Két gyökér találkozik a zebrán

Van tehát egy barátja, aki ment biciklivel a Bajcsyn…

Ajjaj, Zolikám, nem biztos, hogy jó helyen jársz. Hisztis bringások jobb, ha nem nálunk keresik az igazukat, arra a Totalcarnál sokkal jobb médiumok léteznek. Nem mintha bármi bajom lenne a kerékpárosokkal, elméletileg én is támogatom a városi biciklizést, csak túl sok autóm és motorom van ahhoz, hogy ezt az elvemet a gyakorlatba ültessem át. A militáns biciglisták nagy részénél meg amúgy is azt gyanítom, hogy ők afféle kétkerekű Pol-Potok: se autójuk, se jogsijuk, viszont akkor másnak se legyen már. Akinek meg van, az húzza meg magát, a rohadt környezetszennyező állatja. A Critical Mass felvonulása is mennyivel hitelesebb lenne már, ha bicikliemelgetés helyett (mellett) minden résztvevő rituálisan elhajítaná a BMW-je kulcsát és elégetné még a forgalmit is.

Szóval, Zolikám, mondom, ez volna az én idevágó előéletem, biztos, hogy el akarod még mondani? Akarja. Van tehát a barátja, aki egy tök értelmes srác (persze, látott már valaki buta bringást?), és rendesen, szabályosan kanyarodott a belvárosban.

Na, ez a másik. A biciklisek termonukleáris hisztigörcsöt bírnak kapni, ha bárki megszegi a Szent KRESZ-t − gyalogosok a bicikliúton andalognak, autósok összevissza parkolnak −, és maximálisan igazuk is van, hiszen a biciklis sérülékeny, de vigyázni kellene rá, hiszen csökkenti a dugót és a szmogot. Meg korszerű.

Mikor ellenben a biciklis útra kél, fülében üvölt az iPod, hogy ha már autóra nem telt, legalább a hifi meglegyen, a kereszteződés előtt felhajt a járdára, hogy aztán a zebrán tekerjen át, mert így pont egy zöldhullám az egész város, aztán fordítva be az egyirányú utcába, mert azt szabad, egyébként pirosakon át lehet neki csorogni, ha nem jön senki, mert… mert igazából fogalmam sincs, tán bicikliből jobban kilátni. És persze telefonál is, mert biznisz az biznisz, Steve Jobsot mégse nyomhatja ki, csak mert kicsit sűrű a forgalom. Zúz a zebrán, két centivel húz el gyanútlanul szaglászó kutyák és totyogó kisgyerekek mellett, mert ő környezetbarát, neki szabad, különben is, érzi a távolságot.

Egyszóval az intelligens barát szabályosan, zöld jelzésen hajt át a kerékpárúton, mely közvetlenül a zebra (kijelölt gyalogátkelőhely) mellett húzódik. Mire jön a bunkó mercis, és kis híján elüti. Igen, a bunkó mercis valóban létezik, van jó sok bunkó mercis, meg más autóval közlekedő bunkó. A múltkor például egy jobbkezes kereszteződésben az tette nehezen kezelhetővé a szituációt, hogy a három járműből kettőben telefonáltak. Nem bunkó mercisek, hanem kedves hölgyek, akik biztosan fontos hívást intéztek, elvégre tudják, hogy vezetés közben telefonálni veszélyes, még akkor is, ha ők nagyon jól tudnak egyszerre többfelé figyelni. Hiszen a hölgyek, ha vezetés közbeni telefonálásról van szó, esküsznek rá, hogy a nők megosztott figyelme valami szenzációs, de nem tudom, ismerős-e férfitársaim előtt a 69-es pozitúra elhárítása azon az alapon, hogy a nők nem tudnak egyszerre kétfelé figyelni?

Na de visszatérve Zoli barátjára, akit majdnem elütött a bunkó mercis, rácsapott egyet a motorházára, aztán bár az autós továbbment, nyilván az esemény elért az ingerküszöbéig, mert hátramenetbe kapcsolt, megpróbálta elütni a bringást. Viszont − és ezen a ponton dicsértem meg aztán Zolit, hogy mégis jó a történet, mert lehet rajta röhögni −, nem ütötte el, de rükvercben összeütközött az utána jövő autóval. Szóval ez így szép történet, de ebben most így mit írjak meg? Egész jó kocsmai sztori, de hol itt a cikk? Hát ott, hogy aztán a mercis kiszállt, megpofozta a cimbit, kijött a rendőr, és most mindkettejük ellen eljárás indult garázdaságért.

Hát persze, Zolikám, érthető, de mi ebben a felháborító? A bringás garázda módon csapkodta a motorháztetőt: nem csapkodjuk más autóját.

De hát csak egyszer rácsapott, hogy felhívja magára a figyelmet, mert az autós nem látta. Különben elütötte volna.

