hirdetés

Teljesen biztos, hogy az összes autós-szakmába vágó hivatalnok
dilettáns. Én legalábbis még nem találkoztam olyan közlekedési
rendőrrel, okmányirodai dolgozóval, önkormányzati előadóval, vagy
bárkivel, akibe autós ügyek intézése során botlik az ember, aki először
is megértette volna, hogy mit szeretnék elmondani, második körben pedig
bármit is tudott volna tenni az ügyben. Persze tudom, én vagyok a
hibás, biztosan rosszul fejezem ki magam.

Hiszen a rendszer teljesen jól működik. Az is mutatja, hogy mindenki
elégedett például az okmányirodák működésével, mert ha nem lenne, akkor
biztos változtatnának rajta. Ahogy bevezették az önkormányzati súlyadó
helyett a teljesítményadót is, ugye. No meg, a regisztrációs díjat is
egyből elvetették, amint beléptünk az EU-ba. Ja nem, az nem akkor volt,
hanem most, hogy leszóltak fentről, hogy ez így nem kalács. A muftik
most törhetik a fejüket, hogy milyen új nevet találjanak ki a sápnak,
mert ugye azt senki nem gondolja, hogy jogutód nélkül megszüntetik?

Az összes ilyen apró szívatás mellett nálam most speciel az
önkormányzat verte ki a biztosítékot. Előfordulhat bárkivel, hogy autót
vásárol, ez nem annyira kirívó eset. De ha át szeretné íratni a nevére,
akkor már többféle nehézségbe botolhat, az eredetvizsgától kezdte az
már említett okmányirodáig. Ezeket a szopóköröket már csontig rágtuk, a
legegyszerűbb, ha részt sem veszünk az egészben, megvannak erre a
megfelelő emberek, akik elintézik helyettünk – persze pénzért.

No de mi van akkor, ha mondjuk elfelejtjük átíratni az autót, mert
mondjuk nem is használatra vettük, hanem csak úgy. Hogy legyen. Vagy
alkatrésznek a használati mellé. Ezért az is lehet, hogy nem is
szeretnénk átíratni. A köbcentinként fizetendő 18 vagy 24 forintot
ugyanis vagyonszerzési illetéknek hívják, és mivel az általunk
birtokolt, vezetett cég autóbontással is foglalkozik – nehezítésként
ráadásul nem is fő tevékenységként -, így egyértelmű, hogy a bontásra
megvásárolt autóval nem jutott vagyonhoz. Az csak egy eszköz, mint az
építési vállalkozónál a bontott tégla.

Majd az autó elbontásakor megfizeti a szerencsétlen az előírásoknak
megfelelő környezetvédelmi, és megsemmisítési díjakat, de azt tényleg
ne várják tőle, hogy a nevére is vegye. Főleg, ha mondjuk a szóban
forgó autó műszaki vizsgája lejárt. Átíratni csak érvényes műszaki
vizsgájú autót lehet, így először gatyába kéne rázni, levizsgáztatni,
átíratni, majd elbontani… legalábbis az előírások szerint. Annyira
logikus.

Szóval belefutottam egy ilyen esetbe. Vettem egy autót a cégem
nevére nagyjából öt évvel ezelőtt, még uniós tagságunk előtt. Az autó
elfogyott, darabjai máshol élnek tovább. A számomra már értéktelen,
használhatatlan bódét, szétvágták és elvitték a környék
színesfémgyűjtői valami vastelepre, ahol kaptak érte valamennyi pénzt.
Jelzem, itt még nem voltak érvényben a mostani szigorú autóbontási
előírások, így nem kaptam bontási jegyet, mivel akkor még nem is
létezett. Ami hibát elkövettem, hogy a már a vásárláskor is műszaki
vizsga nélküli autót, se nem írattam át – hogy is tettem volna ilyet?
-, se nem vonattam ki a forgalomból – mivel ezt csak a tulajdonos
kérheti.

