Teljes sebességgel
Az igazi géprajongó hétvégén zavarban lehetett: vagy szimultán volt több helyen, vagy lemaradt valami szerelemre gyújtó benzinsárkányról. Én felpakolt motorral az alföldi Kakucsra indultam. Döntésem jónak bizonyult, csak erősebb sátor, melegebb mackóalsó és esőkabát kellett volna az oldaltáskába.
Az alföldi szél volt a Full Speed Rockabilly Weekend and Classic Car Meeting leglelkesebb látogatója. A bőrkabátban fagyoskodó maroknyi rokker és pin-up cicáik nem bánkódtak a tömegek hiánya miatt, családiasan, mosolyogva köszöntötték egymást. Hajak az égig tupírozva, a bőrjakók gallérja a fület dörzsölte. Kivillanó tetkók és a csajokon pörgős szoknya – a V8-as vasak háttérzaja pompás alap volt a R’n’R-hoz.
A metálfény nem gyári, a teljesítmény sem
A széllökések és az eső hamar széttépték a sátramat, de ébredés után mások is a köteleket feszítették újra, vagy a beázott sátrukat szárítgatták. A második éjszakát már mi is a szervező Road Zombies Hungarytól kapott kölcsönigluban töltöttük.
Amint felszáradt az aszfalt, azonnal a versenypályára gurultak az autósok. Próbálkoztak a lehetetlennel: a böszme, merevtengelyes dögökkel nagyon nehéz jó időt menni a nagyobbacska gokartpályán. Csúszkáltak a hátsókerekes kocsik, folyamatosan ríttak a gumik, látványos volt, de a köridőkkel nem nagyon kerülhettek fel a Kakucsring dicsőségtáblájára.
Van abban egy adag perverzió, ha technikás ívekre kényszerítik a nagyvasakat: az európai társrendezvények kedvelt helyszínei leginkább a repterek, ahol szabadon gyorsulhatnak az autók és motorok. A zene és a benzinszag nem választható el a bulitól, így volt itt is, az első Full Speed Weekend minden kötelező kelléket felvonultatott. A zenei felhozatal nem adott okot panaszra, nagybőgők és f-lyukas gitárok, pin-up babák és jampecek ontották a rockabillyt, psychobillyt és a tradicionális rock’n’rollt.
A szervezőknek kár, a nézőknek nem gond: a szubkultúrát nem jó reflektorfénybe tolni. A nézőszám ugyan szombatra megnőtt egy kicsit, de a Full Speed így sem vált tömegrendezvénnyé. Sajnos a stílustiszta építések teljes populációja nem volt ott a Kakucsringen: a Verda Napok is elcsent néhány fekete szörnyet és több csillivilli amerikai dögöt. Örömteli, hogy az európai alapból dolgozó custom car műfaj is kezd megerősödni, jó lenne, ha több, sajátos ízzel bíró „magyaros” építés adna egyéni arcot a hazai rodder kultúrának.
Sajnáltam, hogy nem az ezeréves bobberemmel mentem, lelkesen hozzátettem volna piros-fekete-fehér színeit az összképhez. A gyomorszájba vágó basszus és a gitárszólók így is elvarázsoltak: két édes fodrászlány hamar rábeszélt, hogy belövessem velük sérómat. Elvis ugyan így sem lettem, de bevallom: kétszer még a pöttyös szoknyás kedvesemet is megtáncoltattam - You ain’t nothin but a hound dog, cryin’ all the time…