezett, amikorra az előadóm mondta. Harminc nap múlva megkapja a határozatot, az kell majd a biztosítónak. Így is lett. Megkaptam, fel voltam rá készülve, legalábbis azt hittem még pár nappal korábban.

De azért csak összegyűlt némi keserű epe a torkomban, és valószínűleg összegyűlt már mindenkiében, aki kapott valaha levelet, melyben tudatják, hogy amiért megdolgozott, amiben benne vannak a véreres szemmel átvirrasztott éjszakák, az ideggörcsben összekuporgatott forintok és a boldog pillanat, amikor hitel nélkül ül be a család az „új” autóba – na az nincs, és nem is lesz többé. Mert valaki, akinek sem erkölcse, sem lelkiismerete, egyszerűen elvette.

– mondja a tízparancsolat, miként azt is, hogy „Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.”

Ez mind nagyon bölcs és szép, de sajnos én csak gyarló ember vagyok, aki tudja, hogy az van megcsinálva, amit magának elvégez, úgyhogy nem az orczámat fordítottam oda, hanem szóltam az minden barátnak, ismerősnek, felhívtam az összes súlyos arcot, akit csak ismerek, és kerestük az autót. Ezúton is köszönet nekik. Valahogy nem jutott eszembe, hogy jogkövető magatartást tanúsítsak, miközben valami szarrágó épp a fiam kopott, kedvenc kis piros Matchboxát dobja ki a szemétbe, vagy a retkes kezével húzza ki a lányom vadiúj Recaro-gyerekülését a MI autónkból. Nyugodtan ítéljenek el ezért és bízzanak az isteni igazságszolgáltatásban. Mert másban nem lehet. Én pl. megpróbáltam a rendőrökkel is, nem volt az igazi.

Hétköznapi történet, van ilyenből ezer. Ebben csak annyi az érdekes, hogy az autó megvolt, és a rendőrség tudott is róla.

Nézem az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tavaly októberi levelét, a második táblázat első sora így néz ki:

Nincs nagyon mit hozzáfűzni, valójában annyira nevetséges arány, hogy magától adódik a kérdés: az a 2,6 százalék nem úgy jött ki, hogy egyik lopós parti felnyomta a másikat? Vagy valójában ez az a BMW, amit a Winkler cimborájától loptak el, és csak azért lett meg, mert a tolvaj tilosban parkolt? Ez egy vicc, nyilván. Pedig mennyire jól mutatna, ha a police.hu-n a visszaszolgáltatott hintaló és motoros fűrész mellett lenne mondjuk egy slusszkulcs és egy autó is, nem? A közvélemény se lenne azon az állásponton, hogy a rendőrhöz csak azért van hozzánőve a farka, hogy megtalálja.

Ácsi, ha ön rendőr, és most akarja megmagyarázni ezt a számot, és a BRFK-n belüli viszonyokat, ne fáradjon, saját forrásokból dolgozom. Nem érdekel a magyarázkodás, a jogi halandzsa és az egész bürokratikus, papírtologatós labirintus, amibe az a pár becsületesen dolgozó rendőr is beledöglik, akik 2015-ben több papírt gyártanak a fióknak, mint a hatvanas években. Betűzöm: L-E-S-Z-A-R-O-M a magyarázatot, mert megmagyarázni mindent meg lehet, ezt a történetet is, annak ellenére, hogy nem bonyolult. Mielőtt azonban mégis belekezdene (mert tudom, hogy akin sapka van, az ilyenkor nem bírja ki) próbálja beleélni magát a helyzetbe, és képzelje el azt, hogy öntől, mint rendőrtől ellopják az autóját. Úgy keresi majd, és úgy nyomoz, mint a mi autónk után? Vagy mint bármelyik másik után?

Persze, hogy nem, mert emberből van, és a sajátját keresi, nem a másét. Ne dugjuk homokba a fejünket: a pénz és a csábítás nagy úr, és a rendőrök között is van mindenféle. És ha a nagyfőnökök is összejátszanak a Vizovicki-félékkel, ne essünk hasra, ha alkalomadtán beosztottjaik dőlnek meg, mert nyakig sárosak egy-egy autós brigádban. Volt már példa erre is.