Na jó, nézzünk egy rekonstruálást. Ez a Ducati a bicikli, Mercedes mecsbokszom itt a szerkesztőségben sajnos nincs, de ez a Hummer talán elég bunkó lesz. Tehát megy át a bringa, jön az autó és majdnem elüti. Mennyivel megy egy autó gázoláskor? Egy tempós kanyar olyan 30-40 km/h, 20-szal is el lehet ütni valakit, de tudod, mennyi 20 km/h? Egy tempós biciklizés. Próbálj már meg egy számodra váratlan pillanatban ráütni egy közeledő biciklire. A rendőr meg nem hülye, helyszínelt már elég gázolást, tudja, mi mennyi, meg talán valamennyi emberismeretre is szert tett az évek során, szóval ez egy nagyon egyszerű helyzet, feltéve, hogy nem erős csúsztatásokkal meséljük el egy túlzottan is empatikus barátunknak.

Tehát egy közeledő motorháztetőre csapni úgy, hogy mindkét kezedben biciklikormány van, és nem te vagy a Jackie Chan, még egy lassan guruló autónál is elég körülményes. Egy lassan guruló autó meg nem hangzik valami gázolósan. Tehát, Zolikám, elmondom, mi lehetett itt. A mercis, akit nevezhetünk bunkónak, de lehet, hogy csak figyelmetlen volt, nem kalkulált azzal, hogy a járdán bicikliút is van. Gyalogost nem látott, hát kanyarodott. Ekkor váratlanul előtte termett a bringás, de szerencsére a mercis nem ment gyorsan, így kicsit félelmetes szituációban ugyan, de meg tudott állni.

Na látod, és ez nem bunkóság?

Nevezhetjük annak, de ez egy kétmilliós város, sok a figyelmetlen közlekedő, észnél kell lenni, és megpróbálni mások hibáival is kalkulálni, mert képtelenség órákig úgy vezetni a forgalomban, hogy a teljes mátrix ott fut a fejünkben. Rádiót hallgatunk, vakarózunk, bambulunk − mindenki. Nálam a bunkóság az az előre megfontolt, szándékos bunkóság, ami a telefonálással kezdődik. A mercis az elmondottak alapján kicsit figyelmetlen volt, de még bőven a tűréshatáron belül, hiszen meg tudott állni. Vannak veszélyes, öncélú hülyeségek, tolni a másik autót 70-nel, gyorsulgatni agyatlanul, nem lassítani a zebránál, végtelen a sor, de ezt nem venném bele. Hanem azt áruld már el, a haverod mi a bánatnak ütögeti mások autóit? Gondolta, most ő, a bringás jól megbünteti az autóst? Esetleg nevelő hatást is kalkulált a csapkodásába?

És mégis mit gondolt, a mercis megijed, elszégyelli magát és hazáig hüppög? Hát nem. Az van, hogy egy ilyen szituáció általában egy irányba megy, és ezt hívja a híres palo altói pszichoterapeuta csoport az ugyanabból még többet-csapdának. Agresszió, plusz agresszió, még egy kis agresszió, és a végén tényleg ott pofozkodunk az utcán, annál cikibb dolog meg kevés lehet. Oké, úgy érezzük, meg akart ölni, esetleg tényleg meg is akart, de hiába, nem sok mindent tehetünk, gyakorlatilag eszköztelenek vagyunk az ügyben. Lenyeljük, hazavisszük, alszunk rá egyet és elmúlik. Az okos haverod meg most járhat a bíróságra a sok eszével.

De miért, mi van abban, hogy rácsap egyet? Nem horpadt be, meg ilyesmi.

Semmi nincs benne, csak ez már tényleg bunkóság. És fogalmam sincs a szolgálati szabályzatról, meg a garázdaság tényállásáról , de valami ilyesmi lehet. Ne csapkodjuk már mások autóit, ne büntessük a többi közlekedőt és ne akarjunk nevelni, legfeljebb személyes példamutatással. Utóbbi a feszültség levezetésére nem alkalmas, de hosszú távon sokkal jobban működik. Kérdezz meg egy közlekedéspszichológust, ha nekem nem hiszel, majd ő elmondja, mennyire rossz, ha bebeszéljük magunknak, hogy mindenki idiótán vezet és az életünkre tör, esetleg elkezdjük számolni mások hibáit. Mert ilyenkor nem a saját vezetésünkre figyelünk, és az biztonsági szempontból veszélyes luxus.

Winkler, te mekkora egy csúsztató köcsög vagy, mondta végül a kultúrrovat szerzője, amiről gyorsan közölnöm kell, hogy ez köztünk teljesen normális kommunikáció, és a helyzet a látszat ellenére semmilyen hozzáadott feszültséget nem tartalmazott.