Lássuk először a térképet: Indonézia több mint tizennyolcezer szigetből áll. Ezek tekintélyes része persze csak kisebb-nagyobb sziklaszirt, de a sokféle népet és törzset nagyjából egy nemzetté kovácsoló ország alapterülete így is 1 900 000 négyzetkilométer, a lélekszám pedig nagyjából 250 millió. A népesség több mint 60 százaléka Jáva szigetén él, ahol elég nagy a zsufi, de a jelek szerint jól bírják, mert pár évtizede volt egy szigeteken szétköltöztető kormányzati program, ami igen kevés sikert hozott. A jávaiak inkább maradtak az ő Jávájukon, amelyen egyébként a főváros, Dzsakarta is található.
Ahogy az iskolában is tanultuk, Indonézia monszun-éghajlatú trópusi ország, hiszen az Egyenlítő két oldalán fekszik, hidat képezve az ázsiai és az ausztrál kontinens között. Ráadásul egy igen aktív tektonikus törésvonal mentén, ami földrengéseket és vulkánkitöréseket jelent az álmoskönyv szerint, így a szigetvilág minden értelemben forró hely.
A lakosság 88 százaléka muszlim vallású, de ezen belül sokan világias beállítottsággal élik az életüket, az indonéz iszlám egyébként is elég távoli rokona a roppant szigorú talibán vonalnak. Nehéz összevont szemöldökkel folyton Allahra gondolni és a gyaur kutyák elleni szent dzsihádra készülni egy olyan országban, ahol mosolyog a Nap, túltelített színű virágok díszlenek a bokrokon, a fákról mannaként hullanak a mézédes gyümölcsök, és úgy ring a nők csípeje, ahogy csak egy női csípő ringani tud. Mindamellett az iszlám terrorizmus létezik, épp pár hete lőtték le a legkeresettebb főterroristát a kormány speciális egységei.
Ha Indonézia szóba kerül, az emberek 99 százaléka Bali szigetére gondol, pedig, és ezt fontos tisztázni, Bali több szempontból is kivétel. Először is: a betelepültektől eltekintve nem iszlám, hanem balinéz vallású indonézek lakják. A balinéz a hindu vallás helyi változata, ami, kell-e hangsúlyoznunk, gyökeresen eltér az iszlámtól. Mások a szokások, más a viselkedési kódex, még a konyha is különbözik, például a balinézek egyik nagy kedvence a babi guling, a zsenge húsú sült malac. Másodszor: mivel Bali a turizmus központja, talán még a jávainál is nagyobb a nyüzsgés. A külföldről beáramló bevételek miatt magasabb az életszínvonal, és magasabbak az árak is, mint a kevésbé vagy egyáltalán nem frekventált szigeteken. Ugyanakkor a mi témánk, a közlekedés szempontjából Bali tökéletesen illeszkedik Indonézia többi részéhez.
Az indonéz közlekedést a legtöbb forrás veszélyesnek, néhány elemében már-már horrorisztikusnak minősíti, de azért nem kell rögtön betojni, a helyzet korántsem ilyen rossz. Mondjuk, aki közlekedett Indiában vagy Vietnámban, azt már nehéz bármivel is meglepni, így helyből átugorja az indonéz akadályokat. De teszek egy kevésbé nagyképű megállapítást: az indonéz közlekedés semmivel sem rosszabb, mint a magyar, csak más. Ha ezt a másságát megértjük, gyorsan tudunk adaptálódni a körülményekhez, és rövidesen élvezni fogjuk az egészet.
A kulcsszó, mint gyakorlatilag egész Délkelet-Ázsiában: a KREATÍV KÁOSZ. Ez azt jelenti, hogy vannak ugyan KRESZ-szabályok, táblák, itt-ott még útra festett jelekkel, forgalomirányító lámpákkal is találkozunk. De mindez nem nagyon számít – legfeljebb a rendőrségi helyszínelőknek, akik a baleseteknél ezekre hivatkozva rögzítik az aktuális tényállást. A jogosítványhoz nem kell vizsga, csak pénz: meg kell vásárolni a dokumentet a rendőrségen, és ha van hozzá gép, már repeszthet is az indonéz. Így azután mindenki nagyjából úgy közlekedik, ahogy akar, ahogy tud, és ahogy sikerül neki. Ez első pillantásra valóban kaotikusnak tűnhet, de e pezsgés-fortyogás mélyén rend van, a forgalmi helyzeteket sorban megoldják, a járművek haladnak és többnyire célba érnek. Ha a közlekedés aktív résztvevőjeként nagyobb baleset nélkül szeretnénk megúszni a nyaralást, három alapvető dologra kell figyelnünk, de ezekre nagyon.
