Négyből egy tökéletes

A Tehén egy kicsit el van hanyagolva. A nyár eleve nem az ő évszaka, ott punnyad a garázsban, míg én motorozok, maximum egy-egy nagybevásárlásra veszem elő, vagy ha rázendít az eső. Egyébként semmi esélye. Főleg, hogy időnként hiába sunyítok az értekezleten, csak nem tudok kibújni a tesztautózás alól.

Időérzékem már jó ideje nincs, úgyhogy nem tudtam, mennyit állhatott a Tehén mozdulatlanul, míg végre el nem vittem sétálni, és azt nem tapasztaltam, hogy az önindító nem forog valami frissen: álltában csendesen leszopta az akksit. Közlekedéssel akkumulátort rendesen feltölteni nem lehet, meg egyébként sem kell vele közlekednem, úgyhogy kivettem az akksit, felvittem, és előírásszerű kelyén, a vécében csepptöltöttem egy hétig.

Huhú, azt a hálától áthatott pöccreröfföt, amit az első indításnál hallatott! Utána persze ismét maradt a garázsban, én pedig tovább motoroztam, és vártam, hogy kész legyen a Cougar.

A Tehénben már a riasztót se kapcsoltam be, hiszen őrzött a garázs, különben is, akinek kell egy 12 éves, lopott, nagy fogyasztású, Európában nem létező japán autó, hát vigye.

És hiába: amikor legközelebb elfogyott otthon kedvencem, a banános szójatej, és megint a Corába akartam menni, természetesen beindult, de megint nem nagyon szívesen. Úgyhogy megkonzultáltam Mazda Mesterrel, hogy valamikor átviszem, hogy kimérjék, mi szívja az akksi vérét. Addig is hallgatom a csepptöltő meghitt percegését a klozetban.

A VMaxot már régen emlegettem. Mit is mondjak, mi volna a megfelelő kifejezés a tevékenységre, amit végez: nyári álmot alszik? Májusban vittem ki Zsoltihoz, lényegében apróságok miatt. Például valami tömítés valahol elfosta magát, és csordogál az olaj. Az igazán égető a halkítás volna: már magam is csak homályosan emlékszem rá, de tavaly lenyestük a kipufogók nagy részét, hogy jobban mutasson az egykarúság, és persze olyan hangos lett, hogy 140-es tempónál is elnyomja a szélzajt.

Na de ahogy néztem az elemekkel és a különböző beteg gépjárművekkel szimultán viaskodó Zsoltit, pillanatnyi elmezavarban azt mondtam neki, végül is nem sürgős. Ami így október elején a szezonra visszagondolva súlyos stratégiai hiba volt. Oké, hogy rengeteget motoroztam az XJR-en, de nagyon hiányzik a VMax, tud ugyanis két fontos dolgot, amit az XJR nem. Úgy lehet rajta naphosszat üldögélni, mint egy fotelben, a motorja meg olyan, hogy hiába erős alul és megy jól középen: fent megvadul. És az adrenalin a fenti megvadulástól termelődik. Az XJR viszont szépen megy, olyan a teljesítménygörbéje, hogy az nem is görbe, hanem egyenes, mint a szög. Tehát hiányzik az az ereszd el a hajam-effektus 8000 táján, amit a modern motorok általában tudnak, a VMax meg mindig.

Annak esélye, hogy idén még gurulhatok egyet a VMax-szal, napról napra csökken. Zsolti pillanatnyilag a garázst építi, amiben lesz csápos emelő, amivel majd könnyedén megcsinálhatjuk a Cougar futóművét. De a VMax ebből a projektből nem sokat profitál – nyilván majd valami bágyadt novemberi vasárnap délben sarkkutató szettben hazacsettegek vele, kiszedem az akksit és rárakom a szürke plüsstakarót.