Alig két héttel a lopás után éjszaka fél kettő körül csorogtunk befelé a Szentendrei úton Rézmányi kollégával a jobb egyben. Azon kivételes esték egyike volt, amikor a hegyeken megmaradt a hó, és az ember nem titkoltan azért jár az isten háta mögé, hogy autózzon egy jót. Aztán amikor levonul az adrenalinhullám, gyök kettővel, hullafáradtan hazacsorog, és hálát ad a jóistennek a sperrdifiért és a benzinmotorért.

A bevezető szakasz teljesen üres volt, egészen szürreális kontrasztot nyújtva a délutáni dugóhoz képest. Egyedül voltunk, a hetvenes tábla mellett nyolcvanat mutatott a sebmérő, ami a valóságban 70-72-es tempó lehet, ötödikben, a belső sávban gurulva beszélgettünk. A nagy ürességben a távolban látszott a sávunkban álló rendőrautó, előtte egy fehér Ignis. Meg is jegyeztük, hogy na, egy kis éjszakai szopatás, és lustán beljebb húzódtam egy sávval. Gurulunk tovább, alig másfél perccel később pedig már a nyakunkban villog az Astra, mi vagyunk soron. Az autó öreg, sáros, mi sem úgy nézünk ki, mint akik a bécsi Operabálból jönnek, hát kiszednek, mást nagyon nem is lehet, az Ignis szépen elhúz mellettünk.

Volt ott minden.

– Nem világít elöl a fényszórója, uram – mondja ő.
– Nem létezik – mondom én és kiszállok az autóból, amíg a rendőr hátramegy a papírjaimmal bíbelődni a saját autójához. Persze, hogy világít, kutya baja. Majd megnéztük a csomagtartót is, két izzókészlet, EÜ-doboz meg egy pótkerék. Megvan minden.
– Hová siet, uram? – jött a következő.
– Nézze, hazafelé megyek, fáradt vagyok, óra szerint nyolcvannal mentem, ami tudjuk, hogy nem annyi, nulla okom van sietni és nem is érzem úgy, hogy siettem.

Tényleg nem volt kedvem beszélgetni.

– Nem használta az irányjelzőt, amikor kikerült minket az imént.
– Jogos, vállalom a bűnöm és a büntetést, tényleg ne haragudjon, hogy éjszaka fél kettőkor a teljesen üres Szentendrei úton nem használtam az irányjelzőt. Kifizetem, elismerem.

Kicsit forgatta még a papírokat, majd elengedett úgy, hogy érezzem: ő most elenged.

Hogy miért jutott ez eszembe? Mert pontosan ennyi ráfordított energia kellett volna ahhoz, hogy meglegyen az autónk, és talán azóta nem tűnt volna el még hét Toyota Prius Budapestről és vonzáskörzetéből. Illetve több, ezek csak azok, melyeket az Autóvadásznak bejelentettek, és melyekről a Prius Klub tagjai is tudnak. A valós szám magasabb.

És akkor a sztori

A priusos srácok már akkor jól tudták: lopják a típust, méghozzá nagyban. Az Autóvadász statisztikája is megerősíti ezt, hiszen míg 2012-ben csak négyet, addig tavaly már 14-et jelentettek be a fővárosból és környékéről. Az idei első két hónapban már nyolcat. Szeretik a taxisok, szeretik a vásárlók (idén januártól-márciusig 128 használtat helyeztek forgalomba a Datahouse adatai szerint), a pótalkatrész drága, van helye az e-bayen és a feketepiacon is, ellopni pedig könnyű. Nyilván az 1236 forgalomba helyezett használt hármas BMW-hez képest ez elenyésző szám (90 nap alatt 1236 autó, számolják ki), de ez pont nem vigasztalja egyik károsultat sem. Azt sem, akitől egy éjszaka kettőt is elvittek, a cégest és a sajátot is. Ezért a Prius Klub tagjainak autójában ott egy papír az ellopott rendszámokkal és figyelnek.

