Konkrétan kik ülhetnek az Országház épületéhez kanyarodó luxusautókban? Ki miért választotta azt, amije van? És mire kell egy államtitkárnak W8-as Passat 17 colos alufelnikkel?
A Kormányszóvivői Iroda közlése szerint a második Gyurcsány-kormány célja, hogy olcsóbbá, ugyanakkor hatékonyabbá tegye az állam, a közigazgatás működését. Hozzátéve, hogy az állami kiadások lefaragásának egyik eszköze pont a kormányzati autók számának csökkentése, éppen ezért a kormány 2006 őszén 42%-kal, 751-ről 432-re csökkentette a minisztériumi gépkocsik számát. Így is lett. De milyenekre?
Talán a legjobb szériáknak sikerült elkerülniük a drasztikus leépítést: egy W8-as Passatnak, egy A6-os 2,4-es Audinak, egy 1,8T Octavianak némi plusz lóerővel. A politikai elit semmit nem bízott a véletlenre, rendeletekkel is garantálta magának a kellemes autóparkot. Szintén a Kormányszóvivői Iroda információira hivatkozva: a 136/2006-os kormányrendelet alapján az állami vezetőknek felső középkategóriás gépkocsit kell biztosítani, ami az állami normatíva alapján 8-as kategóriát jelent.
Az állami normatíva tartalmazza azokat a meghatározó műszaki paramétereket, amelyek alapján a gépkocsikat kategóriákba sorolják. Mentségükre legyen mondva, a többség járműve átlagosan négy és fél évesnél idősebb, futásteljesítményben is gyakran meghaladja a 120 ezret. Igaz, ez szerintem keveseket zavarna egy W8-as, 275 lóerős Passatban. Bár lehet, hogy a havi 700 ezer és 1,4 millió bruttó között kereső államtitkároknak némi kellemetlenséget okozhatnak a kilométerszámláló megszaladt, százezres jegyei.
Az is kérdés, ilyen fizetés mellett milyen autó áll otthon a garázsban. Ez azért lehet fontos, mert esetleg a hivatalos hétköznapokban költségkímélőbb, jó, de régebbi és egyszerűbb modelleket is ki lehetne facsarni. Ha viszont a honatyák vagy honanyák némi luxusra vágynának, illetve derogál nekik az alacsonyabb kategória, otthon bepattanhatnak a saját százezres besorolású gépjárművükbe és élvezhetik a kényelmet.
De hogy ne legyenek annyira önzők a politikusaink, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságtól kapott információk szerint a személyes használatra kijelölt autókon kívül több olyan gépkocsi is van, amelyeket egy-egy konkrét feladatra, vezetői engedéllyel vehetnek igénybe a minisztériumok dolgozói. Ezek az úgynevezett kulcsos autók. Illetve – a költséghatékony autózás végett – vannak olyan gépkocsik is, amelyeket a minisztériumok egy-egy szervezeti egysége kap közös használatra. Alsóbb közszolgálati szinteken tehát osztozkodni kell, de legalább van min. A kormány egyik jelszava amúgy is a verseny, hát így kisebb verseny is kialakulhat a hivatalban: ki mibe üljön.
Van, akit azonban nem csak a teljesítmény érdekel, mint például Oláh Lajos szocialista képviselőt, az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagját, aki még tavaly áprilisban azt kérte a kormánytól, dolgozzanak ki egy törvényjavaslatot arról, hogy környezetbarát járművekre cseréljék az állami autókat. A javaslat az autóállomány felét hibrid gépkocsikkal helyettesítené, a másik felét olyan járművel, ami megfelel az Unió szén-dioxid-kibocsátást 130 gramm/kilométerben maximalizáló rendelkezésének.
Jó ötlet, hiszen Demszky fővárosa is szenved a szmogtól, viszont a kivitelezés súlyos milliárdokba kerülne. Főleg – ahogy ismerve e kis ország nagyravágyó vezetőit – biztosan tele lennénk Lexus LS600h -kkal, melyek darabonként 30 milliót is megérhetnek.
