Szó se róla, itt is szétesős kicsit a dizájn, de a hififejegység, a klímakonzol és a műszerblokk diszharmóniája közel sem olyan nyomasztó, mint a Tiida külseje. A szimmetrikus műszerfal pedig kifejezetten pihentető, nyugtató látvány. Van persze kompakt szedán, aminek belsején szívesebben legeltetném a szemem ( Civic szedán például), de ebben sem kötnék inkább abrakostarisznyát látószervem elé.

A motort beindítva első gondolatom az volt, hogy nem indult be. Elképesztően halk a négyhengeres benzines, alapjáraton egyáltalán nincs, és később is csak alig van hangja. A szél süvítése és a futómű zaja is mindig kint marad, még egészen illetlen, autópálya-tempó feletti sebességtartományokban is (katalógusvég: 195). Remekül érvényesülhet hát a meglepően jó minőségű hifi, ami mp3-as cédéket éppoly közvetlenséggel kezel, mint bluetoothos rádióval felszerelt telefonokat. Mindez egy kompakt szedánban, alapáron.

A 126 lóerős benzinmotor minden erőlködéstől mentesen, fütyörészve húzgálja a Tiida egy és negyed tonnáját. A hatfokozatú váltó rövid utakon, precíz megvezetéssel jár, öröm vele hosszas kihúzatásokkal, gyors váltásokkal élvezni a gyorsulást. Nem hülyülök, tényleg: a konzervatívnak, modernnek egyaránt csúnyácska, esetlen négyajtós testében egy legjobb formájában lévő rövidtávfutó szíve dobog.

A futómű már sokkal inkább komfortos, mint sportos. Forszírozott kanyarokban nagyon hamar előjön az alulkormányzottság, nagy sebességnél megbillegtetve a kasztnit kiderül, hogy a csillapítás is alvó csecsemőkre van szabva. Az elektrohidraulikus kormány rásegítése nagyon eltúlzott, ha egy mégoly sovány csótány is rohangálna ide-oda a kormány karimáján, a Tiida alighanem készségesen ide-oda fordulna alatta.

A fogyasztás városban és autópályán könnyedén felszalad nyolc, akár kilenc liter fölé száz kilométeren, de egy kis nyugodt országúti utazással az átlag levihető bő hét literre. Alattam legalábbis vegyes üzemben ennyit evett a Tiida. Nem sok, nem is kevés, de szerencsére 106 lóerős, másfél literes Renault-dízellel is kapható a kocsi.

A Tiida vásárlói talán nem is tudják, hogy eredeti japán minőség helyett mexikói autót vettek. És milyen drágán! Négymillió forinttól indul az 1,6-os, ugyanez automata váltóval 4,77. A 105 lóerős, másfél literes Renault dízellel szerelt változat 4,71 milla. Az 1,8-as Acenta felszereltségben 4,735 millió forintnál kezdődik – és ez pont a mi autónk, automata klímával, remek rádióval, az összes alapvető villanyos kütyüvel. Nem is hangzana rosszul, csak hát egy négyajtós Renault Mégane 3,1 milliónál indul, fapados Tiida pedig nincs – a piac nagyobb felét már el is bukta a Nissan. Ebből nem lesz flottaautó multiknál. És még a magánvásárlói piac kisebb, de igényesebb részét sem biztos, hogy meg lehet csípni, ha mondjuk a Mégane a 110 lovas 1,6-os motorral, teleextrázva tízezer forinttal olcsóbb az 1,8-as Tiidánál.

A legtöbb, európai piacra kerülő Nissan ugyanis Európában is készül, a sunderlandi üzem ontja a Quashqaiokat, Note-okat, Micrákat. Ezek után pedig nem kell vámot fizettetni a vásárlókkal. A mexikói Tiida után viszont igen. Hát ennyi.

A megpillantását követő sokk után nem hittem volna, de kifejezetten nehezemre esett visszavinni a Tiidát. Sosem venném meg persze a saját pénzemből, a kategóriából sokkal előbb kellene egy Civic, egy Mazda 3. De ha úgy hozná a sors, hogy Tildával kéne járnom egy darabig, akkor sem sokat panaszkodnék. Viszont jó sokszor nyomnám padlóba a gázt.