A négynapos május eleji hétvégén át kellett szelnem Budapestet és a környező agglomerációt északnyugatról délkeletre. Az utam Budakeszi felől vezetett át a hegyen a Pasaréti tér felé, onnan le a túloldalon a hegyről, ki a Szentendrei úton, végig az új M0-n Pécelig, onnan pedig a Dány nevű faluba igyekeztem, összeszedendő a családomat.
Az egész út mindössze hatvanvalahány kilométer, nem a világ. Csak történetesen vasárnap volt. Az összes ismert és nem ismert tipikus csoportot be tudtam azonosítani. Rettegő arcokat láttam, akik félnek legalább 40-nel leereszkedni a csomolungmai magasságokból ereszkedő Budakeszi úton, és a kanyarban 20-ra lassítanak. Az út persze teljesen üres, száraz, a fények jók, az autók újak.
Rettegett a néni, aki jobbra indexelés közben balra kanyarodott, de ő csak akkor, amikor az autóm épségét veszélyben érezve rádudáltam. A BMW-s, aki a Pasaréti téren a körforgalomban elmulasztotta megadni az elsőbbséget, szintén eléggé rettegett, amikor felfogta, hogy innentől csak és kizárólag az én reflexeim menthetik meg tizenötmilliós kocsija komplett hátsó futóművét.
Egy újabb néni, aki a Kolosi téren mintegy 10 másodpercig kereste az egyest, majd a sávtartás teljes mellőzésével rám húzta a kocsiját. A dudaszótól ő is megdermedt, de fogalma sem volt, miért kapta. Biztosan egy állat vagyok, azért.
Azok a vezetők, akik ilyenkor is képesek dugót okozni azzal, hogy egy lámpánál, ahol normális esetben sávonként tíz autó átmegy, belőlük maximum négy. Messze van az egyes, na. És a fiatal házaspár, ahol anyu vezet, apu meg magyaráz, még a kormányba is belenyúl neki. Nyúlkálhatna inkább máshová, de ne a közúton tanítgassa.
Aki nincs tisztában saját és autója képességével, és a zöldnél a féket nyomja, ezzel autósok tucatjainak életéből rabol el perceket.
Az M0-n valóban nincs kiírva, honnan nem 80 km/h a korlát. Egyszerűen csak bejön egy sáv, és nincs több korlátozás. Az egyszerűség kedvéért, ahonnan nem aszfalt van, hanem beton. Onnantól tessenek nyomni a gázt, mert 110-zel lehet menni. És nem akkor kell gyorsítani mobilozás közben 80-ról, amikor a sor elkezdi előzni a hölgyet, aki biztosan recepteket cserélt, de lehet, hogy emelt díjas szextelefont üzemeltet, azért volt olyan fontos a hívás.
Most már mindenki látja, mely csoportot kívántam azonosítani márka és típus nélkül, csak mint embert. Tessenek inkább otthon maradni. Azzal nincs baj. Nincs törlesztő, nincs műszaki vizsga és olajcsere, nincs félelem a parkolásnál. Kevesebb autókereskedő kell, kevesebb szerviz, mindenkinek jobb lenne az utakon, ha eltűnne onnan kétmillió vezetésre alkalmatlan.
Én például nem tudok steaket csinálni, mert nincs hozzá megfelelő eszközparkom, szaktudásom és gyakorlatom. Éppen ezért nem erőltetem rá napi tízezer emberre: ha elrontom, magamnak rontom el, vagy még inkább egy szolgáltatást veszek igénybe − legyen mondjuk egy étterem.
Tessenek inkább bérkocsival (taxi) menni, vagy ha messzire esik a végcél, a MÁV és a Volán romjain még biztosan vannak járatok, amivel el lehet jutni a nagymamához anyád napjára. Nem kell autózni. Nem kötelesség. Nem kell rettegni, a buszból nyugodtan lehet bámészkodni. A vonaton néha még büfékocsi is van.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján !
Szóval a javaslatom az, hogy akire havonta egynél többször dudálnak rá, vagy önmaga érzi rettegésnek a saját autóval való közlekedést, az inkább vegyen egy kétágú vibrátort, és helyezze bele szerelme, élettársa vagy férje tetszőlegesen kiválasztott testnyílásába. Új dimenziók fognak kinyílni, higgyék el. Mindjárt a G-pontnál vagy a prosztatánál.
