Toys and things that come by the dozen
That ain't nothin' but drug store lovin'
Hey little thing, let me light your candle
'Cause mama I'm sure hard to handle, now, gets around
Otis Redding: Hard to Handle
Hogy mennyire hard to handle az emberben genetikailag kódolt, zsigerből fakadó sebesség utáni vágy, arról meglepő módon ez a kicsi, mazsolaarcú ember, akit inkább nyugdíjazott heringhalásznak néznénk, minden bizonnyal hosszú órákon keresztül tudna mesélni.
Ő ugyanis egy olyan korban lett -többek között - ötszörös Le Mans-győztes, amikor a Mulsanne-egyenes még nem volt más, mint egy hatkilométeres nyílegyenes adrenalincsík egyenesen a halhatatlanságba, vagy a cinkkoporsóba.
Derek Reginald Bell, Member of the British Empire.
Mindenki utána tud nézni, temérdek forrás foglalkozik karrierjével, életével, de térjünk ki a poszt második számú főszereplőjére.
A nagysikerű Rothmans Porsche 962C egyet jelentett Le Mans-nal és Bell-lel. A - többek között - Bosch-Kugelfischer mechanikus befecskendezéssel és két KKK K26-3060G turbófeltöltővel ellátott, mindössze 2649 köbcentiméteres, hathengeres boxer 620-650 lóerőt tudott és ezzel a teljesítménnyel, valamint a Porsche masszív tapasztalat-hátterével vérbeli turbo-era lövedéket varázsolt a 820 kilogrammos tepsiből. Fajlagos teljesítmény? Literteljesítmény? Számolják ki, riasztó.
Legalábbis nekünk. Nézzék meg még egyszer a két fényképet: a mestert és a hangszert. Az 1983-as 24 óráson a Mulsanne végén 243 mérföld/órás, azaz 391,07 km/órás sebességet tudtak. És ez még nem volt a vége. Az bizony 252 mérföld/óra volt.
Pár évvel később aztán elkészült az In Car 956 című film, amelyben Bell és a vele szimbiózisban élő 962C végigsöpörnek a világ legendás versenypályáin, mint tornádó a száraz prérin. Futnak egy 6,41-et a Nürburgringen, ellátogatnak Le Mans mellett Silverstone-ba, Spa-Francorchamps-ba, összesen nyolc pályára. Az EVO magazin szerint: "the footage is superb... the laps of Le Mans are just devastating. Bell won Le Mans five times. He is a God."
Ezzel én csak mélységesen egyet tudok érteni. Mire az alant idebiggyesztett filmrészlet végéhez érnek, valószínűleg így lesznek vele önök is. Nézzék figyelmesen, ahogy a 0-ról 300-ra 11 másodperc alatt gyorsuló gyilkos gép nekifeszül az útnak, és csak falja, falja, nagyokat harapva térből és időből, a világmindenségnek fejjel rohanva, addig, míg az őrületes száguldásban szürke pengévé szűkül a flaszter, impresszionista zöldes mocsokká a fák és Bell, a katana pengéjén egyensúlyozva vibráló papírgépével, megvakarja arcát, itt-ott egy kézzel fogja a kormányt. És nem gondol ARRA, nincs mi lenne, ha és de...gyorsabb, mint a halál, pedig az ott üldözi sikoltva, kaszáját magasra emelve. A visszapillantóban biztosan látja. Ereiben glikol, idegei nincsenek. Tisztelem a bátrakat és az őrülteket.
Meg kell szerezni azt a filmet. Dobozban. Polcra.
Ennyi kijár nekem, ennyi kijár azoknak, akik tudtak huszonvalahány éve egy olyan motort készíteni, amelyik 24 órán keresztül bírja ezt és persze Derek "Fearless" Bellnek is. Kétség nem fér hozzá, hogy nekem már az első ellenkormányzásnál kiugrott volna a szívem. Egyenesen a lábam alatti barna tócsa közepébe.
Le a kalappal, különben leesik.
