Szívatja a hatóság? Ne csodálkozzon, ez a dolga.

2006.12.27. 08:14
0 hozzászólás
Két dolgot tudnak pontosan: az ebédidő kezdetét, és a munkaidő végét. Itt véget is ér a tudományuk… de ők a szegény közalkalmazottak.

Teljesen biztos, hogy az összes autós-szakmába vágó hivatalnok dilettáns. Én legalábbis még nem találkoztam olyan közlekedési rendőrrel, okmányirodai dolgozóval, önkormányzati előadóval, vagy bárkivel, akibe autós ügyek intézése során botlik az ember, aki először is megértette volna, hogy mit szeretnék elmondani, második körben pedig bármit is tudott volna tenni az ügyben. Persze tudom, én vagyok a hibás, biztosan rosszul fejezem ki magam.

Hiszen a rendszer teljesen jól működik. Az is mutatja, hogy mindenki elégedett például az okmányirodák működésével, mert ha nem lenne, akkor biztos változtatnának rajta. Ahogy bevezették az önkormányzati súlyadó helyett a teljesítményadót is, ugye. No meg, a regisztrációs díjat is egyből elvetették, amint beléptünk az EU-ba. Ja nem, az nem akkor volt, hanem most, hogy leszóltak fentről, hogy ez így nem kalács. A muftik most törhetik a fejüket, hogy milyen új nevet találjanak ki a sápnak, mert ugye azt senki nem gondolja, hogy jogutód nélkül megszüntetik?

Az összes ilyen apró szívatás mellett nálam most speciel az önkormányzat verte ki a biztosítékot. Előfordulhat bárkivel, hogy autót vásárol, ez nem annyira kirívó eset. De ha át szeretné íratni a nevére, akkor már többféle nehézségbe botolhat, az eredetvizsgától kezdte az már említett okmányirodáig. Ezeket a szopóköröket már csontig rágtuk, a legegyszerűbb, ha részt sem veszünk az egészben, megvannak erre a megfelelő emberek, akik elintézik helyettünk – persze pénzért.

így egyértelmű, hogy a bontásra megvásárolt autóval nem jutott vagyonhoz

No de mi van akkor, ha mondjuk elfelejtjük átíratni az autót, mert mondjuk nem is használatra vettük, hanem csak úgy. Hogy legyen. Vagy alkatrésznek a használati mellé. Ezért az is lehet, hogy nem is szeretnénk átíratni. A köbcentinként fizetendő 18 vagy 24 forintot ugyanis vagyonszerzési illetéknek hívják, és mivel az általunk birtokolt, vezetett cég autóbontással is foglalkozik – nehezítésként ráadásul nem is fő tevékenységként -, így egyértelmű, hogy a bontásra megvásárolt autóval nem jutott vagyonhoz. Az csak egy eszköz, mint az építési vállalkozónál a bontott tégla.

Autókereskedő cégeknél van olyan lehetőség, hogy ha a főtevékenység 50-10, vagyis gépjármű kereskedés, akkor kérhetnek mentességet a vagyonszerzési illeték megfizetése alól. Így arra az átmeneti időre, amíg eladják a megvásárolt autót, simán a nevükre veszik, hogy az eladó megmeneküljön a tulajdonában maradás során fellépő költségektől (biztosítás, stb.). Másik érdekes dolog, hogy amint mondtam ez csak fő tevékenységű kereskedésnek jár. Ha a cégnek esetleg van szervize is, ahol mondjuk szükség lenne próba rendszámra, amit arra az időre raknak az autóra, amíg a javítás előtt, vagy után próbálják (ugyanis eredetileg erre való ám, nem arra, amire sokan használják), mondjuk lejárt vizsga esetén, akkor ez nem fog menni. Próba rendszámot ugyanis csak fő tevékenységként űzött autójavító cégek kaphatnak. Fő tevékenység meg csak egy lehet.

Majd az autó elbontásakor megfizeti a szerencsétlen az előírásoknak megfelelő környezetvédelmi, és megsemmisítési díjakat, de azt tényleg ne várják tőle, hogy a nevére is vegye. Főleg, ha mondjuk a szóban forgó autó műszaki vizsgája lejárt. Átíratni csak érvényes műszaki vizsgájú autót lehet, így először gatyába kéne rázni, levizsgáztatni, átíratni, majd elbontani… legalábbis az előírások szerint. Annyira logikus.