Az első, amiről SOHA, egy pillanatra sem szabad megfeledkezni, hogy Indonéziában BALRA TARTS van, tehát a járművek jobbkormányosak, és az út bal oldalán haladnak, éppen ellenkezőleg, mint Magyarországon. Ezt egyébként meglepően gyorsan meg lehet szokni, miként egy olyan autó terelgetését is, ahol minden kart és kapcsolót az ellentétes oldalon találtunk. Ha az első félórát túléltük (ami azért elég lázálom-szerű az indonéz zsufiban), a sokktól megszabadulva egyre magabiztosabbak leszünk, a végén akár már túlzottan is – na akkor kell igazán vigyázni. Nem is a nagy forgalom a veszélyes ilyenkor, inkább az alsóbbrendű utak, ahol hajlamosak vagyunk elmélázni, és átandalogni az általunk megszokott oldalra. Relaxált krúzolásunknak egy kanyarból hirtelen felbukkanó busz vagy teherautó vethet véget, de már az is elég kellemetlen, ha elütünk egy gyanútlan helybéli motorost. A másik veszélyforrás a kereszteződésekben való kanyarodás, amikor az ember hajlamos ugyancsak az út általa megszokott oldalát megcélozni, hasonló következményekkel. Jó módszer, ha egy rutinos útitárs ül mellettünk, aki éberen figyel, és azonnal szól, ha sávot vagy oldalt tévesztenénk.
A másik, amit folyamatosan észben kell tartani, az EGYETLEN SZABÁLY, amit nagyjából mindenki figyelembe vesz: a nagyobb és erősebb járműnek jobb utat engedni, úgyis utat tör magának. Ez az elv nem mutatkozik meg olyan kétségbevonhatatlan és brutális formában, mint Indiában, de Indonéziában is ez a közúti közlekedés alapja. Ebből ered, hogy zsúfolásig tömött autóbuszok és a tengelytörés határáig megrakott teherautók fék helyett a dudát használva törtetnek át a forgalmon, amíg csak esélyt látnak, hogy a többiek elegendő szélességű rést tudnak nyitni nekik. Az autósok határozottan érvényesítik a méretükből fakadó előjogaikat a folyton furakodó robogósokkal szemben, pedig robogóból sokkal több van, mint autóból. Nyilván a robogósok is leszorítanák a bicikliseket, ha lennének, de a hegyes-völgyes Indonéziában a drótszamarak a gyarmati időkben erős holland kulturális hatás ellenére sem szaporodtak el. Tiszteljük a nálunk nagyobbakat, bánjunk határozottan a nálunk kisebbekkel – és máris egészen jól beleilleszkedtünk az indonéz utak ritmusába.
A harmadik dolog a robogó. Mivel az országutak keskenyek és sok helyen zsúfoltak, és mivel korántsem telik minden családnak autóra, a legelterjedtebb közlekedés eszköz a kismotor. Ezt lehet a legolcsóbban fenntartani, ezzel lehet a legjobban haladni, így robogója szinte mindenkinek van, turistaként is megfontolandó a használata. Ám tudomásul kell venni, hogy a robogón bolyongó külföldi komoly balesetveszélynek van kitéve. Ha gyakorlatlan, balesetbe keveredhet olyan forgalmi helyzetben, amit a helyiek egymás közt csípőből megoldanak. És nem elég, hogy esetleg összetöri magát, ha ő volt a hunyó, lehet, hogy még jól meg is verik. Egy felmérés szerint a legtöbb turista Indonéziában motorbalesetekben hal meg, vagy szerez súlyos sérülést. Nagyon figyeljünk, ha robogózunk! Tartsuk észben, hogy Balin például mindössze két olyan magánkórház van, amely megfelel az európai igényeknek, és a mentőszolgálat olyan fejletlen, hogy a sérülteket gyakran taxival vagy személyautóval viszik a baleseti sebészetre – sokszor az a sofőr, aki a baleset másik résztvevője volt.
Ugyanakkor Indonéziában motorozni, amellett, hogy nagyon praktikus módja a közlekedésnek, hatalmas élmény is, Nincs szebb, mint a kis falvakat összekötő kanyargós mellékutakon, pálmaültetvények, és rizsföldek között tekeregni, és nincs izgalmasabb, mint a nagyvárosi tömegben együtt úszni az utakat ellepő ember- és gépáradattal. Én itthon nem motorozok, de Indonéziában járva pár napra robogóra pattanok, és élvezem a tájat, a forgalmat, meg az adrenalint.
Hogyan jutunk saját használatú járműhöz Indonéziában? Természetesen úgy, hogy kölcsönzünk egyet. A konfúz forgalom ettől sokakat visszatart, másfelől viszont a barátságos árak igen-igen csábítóak. Mindenképpen legyen nálunk nemzetközi jogosítvány, mert a bérbeadók ugyan nem kérik, a rendőrök igen.
Az autó típusától, állapotától, a kölcsönző cég üzletpolitikájától függően nagy a szórás, de némi alku után simán hozzájuthatunk napi három-négyezer forintért egy közepesen leharcolt Suzuki Samurai-hoz; a duplájáért pedig akár hétszemélyes kisbuszt is bérelhetünk. Az összegben nincs benne a kaució. A biztosítás általában benne foglaltatik, de azért kérdezzünk rá, nehogy kellemetlen meglepetés érjen bennünket, ha balesetet szenvedünk, pláne ha okozunk. Tankolni természetesen nekünk kell, az autót nagyjából annyi üzemanyaggal a tankjában várják vissza, amennyivel elvittük.