És jól figyelnek, hiszen alig két nappal a lopás utáni délelőtt már megkeresett egyikük, és elmondta, hogy látta az autónkat. Illetve egy ugyanolyat, a mi rendszámunkkal (MSN774). Mégpedig úgy, hogy teljesen véletlenül elékanyarodott ki abból az utcából, ahonnan alig pár perccel korábban egy másik, lopottként nyilvántartott rendszámos autó is. László – aki ezzel az infóval megkeresett – programozó, elég jól megjegyezte a rendszámunkat, és biztos volt benne, hogy azt követte csaknem fél órán keresztül Vecséstől a Soroksári útig, ahol a bőrkesztyűs, nagydarab akárki végül kiszúrta, és egy piros lámpán szabálytalanul elkanyarodva eltűnt a szeme elől.

László nem volt tétlen, természetesen még menet közben hívta a 112-t, és elmondta, hogy egy két napja a III. kerületből ellopott autó halad előtte, és egy másik – két hónapja ellopott (!) - is ugyanonnan jött ki (akkor még nem tudta, hogy csak a rendszám a miénk). Erre a diszpécser azt mondta, hogy pár perc múlva visszahívják. Ennyi, se bú, se bá, ki hívja vissza és egyáltalán miért vissza, az nem derült ki. De visszahívták, sajnos nem tudni, ki és honnan, mert nem mutatkozott be, de mivel a diszpécsernek elmondta, merre járnak, így feltételezhető, hogy az az illetékes kapitányságra szólt be, azaz a IX. kerületre.

László türelmesen elmesélte ismét a dolgot, megemlítette, hogy két lopott autót is látott, és még mindig az egyiket követi, mire a szolgálatvezető valaki biztosította, hogy nyugalom, 

És biztosan küldte is, csak hirtelen nem tudom, a Georgia állambeli Haralson megyébe-e vagy Missouriba, mert hogy a következő tíz percben (és utána sem) egy fia villogó nem tűnt fel a Soroksári út környékén.

A nap folyamán többször próbáltam elérni az előadómat, hogy tájékoztassam. Sikertelenül: a telefon csöngött-csöngött, nem vette fel senki. A központ is csak oda tudott kapcsolni, az sem volt megoldás. Megbeszéltük a srácokkal, hogy este kimegyünk oda, ahonnan reggel kijött az autó. Mikor odaértem, és elmondták, mi történt, már tényleg elborította az agyamat a köd. Ugyanis alig parkoltak le egy bevásárlóközpont parkolójában úgy, hogy rálássanak a kereszteződésre, ugyanabból az utcából ismét előjött a mi lopott rendszámunkkal közlekedő autó, ugyanaz az ember volt a sofőr (jól látták az utcalámpák fényében), és ugyanarra hajtott el, mint reggel. Felocsúdni sem volt idejük, éppen csak kiszálltak az autóból, de már nem volt értelme utána eredni. Hívták hát ismételten a rendőrséget.

Ugyanaz a helyszín, ugyanott, ugyanaz az autó reggel és este is, feltételezhetően ugyanazzal az emberrel. Nem kell hozzá Fuchénak lenni, hogy gyanítható legyen: valahol a Nimród utca környékén történnek a dolgok. 

volt ezúttal a válasz este nyolc körül, aztán éjfélig ott ültünk az autóban és jártuk a környező utcákat, de rendőrnek nyoma sem volt. Két héttel később László Priusát is megpróbálták ellopni, sikertelenül. Aztán elvittek még hetet, amiről eddig tudok. Majd megkaptam a határozatot, és azóta csak röhögök a megtalált fűkaszákon, mert más nem maradt. 2,6 százalékos felderítési arány mellett nem is lehet mást. Önök hogyan hívják ezt a csaknem 3 százalékot? Legyen csőd vagy égés, netán pofon a szarnak?

Március 25-én, miután Csikós ismerősének két Priusát is ellopták, megjegyeztem saját Facebook-oldalamon, hogy ez talán elkerülhető lett volna ha... Akkor jelentkezett egy ismerősöm. Talán ő mentette meg a testületet attól, hogy egyként küldjem el melegebb helyre az új traffipaxaival együtt, mert van még közöttük legalább egy, akit érdekel, mi történt. Szavaiból kiderült, hogy tud a lopásokról, az ő körzetében is megugrott az ellopott Priusok száma, és látta a bejegyzést, most már tenne valamit. Elmondtam mindent, amit tudtam és a véleményem is, utóbbira inkább nem válaszolt, megértem: az állásával játszana.

