Lassan kavargó forró bűz, telített sávok. Talán ha minden negyedik-ötödik autóban ül egynél több ember. Aki megteheti, kabinhűtésre pocsékolja a benzint-gázolajat, tapintható az ingerültség. Mosolytalan arcok izzadnak a kormányok mögött, idegesen keresnek valami újat a rádión. Átlagos munkanap, nyár, Budapest.
Néha feltűnik egy robogó, esetleg nagymotor, elevickél a sorok között, alkalmanként a járdán tesz meg pár tíz métert, rövidít a biciklisávon, buszsávon, leállósávon, zöldnél elsőként indulhat, törvényen és dugón kívül közlekedik. Ha ügyes, senkit sem zavar, csak azt a pár idióta irigy autóst, aki talán még rá is húzza a kormányt, nehogymá' valakinek jobb legyen. (Szerencsére ilyenből kevés van, sokkal többen húzódnak arrébb, hajtják be a tükröt, köszönet nekik!)
Miért a néha? Miért nincs sokkal-sokkal több kétkerekű? Én tavaly májusban határoztam úgy, hogy ha csak tehetem, nem viszek reggelente magammal egy-másfél tonna vasat. Az A-s jogsim régről megvolt, vettem egy használt 400-as nagyrobogót hitelre, azzal járkálok be ötven kilométerről a szerkesztőségbe, meg onnan szerteszét a városba. Azóta ráncaim kisimultak, fogam fehéren ragyog, tekintetem fénylő, szőröm puha és selymes.
Tervezni tudom a programjaimat, nem kell telefonálgatni, hogy "kések, mert megint beállt a Hungária", mindenhova odaérek. Kocsival egy jó kis hétfő reggelen szűk negyven perc az út a városhatárig, onnan meg legalább még annyi, de van, hogy még egy vagy akár másfél óra a szerkig. Motorral nincs ötven perc az egész, és tökmindegy, mekkora a dugó.
A fuvarozókat megértem. Aki reggelente a családját teríti szét iskolába, óvodákba, munkahelyekre, este meg betakarítja őket, azt is. Aki nagybevásárlásra indul a Teszkó–Osan–Kora szentháromságba, még azt is. De aki egymagában unatkozik a kocsiban az ácsorgó sorban, útban munkahelyre, tárgyalásra, fitneszklubba, ebédelni, azt nem.
Kényelem? Öt-tíz perc araszolás után már a fenékmasszírozós, felfújható Merci-fotelből is vágyakozva nézem a vidáman cikázó motorosokat. Biztonság? Vánszorgó kocsisor mellett én még nem láttam motorosbalesetet. Hát akkor? Alighanem hiába várjuk, hogy az állam vagy a főváros majd jól megoldja a közlekedést, és mindenki mindenhova mindig eljut könnyen-gyorsan autóval.
Az olaszoknál, franciáknál, spanyoloknál, aki siet a nagyvárosban, két kerékre ül. Öltönyös yuppie-k, ősz nagyanyók, iskolás gyerekek, bomba csajok brummognak az utcákon a legnagyobb természetességgel. Nálunk a hétköznapi motorosok négyötöde futárokból és postásokból áll, a többi pedig a megszállott motoros, akinek az egy nyomon haladás életforma. Pedig a motor, a robogó nem csak munkagép, és nem csak szerelem tárgya lehet; városban ez a legracionálisabb közlekedési eszköz.
Jó, a klímánk nem mediterrán, de ha hideg van, fel lehet öltözni, ha esik az eső, fel lehet venni az esőruhát. Ha fél, tapasztalatlan a motoros, lehet lassan menni, óvatosan kerülgetni, nagy oldaltávolságokat tartani, aztán idővel majd megjön a rutin. Dugóban autózók: tessenek kölcsönkérni valakitől egy robogót, ahhoz még külön jogsi se kell. Próbálják ki, mennyi idő alatt jutnak el péntek délután néhai Steinmetz kapitánytól néhai Osztyapenkóig motorral, mennyi idő alatt kocsival. Aztán lehet mérlegelni.
Negyedmillió körül már kapni jó kis ötvenes robogót, ami két-három liter benzint fogyaszt száz kilométerre, városban a teljesítménye 60-70 km/h végsebessége is elegendő, hogy ne tartsa fel a forgalmat. A garázsban, lépcsőházban nem sok helyet foglal, és lopásnak sincs jobban kitéve, mint a személyautók. Hát akkor?