Röviden visszatérve az egyik kedvencre, a W8-as Passatra: a VW 2001-es luxusautója a 17 colos könnyűfém keréktárcsákról, a hátsó fertályról négy kipufogóvégről, elölről a dupla xenon-fényszórókról ismerszik meg. 15 millió forintba kerül. Kategóriájához mérten megérte az árát, hiszen a négyliteres motor, az állandó összkerékhajtás, a kiváló fékek, a stabil futóműnek, a 275 lovas motor és a 370 newtonméteres nyomaték komoly élményt ad. Fogyasztását tekintve – és itt megint tessék az önzetlen állami vezetőkre gondolni – az üresen 1665 kilós jármű a 62-ről 80 literesre növelt tankkal a 13 litert fogyaszt a szabvány szerint, így a hatótávolsága bő hatszáz kilométer. A VW-t összehasonlítva a V6-os Audi Quattróval hasonló eredményeket kaphatunk, igaz a már Magyarországon is gyártósorral büszkélkedő autóóriás némi hátránnyal kell, hogy számoljon.
A Miniszterelnöki Hivatal államtitkárai
Horn Gábor
Ficsor Ádám
Baja Ferenc
Burány Sándor
Kolber István
Magyar Bálint
Németh Imre
Iváncsik Imre
Dr. Tordai Csaba
Csizmár Gábor
Az Octaviával már egyszerűbb a képlet. Az 1,8 T már közel ötmillióért elvihető, a 148 lóerő ebben már benne is van. Viszont a lényeg, hogy a kormányszóvivői iroda kitartóan húzza-halasztja a választ, melyik autóban kit is tisztelhetünk. Nem sikerült megkérdezni a tulajdonosokat sem esetleges észrevételeikről, gépkocsicseréről, az erőforrások kihasználtságáról. Talán egyszer, a frissítést nyomogatva, az e-mail fiókot kémlelve megérkezik a válaszokkal teli lista, addig sem lesz Suzuki Swift az állami szférában.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.
- Tesztek
Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.
Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.
- Hírek
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.
- Hírek
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.
- Hírek
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.
- Hírek
Rettenetes évet zárt a Maserati, padlón az eladások
A márka jövője továbbra is kérdéses.
- Hírek
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
Nem kell szűkölködnie egy darabig.
- Hírek
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.
- Technika
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.
Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.
- Hírek
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
- Hírek
Túl sok volt a speed, a susnyásban kötött ki a drogos sofőr
Kevesebb speed, kevesebb baleset.
- Hírek
Nem fogynak az elektromos modellek, újra V8-as motort fejleszt a Mercedes
Átértékelték az elektrifikációra vonatkozó stratégiájukat.
- Hírek
Sebességet vált a MÁV: Szombattól 160-ra gyorsul(hat)nak a vonatok egy elővárosi vasútvonalon
1997 óta nem történt ilyen, de van egy csavar a történetben.
- Tesztek
Ha régen minden jobb volt, ez a Te MazdádTeszt: Mazda CX-80 3.3 Skyactiv-D Homura Plus
Hallani a sorhatos dízelmotor hangját és érezni az erejét igazán klasszikusnak mondható érzés. Kevesen adják ezt ma.
- Hírek
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.
- Hírek
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.
- Nepperűző
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.
- Hírek
Könnyebbé válhat a külföldi autók honosítása, de a megoldás további kérdéseket vet fel
Teljesen megszűnnének a jelenlegi hosszú várólisták, de...
- Közélet
Még rosszabb a helyzet: tovább nőtt a személyautók átlagéletkora Magyarországon
Rekordöregek a kocsik.
- Hírek
Isten szeme figyel le rádTC Híradó 2025/02/28 [143.]
A TC Híradóban szó lesz egy állat BMW-ről, az új magyar KRESZ-ről, a Kia EV4-ről és sok másról is.
- Hírek
Kína 2024-ben ledominálta a villanyautók globális piacát
Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államokban nem értékesíthetnek autót.
- Hírek
Már faragja a belépőszintű villanyautóját a Kia
A modell a Picantohoz hasonló szerepet töltene be a márka kínálatában.
- Hírek
Érkezik az elektromos Skoda Octavia, de milyen áron?
A Skoda új elektromos modelleket szeretne, az Octavia lehet az egyik.
- Szerelem
Űrközpont ez, nem autógyár, avagy a Red Bull Racing Milton Keynes-i főhadiszállásán jártunk
Vannak napok, amikor az ember igazán szerencsésnek érzi magát. Ez egy ilyen nap volt.
- Hírek
Bemutatták a Kia mindenre jó villanyfurgonját
A PV5 variálhatósága olyan, mint egy hagyományos furgoné, a hajtáslánc viszont elektromos.
- Hírek
Vidámság: jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton
Március első napján olcsóbban tankolhatunk benzint és gázolajat is.