Az egyes kapitányságok rivalizálása, és a lusta, nemtörődöm hozzáállás azt eredményezi, hogy szinte nulla a kommunikáció az egyes körzetek között (!), az állomány olyan-amilyen, azt is kizavarják inkább pénzt beszedni. Most el lehetne sütni megannyi bezzeg kezdetű közhelyet és még csak nem is ok nélkül. Hiszen mi kerestük, mi megtaláltuk, csak elé kellett volna állni egy rendőrautóval, és kész. És – tetszik vagy sem –, az állampolgár, akitől megkövetelik a jogkövető magatartást, és akit büntetnek az önbíráskodásért, az sajnos nem azt látja, hogy a rendőr kihúzza az autóból a szarházit, és bakancstalppal nyomja az arcát a földhöz, hanem hogy a rendőr nem csinál semmit, csak szopat, büntet, pénzt hajt be, és ha kell, akkor a belső sávban tartja fel a forgalmat a sztrádán.

Száz indokot tudna nyilván mondani az ügyeletes, ha egyszer számon kérnék (de nem fogják) arra, miért nem jött ki egyszer sem a járőr. Száz mesét költene a BRFK arról, hogy nem igaz az állítás, hiszen az egyes körzeti parancsnokságok együttműködése kiváló, de sajnos én vagyok az, aki látta az alig harmincéves, kisportolt rendőrnyomozó asztalán álló félméteres irathalmot este tízkor, ami odaszögezi az íróasztalhoz hajnalig a 24 órás szolgálat végén. Pedig a srác tudja, hová kellene menni az utcán, és menne is.

És én vagyok az, aki most joggal van felháborodva, és teszi fel a kérdést, hogy ez a testület kit szolgál és kit véd? Kiért és miért van? Ismernek minden sittes arcot, tudnak minden eldugott telepről, ismerik az orgazdákat, a csókos vizsgaállomásokat és a trükkös neppereket. Akkor miért nem tehetik a dolgukat? Nem védi őket az állam, amelyet eltartanak? Megfulladnak a papírban, vagy egyszerűen csak lusták? Ha rosszak a jogszabályok és eleve nem az ő kezükre játszanak, akkor mit is kéne tenni? Ja, semmit, az a biztos.

Nulla, ez így, ebben a formában egy nagy nulla és tudom, hogy sokan közülük érzik és értik ezt. Sajnos még többen azonban nem. Ahogy azt is, hogy ha én így végezném a munkámat, akkor már a Kisalföldnél rajzolgathatnék autós kifestőket. Persze ilyenkor jön az igazi troll-mondat, hogy ha nem tetszik a rendőr, akkor ha bajban vagy, hívd a bűnözőket!

Csak szólok, hogy ez bizony sokszor így is van már most is. Mert a lopós patkányok azok lopós patkányok, de az igazi nehézfiúk pár százezerért jelentősen jobb felderítési százalékkal dolgoznak, úgyhogy ideje lenne összeszednie magát főleg a BRFK-nak, mert ha ez így megy tovább, akkor már csak akkor lesz rájuk szükség, amikor könnygázzal kell oszlatni a saját vagyonuk védelmére szerveződött népi milíciákat. Mert a köznép beléjük vetett hite nem, hogy megrendült, hanem konkrétan elpárolgott. 1988-ban Moldova György írta:

Ezt kéne észben tartani, és tenni, ami a dolguk, se többet, se kevesebbet. Mert nem a saját nevemben írtam mindezt, ó nem. Én már lélekben két nap után lemondtam a frissen szervizelt, szeretett autónkról, csak a tettesnek néztem volna az arcába szívesen. A feleségem még néha elsírja magát, mert szerette, a gyerekek emlegetik, de az élet megy tovább, és megy tovább annak a több ezer embernek is, akiktől szintén ellopták és sosem lett meg.

De csak én és ők tudják, hogy ez a lemondás valójában mivel jár, mit hoz magával az, hogy hirtelen eltűnik az egyik legértékesebb ingóság a rendszerből. Gondoljon csak bele ön is, majd abba a borzalmasan rossz szövegbe, amit pár száz új traffipax megvásárlásakor tolnak az arcunkba.

Csak sajnos traffipaxba meredve nehéz üldözni a bűnt.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!