Hancúr zebradöggel

2009.01.08. 12:25
76 hozzászólás


Akad olyan –a mindannyiunk által imádott − autók iránt kicsit is érdeklődő ember, aki ne tudná, mi az a PZero Rosso, Nero, Sottozero? Az olasz nyelv csodás, hiszen még az afrore di piedi szóösszetétel is oly csodásan hangzik, hogy minden további nélkül el tudnék képzelni belőle egy dupla dell’ortós változatot, ha nem tudnám, hogy magyar megfelelője az egyszerű lábszag.

A Pirelli tökéletesen képes kiaknázni a nyelvben rejlő lehetőségeket, többek között ezért is övék a legjobb abroncstípusnév, amit valaha is hallottam (Zero Nero). Csakúgy, mint az 1964 óta immáron harminchatodszor megjelenő, a világ legjobbjának tartott naptár is.
„A naptárak szépen igazodnak az aktuális modelldivathoz, nőideálhoz és hangulathoz”írta tavaly Péter Anna, és minden bizonnyal igaza is volt, még ha az idei kiadás (természetesen) más is, mint az eddigiek. A több mint harminc éve Kenyában élő Peter Beard nagy szerelmese Afrikának és a természetnek, nem utolsósorban pedig a világ legjobb fotósai közé tartozik. Elmondása szerint: „Csupán a szépség ábrázolása manapság már kevés.” Ezért és főképpen természetimádata miatt is úgy gondolta, meg kell mutatnia a világnak, mi maradt belőle, mennyire feszítette már túl a húrt az emberiség, mennyire borította fel magát az evolúciót.

Egyszóval az új naptár maximálisan természetbarát. Hogy ez hülyén hangzik? Meglehet, az azonban biztos, hogy a Zero Impact jegyében a Pirelli egy akkora erdőt telepíttetett ki Costa Ricában, amelyik képes elnyelni a naptár gyártása folyamán termelődött szén-dioxid-mennyiséget. Maga a papír pedig természetes, ólommentes.
Zöld. És sokkoló.

Botswanában, az Okawango mocsaras, vízzel teli deltája, valamint a Kalahári sivatag volt a két helyszín, ahol a hét, nemzetközileg igencsak ismert modell (persze jómagam sosem hallottam róluk) sikoltozott és öklendezett percenként. A gömbölyű, kicsattanó orcájú, jó kis házi knédli sűrűségű hölgyek rajongói minden bizonnyal elkeserednek ezúttal is, azonban a tavalyi sápadt, szöges bordájú, depressziós luvnyakavalkád után jólesik egy itt-ott felvillanó tisztességes vádli, harapnivaló comb.

Persze nem mind arany, ami fénylik, hiszen önök csupán a kész terméket látják, jómagam azonban végignézhettem a werkfilmet is, ahol bizony néha kilógott a lóláb. A brezsnyevi szemöldökű kisasszony hisztérikus sikollyal rázta le magáról az ízeltlábú valamit (Winkler megmondja majd a pontos nevét), és csak sokadszorra (gondolom a szerződést diszkréten meglebegtetve) sikerült rávenni arra, hogy az ártalmatlan poloskaszerűséget megtűrje az arcán. Hősiességét a stáb teátrális tapssal jutalmazta, pedig szegénykém biztos lábrázást kapott közben, hiszen sírva is fakadt.
Az pedig külön az utómunkások és retusőrök munkáját dicséri, hogy a betegfehér, néhol karcos bőrű lányokból sikerült bronzszínű csodalényeket kreálni.
Bevallottan kollázstechnikával készültek maguk az oldalak, arról azonban szinte mindannyian meg voltunk győződve, hogy az azok alapjául szolgáló fényképek is ügyes montázsok csupán. Pedig nem egészen.

Az „ücsörgök a grundon a szurikátáimmal” például valódi, csakúgy, mint a (valószínűleg) marabudögöt már-már szodomizáló trió képe is. A finomság azonban a végére maradt.
Rejtő Jenő után szabadon akár a Nők, Akiknek Zebradöge Van is lehetne a kép címe, ha még viccelni akarnánk.

Pedig inkább szomorú és megrázó az, amit Beard láttatni akar. Teljesen igaza van, erre tán felkapja a fejét a ma embere, és elgondolkodik egy pillanatra. Először borzasztónak tartottam, aztán jót derültünk rajta, majd megértettem.
Nincs Pirelli abroncs egyik autómon sem, a kutyám neve nem Nero, de ezt leírom: a 2009-es Pirelli naptár odabasz.

 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.