Autonánia: Suzuki Swift

Az első autóm egy életveszélyes szar volt. Nem a konstrukció, hanem a konkrét példány, egy huszonéves Renault 4-es.

Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, hogy autóvásárláskor tudatosan alakítsuk ki a preferencialistánkat. Írjuk össze, mi kell nekünk, és ragaszkodjunk hozzá. Már természetesen ha ésszerűen akarunk választani. Egyéb esetben mit bánom én, ha valaki beleszeret egy abszurdumba.

Nekem akkoriban a biztonság volt beakadva, mai ésszel fel nem foghatom, miért. Mármint az akkori anyagi lehetőségeimhez képest teljesen irreális elvárás volt, hogy ne haljak meg az autómban egy baleset esetén. A preferencialistám, amit persze nem csináltam, annyiból állt, hogy biztonság.

Valójában tökéletesen megfelelt volna nekem a Zsiguli; egy állat vagyok, hogy nem azt vettem, hiszen akkoriban annyiért egész jót kaptam volna. A Zsigulihoz olcsó az alkatrész, de a nyugati romhalmazokhoz képest igénytelen és megbízható. Csak ugye valahol olvastam-hallottam, hogy frontális ütközés esetén a Zsiguli motorja bejön az utastérbe, és eltöri a vezető gerincét. Borzalmas, mi?

Hát persze, de hiába nem jön be a motorja frontális ütközéskor (már ha egyáltalán bejön), a Zsigulinak legalább van féke, futóműve, kormánya, főleg az én R4-esemhez képest, amivel tényleg csoda, hogy nem haltam. Akkor viszont még nem hallottam aktív és passzív biztonságról, csak valahogy úgy képzeltem, egyszer minden autónak kidobja a gép a frontális karambolt. Apelláta nincs, és akkor ugye egy Zsiguliban jön a motor. Mekkora egy marha voltam, tényleg fantasztikus! Ja igen, a másik preferenciám: legyen nyugati, mert az biztos jó. R4 meg valahogy gondolom tetszett, hogy olyan egyértelműen csúnya akar lenni.

Ma már volna preferencialistám. Olcsó, megbízható, használható. Ennyi. Mostanra megmaradt a biztonság, de valahogy átalakult üzembiztonsággá. Olcsón megbízható és használható autót pedig egyet tudok: régi Swift, 300 ezerért. A többi már csak fejben dől el – komoly lelkigyakorlat, agykontroll, hogy el tudjunk vonatkoztatni minden külsődleges szemponttól. A régi Swift persze egy koporsó – még csak nem is száguldó koporsó, mint a Honda Civic CRX-ek. Hosszú az út a Ki lehet bírni-tól a Swiftet akarok-ig, de valahogy csak eljutottam idáig. Elméletben.

Vannak menő autók. Meg autók, amiket menőnek gondolunk, vagy legalábbis nem cikinek. És amiket cikinek gondolunk, mint ahogy rajtunk kívül sokan mások is. Na és? Ja, könnyű azt mondani, ugyanakkor mindenki szeretne egy fokkal sikeresebb embernek látszani, mint amilyen. Épp azért menő, aki megveszi a Swiftet: csak az értők elit csapata tudja, hogy ő belül menő, márpedig a belső az, ami igazán számít. Nőt is csak olyan volna szabad feleségül venni, aki városi szaladgálóautónak minimális veszekedés után elfogad egy Swiftet. Már ha ésszerűen nősülünk.

Vmax Zsoltnak a Ford F150 mellett van egy szaladgálós régi Swiftje, 1,3-as. Vicces persze, amikor beülünk ketten, hogy elvigyünk mondjuk két motorkereket gumiztatni, de mindig szóba kerül, hogy olyan, amilyen, de legalább nem hazudik. Legutóbb odáig jutottunk, hogy ez az 1,3-as a maga egyszerűségében egyszerűen zseniális motor, mert persze ha valami egyszerű, az még nem feltétlenül zseniális. VMax Zsolt ezt rengeteg gépészeti szakkifejezéssel is alátámasztotta, és mondott egy csomó más egyszerű motort, például a régi Yarisét, ami sokkal szervizigényesebb és megbízhatatlanabb.

Ha már megvan, hogy Swift, és csak az, szűkítsük tovább a listát. Ne legyen szedán – a pakolhatóság fontos, meg azért humorban is tartson az ember mértéket. Az öt ajtóhoz is ragaszkodnék.

