Nem bíztam az autóban a pályanap előtt, mert kevés utcai kilométert tettem meg vele, és mindig volt valami apróság. A pálya pedig kihozza a rejtett bajokat, itt a műszakilag gyenge könyörtelenül elvérzik. Itt nincs séta, csak nagy gáz és nagy fék, motorfék és kigurulás szinte soha. Nincs idő visszahűlni, minden másodpercben keményen terhelve van. Mindezek ellenére az autó tökéletes volt, a gyenge láncszem a rendszerben én voltam. Vállalom.
Kezdődött úgy, hogy az első menetben kifogyott a benzin. Magyarázhatnám mindennel, felakadó szintjelző úszóval, de bizony az most is jól működik. Akkor viszont esküszöm, hogy negyedet mutatott, mégis üresen ment a villanyos benzinszivattyú. Azonnal tudtam, hogy ezt bebuktam. A szervizúton beletöltöttem öt litert, és kimentem a depóba. Nagyon sokan kérdezték mi történt, el kellett áruljam, hogy pancser voltam.
Aztán kétszer rámentem a tiltott vonalra a boksz utca végénél, amelynek egy szóbeli figyelmeztetés és egy kétperces stop-and-go büntetés lett a vége. Nem szándékos volt, csak tudatlanság. Mondták, hogy ne is érintsem a vonalat, mondtam, hogy jó, de nem tudtam, melyik vonalról van szó, így nem csak érintettem, hanem kereszteztem. A pályabíró, mint apa a hülye gyerekét, figyelmeztetett, de megcsináltam másodszor is.
Ahogy elkezdődött a körözés, nem nagyon tudtam az ívekre figyelni, csak azt néztem, hogy hogyan viselkedik a Bogár a pályán. Ebben a konfigurációban, ezzel a futóművel, motorral még nem volt pályán, akármi is megtörténhetett volna. Durva túlkormányozottság, kanyarban fékre keresztbe állás, vagy egyszerűen kifossa a motor az olajat a pályára.
Ahogy mentek a körök, jött meg a bizalom, és minden kiállás után örömmel konstatáltam, hogy az olaj nem folyik, az alapjárat szép, az olajhőfok pedig alig több 90 foknál. Ezután elkezdtem kicsit nagyobbakat fékezni, kicsit tovább forgatni a motort. Nem volt bennem vágy, hogy bárkit is megelőzzek, és a többi résztvevőn is azt éreztem, mindenki tisztában van vele, hogy ez nem verseny, hanem örömautózás. A kettes csoportban nagyon fegyelmezett autósok voltak, ez biztos.
Kicsit bennem volt a félelem, hogy esetleg autót törünk, és ez senkinek nem lenne jó. Veszélyes jelenetnek, necces szituációnak azonban közelében sem voltunk. Ez pedig nagyon jó. Csak egy zavaró körülmény volt, felengedtek a pályára egy bontószökevényt, amely elől, mellől igyekeztem menekülni, mert sem kerék, sem fék nem volt rajta. Szerencse, hogy a fiatal suhancok jól terelgették a szebb napokat látott totálkáros romot.
A célegyenesre kigyorsításkor néha összemértük az autókat, kicsit szomorúan konstatáltam, hogy a fehér Escort RS turbo könnyedén megy el nekem, meg a 325-ös E30-asokkal sem tudtam a lépést tartani, legfeljebb 110-120-ig. Viszont nagyon elégedett voltam az autó stabilitásával, a fék működésével és összességében a technika általános stabilitásával. Állta a gyorsabb köröket is, a fék az első féktávon pont úgy viselkedett, mint az utolsón. Ez a Brembo nagyobb igénybevételre van méretezve.
A motor jól zenélt, de tisztán érezhető volt, hogy középen nagyon erős, de nem szeret forogni. A célegyenes végi végsebesség szűk 160 volt, és azok az autók, akiket simán tartottam 60 és 120 között, feljebb szépen elléptek mellőlem.
Az utolsó menetben beültettem magam mellé barátomat, Ágó Bélát, mert ő már több pályát látott, kicsit okosítson. Elég egyszerű volt a szövege, mert csak azt mondta végig, még ne fékezz, húzd belső ívre, ne vedd el, hagyd a féket. Azonnal javultam két másodpercet, pedig sokszor fékeztem feleslegesen, hiába mondta, hogy ne. Kezében a GPS-szel mondta, hogy jól megindulunk, de a célegyenes végi végsebességünk kevés, ne gondoljam túl erősnek az autót, inkább nyomatékos középen.
Úgyhogy két nap múlva már a Dynoproject mérőpadjára rögzítettük az autót, hogy ne a szájlóerő legyen a nagy, hanem a mért. Sajnos nem lett meglepetés, Béla szinte tökéletes pontossággal megjövendölte a 136 lóerőt és a lapos nyomatékgörbét, ami 200 Nm-nél tetőz. Nem mondom, hogy csalódott voltam, hiszen nagyon jól autózható, nyomatékos és erős is, de azért nagyon szerettem volna 150 lovat. Tudom, melyik bokor mögé rejtőzött el az a pár ló, be is fogom őket majd kötni.
Hazafelé bekanyarodtam a helyi vastelepre, elmentem a roncsautók mellett, és felálltam a mérlegre. 971 kg fél tank benzinnel, és üzenem a viccesen kiabáló mérlegkezelőnek: nem, egyelőre még nem hagyom ott.