A robogókkal még egyszerűbb a helyzet. Forgalmasabb turistacentrumokban, például Kután, ahol a népek még a toalettre is robogóval járnak, minden sarkon van legalább egy kölcsönző, de bármelyik szálláshelyen percek alatt szereznek egyet, méghozzá olyat, amilyet kérünk. Napi ezer-kétezer forintért annyit motorozunk, amennyit akarunk, az üzemanyag persze nincs benne az árban. A hülye külföldinek szívesen hoznak csilli-villi, automataváltós, viszonylag erős darabokat, hadd boldoguljon az indonéz utakon az istenadta.
Benzint nemcsak a kutakon lehet kapni, hanem az országutak mentén is. Általában pillepalackokban vagy italosüvegekben árulják kimérve, vegyesboltok, kifőzdék, de sokszor magánházak előtt, házilag barkácsolt faállványokon. Jól jön az a kis keresetkiegészítés. Jáván valamiért az Absolut Vodka üvege a menő mostanában, egyébként pedig ahány ház, annyi szokás. A házibenzin gyakran olcsóbb, mint a benzinkúti, állítólag komoly csempészhálózat dolgozik szorgalmasan és motiváltan, hogy az ár versenyképes maradhasson.
Akinek semmi kedve autót vagy motort vezetni Indonéziában, egyáltalán ne essen kétségbe, mert van egy nagyon jó hírünk. A taxi olcsó, az egész napra vagy akár egész hétre bérelhető sofőrös autók pedig alig drágábbak, mint a sima bérkocsik. És hát végső esetre van némi tömegközlekedés is, hardcore világvándoroknak. Ezeket az opciókat a következő részben tárgyaljuk ki részletesen, és megismerkedünk majd az indonéz utak minőségével, valamint a rajtuk jövő-menő, Európában teljesen ismeretlen autótípusokkal, pihenésképpen pedig ellátogatunk Bali leghírhedtebb diszkójába, a Bountyba.
Miért (ne) menjünk Indonéziába?
Az egyszerű válasz, hogy azért, mert ott van. A hosszú válasz már nem is lényeges eme taosita mélységű bölcsesség után, de azért fussunk neki azok kedvéért, akiknek ennyi nem elég. Ám akkor legyünk figyelemmel a másik oldalra is, ugyanis nyilvánvalóan legalább annyi érv szól amellett, hogy Indonéziába menjünk, mint amellett, hogy megüljünk itthon a fenekünkön. Éppen ezért két csoportba gyűjtöttük az érveket, tessék választani.
Pro
Kontra
Addig se vagyok itthon, politikától meghülyített, gazdasági válságtól frusztrált honfitársaim között.
Mindenütt jó, de legjobb otthon! Mire való ez a nagy jövés-menés?
Más kultúrákkal ismerkedni, új ismerősöket szerezni fejleszti a személyiségemet, tágítja a horizontomat, növeli a toleranciaszintemet.
Még a sumérok előtt az is magyar föld volt. Majd ha újra Magyarországhoz csatolják, és nem kell útlevél, na, akkor talán, esetleg. Én nem megyek oda, ők se jöjjenek ide.
Egész évben jó meleg van, látványosak a viharok, a trópusi napsütés jót tesz a téli depressziómnak és segít D-vitamint képezni.
Kurva meleg van, és folyton esik az eső, ha meg süt a Nap, melankólia helyett melanómát kaphatok.
Az indonéz emberek nagyon kedvesek és segítőkészek, könnyű új barátokat szerezni.
A sok köcsög csak arra hajt, hogyan vágja át és vegye le minél jobban a pénzes turistákat, hát hiányzik nekem az örökös alkudozás?
A jól behűtött Bintang sör finom.
Csak azt a szar, híg Bintang sört lehet kapni.
Gyönyörű tájakat, vulkánokat, rizsteraszokat, templomokat csodálhatok meg, felejthetetlen naplementéket láthatok.
Ott van minden az interneten, havi négyezerért nézegethetem, amíg a szemem bírja.
Új ízeket, egzotikus fogásokat kóstolgathatok.
Nem tudom, mi az a nasi goreng, de hétszentség, hogy nem jobb a paprikás krumplinál.
Megtanulhatok szörfözni, vagy legalább megpróbálhatom.
A nagy hullámok miatt még strandolni se lehet.
Megtanulhatok búvárkodni, és lélegzetelállító helyeken merülhetek.
Nem vagyok én hal!
Gyönyörködhetek a balinéz lányok bájos mosolyában és/vagy a balinéz fiúk szálkás hasizmaiban.
Magyar nőnél nincsen szebb, a magyar férfi meg lehet, hogy nem szép, de okos.
Friss élményeimmel barátaim látásmódját is fejleszthetem.
Nemrég járt ott a szomszéd, csak nem adom fel neki a labdát azzal, hogy utánozom? Így is akkor arca van, mint az egyiptomi szfinxnek.