Klíma nem kell. Tudom, anélkül nem lehet autót eladni, de nem eladni akarok, hanem venni. Legrosszabb esetben megtartom, kkor legalább meglátom, tényleg örökké él-e. A Swiftben egyébként is kicsi a műszerfal jelentette műanyag napcsapda, arra is terítenék valami textilt – azt a pár gyilkos kánikulai hetet nem igaz, hogy ne lehetne klíma nélkül kihúzni. Vagy veszek bele a Homasitánál ventilátort.

Tehát: régi Swift, öt ajtó, 300 ezerért, az 1,3-as motorral, mert bár a háromhengeres is örökéletű, egyszerűen mindenem a nagy hengerűrtartalmú autók.

Egy ilyet? Könnyűfém felni? Haha! A vas száz százalék, hogy könnyebb. A riasztó meg a rádiós magnó felesleges, a rádiós magnó eleve riasztó, ha meg valaki Swiftet akar lopni, egy tizenéves riasztó bajosan riasztja el. Aztán ott az a szpojler, a kipufogó, a sárga üléshuzat, az alufelni is mind csalhatatlan jel: ez egy boy racer autója volt. Oké, a Swift még a boy racereket is túléli, de nekem igazi, kispolgári csökevényre van szükségem.

Vonóhorog?!

Jó vicc. Tovább!

Hölgy tulajdonos? Ki tudja… Jó csoffadt, a képekből viszont két dolog látszik. Összetörték az orrát, az illesztés még bélyeg méretben is ronda, ráadásul az autó egy telepen áll, ki tudja, mióta. Telepen autót venni olyan személytelen, nem köttetnek életre szóló barátságok, a kereskedő rutinosabban is hazudik, főleg hogy fogalma sincs a rejtett hibákról.

Hoppá, fehér! Erre nem is gondoltam. Igen, egy jó kis fehér Swift, ugye, egész lelkesítő. Könnyen-olcsón javítható szín, a klímanélküliségben kevésbé melegszik. A hátsó szárny kicsit kiábrándító, hiszen minek az a sok jaszkarizás, a géptető ezen is csálé, amitől persze még lehet az autó életképes. A belső kép alapján már szinte érzem, hogy ez milyen büdös. De legalább már tudom a prioritáslistát: régi Swift, 5 ajtó, 1,3-as motor, klíma nélkül… és fehér!

Na, így már csak tíz találat van: ezért is jó Swiftet venni, mert ennyire keményen túlkínálati piac sehol máshol semmi másból sincs, hogy az ember kínjában még színre is szűkítsen, csak hogy ne kelljen 200 hirdetést végigtúrni.

A tíz találatból kettő van 300 ezer körül. Az első Balatonfüreden, 299 ezer, utcán, fotó csak hátulról, a leírás ennyi: motorháztetőn apró horpadások.

Hát, ha lenne legalább egy kép szemből, talán elcsábulnék. Akkor inkább nézzük a másikat, 315-ért. Úristen, ez az!!! Az ön autója, illetve tessék, az enyém. Budapest, az ár alkuképes, tehát igazából 280, de csak mert nincs szívem lejjebb alkudni. Barátom, micsoda illesztések! Ezek olyan párhuzamosok, amik még a végtelenben is csak úgy találkoznak, mintha a fogukat húznák. Téligumi garnitúra?! Olyan szar nem lehet.

A nemdohányzást is nehéz hazudni. Azt pedig imádom, amikor valaki látható lelkesedéssel, megható szeretettel dicséri az autóját. “Nagyon jó megbízható autó!” Így, felkiáltójellel? Esküszöm, mindjárt zokogok. Családi okok miatt, hát persze, mi más miatt kótyavetyélne el az ember egy ilyen gyöngyszemet?

 

Az a kormányvédő! Alatta biztos alig kopott a kormány. Az üléshuzat az ülést védte, az is egész jó lehet. Édes istenem, ha pályakezdő koromban ilyen autók termettek volna a használtpiacon.

Becsődöl a butik. Mindenem rámegy a válásra. Előre el sem képzelhető krach üt be, mindent a nulláról kell kezdenem. Szar ügy. Tiszta szerencse, hogy az első lépést már tudom, így most jobban is érzem magam, hogy mindig van kiút. Szóval az első lépés: egy jó kis Swift 300 ezerért.

Autonánia

Gyakran bóklászunk a Mobile.de-n és a Használtautó.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!

A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.

Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS).