Nem vagyok driftversenyző, hahó!
Most nézem a tegnapi Autó-motorban, hogy milyen csodás Silvia Super Silhouette képet találtak a Silvia/SX típustörténet cikkhez. A történeti visszatekintés apropója alighanem régi kedves ismerősünk, KYE-514, azaz a Gyulavitéz által is megírt új 350Z. Erről van teszt a 30. oldalon, A pokol angyalai címmel, aminél, azt hiszem, csak a „Könnyen táncba vihető a 350Z” közcím aranyosabb.
Van benne egy ilyen rész, hogy „Kovácsolt lengőkaros felfüggesztéseivel a kocsi rendületlenül kapaszkodik a fordulókban. Persze, elég egy nagyobb gázadás, és máris táncba lendül a hátulja – feltéve, hogy kikapcsoltuk a menetstabilizáló rendszert. Ilyenkor is jól kézben tartható a kocsi, látványos erőcsúsztatással fordulhatunk.”
Erről eszembe jutott, hogy mennyit szidtuk Gyulavitézzel a Z-t, hogy micsoda egy orrtolós lustaság az Euroringen. Befordult vele az ember, és már vibrálva-csiszatolva radírozta is kifele az orrát, gázra meg csak tolta-tolta egyre kijjebb. Annyira bolondbiztos volt, hogy egészen azt hittem, hiába mentem. Nekem ugyanis az volt a dolgom, hogy miután Gyulavitéz ment vele pár mért kört, amihez ő ért, utána én menjek vele pár driftelőset, és felvegyük videóra, hogy milyen klassz. Csakhogy nem volt klassz, mert alulkormányzott dög volt.
A kétségbeesés felhozott bennem pár régi emléket. Egyrészt egy régebbi beszélgetést a Nissan PR-esével arról, hogy valami dealer nyílt napon eljátszották a sperrdiffit a tesztautóból. Másrészt egy olyan valamikori TopGear adást (tudják, az a brit TC-utánérzés), ahol Richard Hammond driftelni tanul egy új Z-vel, és azt mondja neki a japán instruktor, hogy shift lockkal essen be a kanyarba.
A shift lock az, amikor kanyar előtt nem harmonikusan, gázfröccsel váltunk vissza, hanem pont ellenkezőleg, visszaváltunk, hagyjuk leesni a fordulatot, és a berántott kanyar előtti pillanatban leugrunk a kuplungról. Ilyenkor a motor tehetetlensége egy pillanatra szinte leblokkolja a két hátsó kereket, ettől megindul a hátulja, és utána már csak kint kell tartani gázzal, és tekerni a kormányt. Mivel ez egy speckó verseny-Z-volt, azt nem tették hozzá, hogy ez egyben a lehető legsúlyosabb erőátvitel- (meg motor- és váltótartóbak-) pusztítás is. Ezért én nem éltem vele. Volt azonban egy kar ott a váltó mellett, ami az autó rögzítésére és az üzemi fék meghibásodása esetén a lelassítására szolgál. Ezt meghúztam. És bevált!
A kézifékkel megindított Z egy csupa móka, pajkos-kezes driftautó, talán a legbarátságosabb, amiben valaha ültem az utcaiak közt. Így aztán szépen fel tudtuk venni a külső képeket, itt is van, ni. Aztán - ilyen az átkozott munkánk - mire felvettük volna a belső vakert is, elkezdett esni az eső. Esőben meg úgy csúszott a segge, hogy alig bírtam hozzávetőlegesen hasonlóan vezetni, mint amiről szónak kellett volna lennie a külső képeinkhez képest. Pláne megmutatni ugyanazt bentről.
Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Z máig is szép emlék, pláne szép driftemlék. Egy olyan versenypályáról, ahol sokat drifteltem már. És mindezt azért mondom el ennyiszer, mert egy oldallal később olyan, mintha azt mondanám, hogy driftversenyző vagyok. Pedig nem vagyok.
Van ugyanis az a bizonyos modelltörténeti tárgyú cikk, és ahhoz felhívott Zsigmond, a szerző, hogy meséljek neki a Nissan 200SX-emmel szerzett megbízhatósági tapasztalatokról. Mi szokott meghalni, elrohadni, letörni. Mentegetőztem, hogy leírtam én ezt már egyszer, tessék szépen kikopizni a cikkből, szívesen adom, de ő lelkiismeretesen kifaggatott. Aztán át is küldte a kéziratot egyeztetni. Átnéztem, szomorkodtam, hogy sajnos csak ilyen kevés fért a tudományból, mosolyogtam magamban a „volán” szó felbukkanásán, és köszönettel jóváhagytam.
Most meg nézem itt az újságban, zizegő papíron, és azt olvasom - elvileg a saját számból - hogy „…azóta kb. 50 ezer kilométert tettem meg vele, és számos driftversenyen is rajthoz álltunk”. Gyorsan megnéztem az átküldött doksit, hogy én hencegtem-e ilyen arcátlanul magamról, de nem. Egyszerűen túl jók voltak hozzám. Jól esett olvasni, de mivel van pár tucat igazi driftversenyző is az országban, akiket nagyon tisztelek és imádok nézni, és mind sokkal ügyesebbek mint én, le kell fektetnem írásban, hogy én nem tartozom közéjük.
Nem vagyok reménytelen eset, ott vagyok minden edzésen (ha sikerül), de aki versenyzőkre kíváncsi, nézze meg a drifter.hu-t, menjen versenyre, és ámuldozzon velem. Nekem ez a hobbim, meg kicsit a szerelmem is, és eszemben sincs a kikapcsolódásomból egy hatalmas stresszgombócot csinálni azzal, hogy versengeni kezdek. Pont az autóval összebújást, a játékot, az önfejlesztés befelé fordulását imádom benne, még az hiányozna, hogy pontozóbírók előtt reszkessenek a térdeim.
És még valami: szegény Nissanom 4 éve képtelen elérni azt az állapotot, hogy rendesen menni tudjon. Driftelésről így nem is álmodhat. Néha szeretőn megsimogatom, gondolatban megvan mind a 300 ló, de igazából még nem állt össze. Utoljára pont ma nem volt képes egyetlen alkalommal se elforogni 6000-ig anélkül, hogy bele ne fulladt volna a benzinbe. Nem sikerült felprogramozni azt a rohadt elektronikát. De ez egy másik sztori. A Corolla, az bezzeg állat. Mindig megy, minden edzést kacagva végigcsinál, odavisz, hazahoz.
