Óriási veszteség érte az autósokat. Főhet az autógyártók feje. Szegényebbek lettünk egy ikonnal. És még nagyobb bajban vannak mostantól a vevők. Itt az új Agila.
Kivonult a színről az utolsó, igazi, pozícióit az elenvéhásodó ( NVH = Nosie, Vibration, Harshness) világban is hősiesen tartó, filléres szükségmini. Mert az új Agila már nem a régi. Ennél nagyobb közhelyet az elmúlt húsz évben a nagy Juhász Elődtől sem hallhattunk, de a tények változatlanok: a szeptembertől megvehető Agila feladta elődjének motorizált esernyői ambícióit, és mostantól autó szeretne lenni.
Méretre megvan. Elöl széles, hátul is széles, és mivel elég meredeken ül benne mindenki, no meg a tető is jó magas, ezért valószerűtlenül sok benne a hely. Az opelesek büszkék is voltak a köbméterekre a bemutatón – nem győzték hangsúlyozni, hogy az Agilába valóban befér öt ember.
Hogy ezt minden jelenlevő el is higgye, a marseille-i bemutatón a szokásos egyterű-bálnák helyett – az Opelnek minimum valami Zafirát, még inkább Sintrát kellett volna bevetnie – Agilákat állítottak be shuttle service-re. És megtömték őket újságírókkal. Előállt az a helyzet, ahogy ebédelni szoktunk indulni a Totalcarból: három férfitest préselődött egymásnak a hátsó ülésen. Utoljára egy Nissan Tiidában ültem így, éppen itt, jobb hátul – hát az sem volt tágasabb. Sőt az ülés formája miatt abban talán rosszabb is volt a helyzet, mert állandóan a középen ülő Rácz kollégára tehénkedtem.
Persze a kísérlet közel sem volt meggyőző erejű, hiszen az Agilában középen szabványméret alatti kolléga ült. De az azért biztos, hogy négyen jól el lehet férni. Tehát jobban ültem, mint a Tiidában, pedig az Agila egy kategóriával kisebb autó. A csomagtartót miniautó-szokás szerint, találóan aktatáskákra szabták. Magas, iszonyatosan rövid és viszonylag széles. Arra vajon sose gondolnak a tervezők, hogy aktatáskás bizniszmenek éppen ilyen autókkal mutatkoznak a legritkábban? Egyébként az üreg olyan, mint matrjoska-babából az utolsó előtti: egy felhajtható padlólappal a szinte nem létezőt még tovább tudták osztani. Egy semmiből kapható két, még kisebb semmi. Hurá, egy r-rel.
Ledöntött ülésekkel sík a raktér alja
Fentiek SI-mértékegységben kifejezve: a csomagtartó alaphelyzetben 225 literes (állítólag a szabványos, összecsukott babakocsi elfér benne), hátsó ülések nélkül 1050 literes, ami viszont elég tekintélyes. Aki csak furgonnak használja, imádni fogja, aki utasszállítónak, már most kezdje tanulmányozni a tetőbox-kínálatot. Ügyes fogás, hogy a háttámla (amely 2:3 arányban osztott) ledöntésekor az ülőlap udvariasan lejjebb ereszkedik, ezzel sík lesz a padló, rajta tehát vígan csúsztatgathatók a Faktum és Orgel fantázianevű IKEA-csomagok.
Mint tudjuk, az Agila a csomagtér-nyitót és a legkisebb motort leszámítva ugyanaz az autó volt, mint a Suzuki Wagon R+. És a japánok szülték. Nem kétséges, hogy a korábbi verziónál a Suzuki a Tetrapaktól vette át a prodzsekthez a dizájnereket – a régi Agila a sarkokon kívül egyetlen formatervezési fogást nem tudott felmutatni. Az Agilánál most az Opel a kezébe vette a dolgot, sikerrel. Ilyen szép dobozt csak az olasz bőröndspecialisták tudnak még: az Agilának van arca, feneke, terpeszt szépen, emitt homorúnak, amott domborúnak tűnik, holott a felületei csak egészen kicsit szakadnak el a síktól, mint meghatározó formai elemtől. Kissé, amolyan huszonegyedik század elejésen, a Corsa B csiszolt hegyikristály szemei köszönnek vissza a fényszórókból, a hátsó lámpák pedig a Punto-vonal talán legszebb derivációi. Jól néz ki, jók a színek, nem hinném, hogy egy praktikus ládából ma sokkal többet ki lehetne hozni.
Sőt, az Agilával odáig merészkedtek, hogy futóművet is tettek alája. Persze semmi különlegesre ne készüljünk, elöl a szabványos MacPherson, hátul a még szabványosabb csatolt lengőkarok, de a hangolás, a szigetelés mégis közelebb áll az autókéhoz, mint az Auchan-bevásárlókocsikéhoz. Sőt, szinte még jó is. Gördülési zaj természetesen akad bőven, meg a kormányról is nehéz elhinni, hogy tényleg van mechanikai kapcsolata az első kerekekkel, annyira mű, de az Agilával azért lehet autózni.
Nem egy WRX, de szépen beveszi a kanyarokat, és közel sem az a szörnyűségesen, az ívről orral kifelé leeső típus. Még csak nem is dől meg túlságosan, ügyes az egész. Ennek a hátterében állítólag az áll, hogy az elemek és a padló némi módosítással ugyan, de erős rokonságban áll a Swiftével. Amit, ugye, senki nem tart rossznak.
Olcsóbb lesz, mint a Suzuki Splash? Aki kíváncsi, hamar megöregszik, olvassanak csak tovább.