Szálltak az évek, már el is felejtettem az ügyet, mikor a helyi
önkormányzat a nyáron leakasztott a cég bankszámlájáról egy
hatszámjegyű összeget. Gondoltam megkérdezem, ugyan má’ mé’. Ekkor
találkoztam először azzal a magatartással, amit nem hiszem, hogy
bármelyik kft alkalmazottja megengedhetne magának. A lekezelés, a
pökhendiség, a hülyeség még a leginkább visszafogott szavak a
beszélgetés leírására. De hiszen ez azért valahol érthető. Ő a szegény
közalkalmazott, akinek a fizetése mellé mindenféle kedvezmény is jár,
én meg a bűnöző ügyfél vagyok, akit jól meg kell csapolni két
magántelefon elintézése közben, de még mindenképp a tízórai kávé
előtt.

Szóval megtudtam, hogy a leemelt pénz a már említett autó át nem
írása miatti büntetésekből adódott össze. Nem értettem. Pár hónapja
kaptam ugyan egy levelet, amiben az volt, hogy most már aztán sürgősen
írassam át, vagy intézkednek az autó forgalomból kivonásáról. Ennek
megörültem, hiszen akkor meg is oldódott a dolog, hiszen én nem tudom
kivonatni, majd akkor ők kivonják. És el is felejtettem az egészet.

De aztán nem tartották be a szavukat, mert mégis a pénzt kérték,
ráadásul úgy, hogy ugyanaz az egy darab autó kétszer is szerepel a
nyilvántartásukban. Mutatta a kedves hölgy a számítógépe monitorán
büszkén. Ő ugyan nem vette észre, hogy ugyanaz a rendszám kétszer is
szerepel egymás alatt, így felhívtam rá a figyelmét. „Az nem ugyanaz” –
mondta és magyarázott volna tovább, de félbeszakítottam, hogy nekem
azért picit számít, mert talán pont kétszer annyi pénzt vettek el
tőlem, mint kellett volna.

De nem hagyta magát, azt mondta, az két különböző autó. Nem tudtam
meggyőzni, pedig ugyanaz a rendszám, ugyanaz a típus szerepelt a két
sorban, ő erősködött, hogy az két különböző autó, hiszen akkor nem
lenne kétszer a gépben, ha csak egy lenne. Feladtam a lóvénak már úgyis
annyi, tuti, hogy nincs az a paragrafus, hogy nekem visszajárna bármi
is.

Ezért aztán csak az maradt nekem, hogy elmeséljem a jármű
történetét, és megtudjam, hogy mekkorát hibáztam. A végén pedig még
beszúrt egy fél mondatot, hogy vigyem be nekik a rendszámtáblákat. Hogy
mi? Honnan? Minek? Hát, hogy lezárhassák az ügyet. Ekkor elmeséltem még
egyszer, hogy nagyjából négy éve nincs egy csavar sem abból az autóból,
nemhogy rendszámtábla. Tudom, itt is én hibáztam, hogy hólapátot
készítettem az összegyűlt táblákból, nem pedig őrizgettem őket
évekig.

Úgyhogy ennyiben maradtunk. De most a héten kaptam egy újabb
ajándékot. Hatvanezres csekket egy borítékban, mert, hogy az autót még
mindig nem írattam át. És a mellékelt levélben – tudják, a szokásos
utasító hangnemmel – pedig a jövőre nézve is egy kis utalást, hogy
addig fogják küldözgetni a hatvanezres bírságot – vagy leemelik a
számláról ugye – amíg be nem viszem nekik a rendszámtáblákat.

No most akkor én vagyok az idióta, vagy ott bent mindenki. Persze
egy kicsit én is, de leginkább azért, mert azt hittem, hogy a
hivatalokban szakértők meresztik az egyre nagyobb hátsójukat. És
eközben minduntalan az kering a fejemben, hogy miért nem az első év
fordulójakor hívták fel a figyelmem az átírás hiányára, miért vártak
ezzel éveket. Csak nem azért, hogy magasabb lehessen a bírság? Ááá,
dehogy.