Sokat járok mindenféle tesztautókkal, robogóval még annál is többet, 8000 kilométernél több nem kerül a kocsimba évente. Viszont minden biztosítást, adót ugyanúgy fizetek, a kocsi értéktelenedik, elromlik, összetörik, kopik. Elkezdtem számolgatni, ennyi teher mellett lehet, hogy jobban járok, ha eladom.
Én Budapest egyik peremkerületében lakom, szükségem van valamiféle járműre, ha nincs kedvem a fél életemet sétával és különböző BKV járatokon tölteni, márpedig nincs kedvem, sőt, időm sincs. Négy éve már, hogy robogózom, és egyszerűen imádom. Szeretem, hogy pontosan oda tudok érni mindenhová, hogy a piros lámpákat leszámítva soha nem kell megállnom egy pillanatra sem, hogy a dugók csak lassítanak, de nem tartanak fel. Annyira jól működik nekem a robogós életmód, hogy nem is nagyon vágyom vissza a kocsimba.
Aztán persze jön a hideg, a sok eső, és az ember enged az elemeknek, előveszi hű négykerekűjét, és visszazökken a régi kerékvágásba. Igen ám, de ilyenkor meg jönnek a tesztautók gyors egymásutánban. Hol több, hol kevesebb jut belőle, arra mindenesetre pont elég, hogy ne tegyek 8000 kilométernél többet a kocsimba évente. Erősen elgondolkodtam, ilyen körülmények mellett vajon megéri-e nekem egyáltalán autót fenntartani.
Súlyadó évi 48 ezer, kötelező évi 55, ha ezt elosztom a 240 Ft/km-es díjjal, amit egy átlag taxiban kérnek, máris taxizhatok 430 kilométert – na jó, nem pont annyit, mert minden beszálláskor kifizetem a 300 forintos alapdíjat, de 400-at biztosan. Folytassuk a legalapvetőbb dolgokkal. Kell egyszer téli és nyári gumi garnitúra, amit az én vezetési stílusommal még ilyen kevés kilométer mellett is 2-3 évente cserélni kell, az első fékbetétek nagyjából egy év alatt fogynak el, a hátsók kábé kétszer addig bírják, ahogy a féktárcsák is. Minden évben viszem a kocsit szervizre, olajcsere, olajszűrő, légszűrő stb. Ja, és a nyári-téli átálláskor a négy kerék fel-le is pénzbe kerül.
Mindenkinek másképp használódik az autója, hiszen van, aki nagyon sportosan, és van, aki kíméletesen vezet. Az alkatrészárak is modellenként változnak, autógumiból meg aztán pláne ezerfélét vehetünk, szóval itt is el lehet szórni, vagy éppen meg lehet fogni a pénzt. Én mindenesetre kiszámoltam a saját mércémmel, mibe kerülnek nekem a fent felsorolt holmik átlagosan évente, nagyjából 140 000 forintba.
Az autók összetörnek, ez sajnos axióma, ahogy az is, hogy elromlanak. Van, hogy 3 évig az olajcserén kívül nem kell hozzányúlni egy kocsihoz, de olyan is, hogy minden két hétben van valami apró, idegesítő izé, amitől nemcsak a hajunk áll az égnek, de a pénztárcánk is erősen megsínyli. Én, amióta az Integrám megvan, egyszer törtem össze saját hibámból és egyszer máséból. Utóbbi ingyen volt, előbbi azonban sajnos nagyon nem érte meg. Töréskárra számolok átlagosan évi 220 000-et, szervizre is ugyanennyit, a kocsimnak ugyanis eddig egyetlen problémája volt csupán, az viszont nagy és drága volt: egy motorgenerál, ahol az új motorral együtt egy csomó egyéb kopó alkatrészt is kicseréltünk, ha már nekiestünk, szóval még 220 000 évente az előre nem látott műszaki problémák orvoslására.
Eddig 683 ezer forintnál tartunk, 2845 taxis kilométernél, ami meglepően sok ahhoz képest, hogy benzint még egy cseppet sem vásároltunk, ahhoz viszont, hogy takarékossági okokra hivatkozva eladjam a kocsimat, egyelőre nagyon kevés. Benzin átlagárat lehetetlen számolni, hiszen egyfolytában ingadozik, az egyszerűség kedvéért 300 forint/literrel fogok számolni, ugyanis sosem tankolok 95-öst, minimum 98-as benzint veszek. Az Integra átlagosan 10 litert fogyaszt 100 kilométeren, az 8000 kilométeren 800 liter benzin, szorozva 300-zal újabb 240 000 forint.
Amikor 4 és fél évvel ezelőtt karácsonykor megvásároltam magamnak a kocsimat, majdnem négymilliót ért, ma már hármat sem adnának érte, hiába makulátlan. Az értékvesztést is be kell kalkulálnunk az éves költségvetésbe, bár ezt is nehéz konkrétan meghatározni, hiszen modelltől és az autó korától függően is változik. Ebből a szempontból én jól jártam, az Integra már akkor sem volt éppen új, amikor megvettem, emellett pedig elég jól tartja az árát, szóval amit elbuktam a sportos vezetési stílusom miatt a gumikon és a fékeken, azt itt behozom, évi 250 000 forintot azonban még így is bátran felszámolhatunk – és akkor az azóta elértéktelenedett forintot még bele sem vettük az egyenletbe.
Nagyjából a végére értünk a költségvetésnek, ideje összegezni a számokat. Egy casco nélküli, öreg, tízéves japán vacakra átlagosan nagyjából 1,173 millió forintot költök el évente úgy, hogy mindössze 8000 kilométert megyek vele. Borzalmasan soknak tűnik, pedig ez a valóság. Persze van olyan év, amikor a feléből is kijövök, és az értékvesztést effektíve nem kell hozzáraknom a havi rezsihez, de átlagban akkor is ennyibe kerül fenntartanom egy 1999-es, vagyis kicsit öreg, ennek ellenére műszakilag nagyon megbízható masinát.
1,173 millió rettenetesen nagy összeg, de még ennyi pénzből is csupán 4887 kilométert taxizhatunk, sőt, annyit sem, hiszen 300 forint az alapdíj, amit minden beszálláskor pluszban le kell perkálni. Nagyon nem csodálkoztam az eredményen, valami ilyesmire számítottam, legfeljebb az arányokban nem voltam biztos. Ha azonban tovább számolgatunk, kiderül, hogy egy új, nagy teljesítményű luxusautó fenntartása a magas biztosítások és az irreálisan nagy értékvesztés miatt már egészen biztosan nem gazdaságosabb a taxis életmódnál.
Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?
Tegye meg a publikáció blogposztján !
Levontam a tanulságot. Az átlagembereknek még akkor is sokkal jobban megéri, ha saját kocsit tartanak fenn, ha csak öt-tízezer kilométert mennek vele évente, a gazdagok azonban egy rakás pénzt spórolhatnak, ha nem vesznek tízen-huszonmilliós kocsikat, hiszen az avulás miatt elrepülő pénzmennyiség már magában elegendő lehet, hogy fedezze a taxiszámlákat, és akkor a magas biztosításokról, alkatrészárakról, lehúzós szervizekről, töréskárról még nem is beszéltünk.