Szóval belefutottam egy ilyen esetbe. Vettem egy autót a cégem nevére nagyjából öt évvel ezelőtt, még uniós tagságunk előtt. Az autó elfogyott, darabjai máshol élnek tovább. A számomra már értéktelen, használhatatlan bódét, szétvágták és elvitték a környék színesfémgyűjtői valami vastelepre, ahol kaptak érte valamennyi pénzt. Jelzem, itt még nem voltak érvényben a mostani szigorú autóbontási előírások, így nem kaptam bontási jegyet, mivel akkor még nem is létezett. Ami hibát elkövettem, hogy a már a vásárláskor is műszaki vizsga nélküli autót, se nem írattam át – hogy is tettem volna ilyet? -, se nem vonattam ki a forgalomból – mivel ezt csak a tulajdonos kérheti.

Szálltak az évek, már el is felejtettem az ügyet, mikor a helyi önkormányzat a nyáron leakasztott a cég bankszámlájáról egy hatszámjegyű összeget. Gondoltam megkérdezem, ugyan má’ mé’. Ekkor találkoztam először azzal a magatartással, amit nem hiszem, hogy bármelyik kft alkalmazottja megengedhetne magának. A lekezelés, a pökhendiség, a hülyeség még a leginkább visszafogott szavak a beszélgetés leírására. De hiszen ez azért valahol érthető. Ő a szegény közalkalmazott, akinek a fizetése mellé mindenféle kedvezmény is jár, én meg a bűnöző ügyfél vagyok, akit jól meg kell csapolni két magántelefon elintézése közben, de még mindenképp a tízórai kávé előtt.

ugyanaz az egy darab autó kétszer is szerepel a nyilvántartásukban

Szóval megtudtam, hogy a leemelt pénz a már említett autó át nem írása miatti büntetésekből adódott össze. Nem értettem. Pár hónapja kaptam ugyan egy levelet, amiben az volt, hogy most már aztán sürgősen írassam át, vagy intézkednek az autó forgalomból kivonásáról. Ennek megörültem, hiszen akkor meg is oldódott a dolog, hiszen én nem tudom kivonatni, majd akkor ők kivonják. És el is felejtettem az egészet.

De aztán nem tartották be a szavukat, mert mégis a pénzt kérték, ráadásul úgy, hogy ugyanaz az egy darab autó kétszer is szerepel a nyilvántartásukban. Mutatta a kedves hölgy a számítógépe monitorán büszkén. Ő ugyan nem vette észre, hogy ugyanaz a rendszám kétszer is szerepel egymás alatt, így felhívtam rá a figyelmét. „Az nem ugyanaz” – mondta és magyarázott volna tovább, de félbeszakítottam, hogy nekem azért picit számít, mert talán pont kétszer annyi pénzt vettek el tőlem, mint kellett volna.

De nem hagyta magát, azt mondta, az két különböző autó. Nem tudtam meggyőzni, pedig ugyanaz a rendszám, ugyanaz a típus szerepelt a két sorban, ő erősködött, hogy az két különböző autó, hiszen akkor nem lenne kétszer a gépben, ha csak egy lenne. Feladtam a lóvénak már úgyis annyi, tuti, hogy nincs az a paragrafus, hogy nekem visszajárna bármi is.

Tudom, itt is én hibáztam, hogy hólapátot készítettem az összegyűlt táblákból, nem pedig őrizgettem őket évekig.

Ezért aztán csak az maradt nekem, hogy elmeséljem a jármű történetét, és megtudjam, hogy mekkorát hibáztam. A végén pedig még beszúrt egy fél mondatot, hogy vigyem be nekik a rendszámtáblákat. Hogy mi? Honnan? Minek? Hát, hogy lezárhassák az ügyet. Ekkor elmeséltem még egyszer, hogy nagyjából négy éve nincs egy csavar sem abból az autóból, nemhogy rendszámtábla. Tudom, itt is én hibáztam, hogy hólapátot készítettem az összegyűlt táblákból, nem pedig őrizgettem őket évekig.

Úgyhogy ennyiben maradtunk. De most a héten kaptam egy újabb ajándékot. Hatvanezres csekket egy borítékban, mert, hogy az autót még mindig nem írattam át. És a mellékelt levélben – tudják, a szokásos utasító hangnemmel – pedig a jövőre nézve is egy kis utalást, hogy addig fogják küldözgetni a hatvanezres bírságot – vagy leemelik a számláról ugye – amíg be nem viszem nekik a rendszámtáblákat.

No most akkor én vagyok az idióta, vagy ott bent mindenki. Persze egy kicsit én is, de leginkább azért, mert azt hittem, hogy a hivatalokban szakértők meresztik az egyre nagyobb hátsójukat. És eközben minduntalan az kering a fejemben, hogy miért nem az első év fordulójakor hívták fel a figyelmem az átírás hiányára, miért vártak ezzel éveket. Csak nem azért, hogy magasabb lehessen a bírság? Ááá, dehogy.