Sarat! Még!

2009.11.26. 06:21
80 hozzászólás


Először értetlenül néztem magam elé, mikor megkaptam a Ford 4x4 Akadémia című meghívót, hiszen nem okvetlenül a 4x4-es élményautózás az, ami manapság eszembe jut a márkáról. Európában az Escort Cosworth már csak egy méregdrága, gyűjteni való klasszikus, utoljára tán arra porcosodott a répa őszintén. Összkerekes Shelby Mustang nincs, hát akkor?

Nem sok kép van róluk tisztán

A másfél 4x4-es hajtásképlettel rendelkező palettára Akadémiát szervezni? Nem értettem igazán. A Kuga semmiképpen nem hívható terepjárónak, az egy SUV, ami telekre való, hóban-sárban viszi a családot, bőrben, fűtött ülésben, kényelemben, csendben. Ez legyen a fél.

A másik, a Ranger már komolyabb szerkezet: tisztességes alváz nagy és nehéz vasakból, kapcsolható összkerék, felező, sperrdifi hátul. Na de ettől még ez csak egy pick-up, azok pedig általában mind egyformák: közúton javarészt kényelmetlenek, üresen pattog a hátsó merev tengely, nagy a szélzaj és túl sok kompromisszumot követelnek, ha csak közúti villogásra használnánk. Mondjuk ettől függetlenül sokan szeretik őket. És terepen? Hát, fene tudja, mit bírnak. A tesztautó-flottás példányok javarészt fullextrás, idióta fellépős, csillivilli cuccok, két satnya csipkebokor közé nem szabad őket vinni, hiszen egy tüske-egy ezres alapon a hó végi fizetésből egy  kis csapatás után semmi nem maradna.

DSC 6198

Ilyen gondolatok jártak a fejemben Solymár felé menet, ahonnan az egész túra indult. A végcél Bakonybél, ahol jártam már ilyen taknyos-esős időben, így száraz ruha, disznótoros bakancs és sapka volt nálam, a bakonyi erdőség ilyenkor durva tud lenni.

Vállon veregethettem magam, de lélekben kiosztottam egy Ali G-féle respectet a szervezőknek is, látszott az autókon, hogy itt valaki használta a fejét. Semmi csicsa, semmi bikkfang, helyette tisztességes BF Goodrich M/T gumik, ködlámpa csak egy autón, fellépő nincs, fém a kartervédő (kisebb csoda!) egy kis texasi, trágyás-retkes redneck-érzés kora reggel, Solymáron. Tán még a végén tényleg jól megnyúzzuk őket?

Csak díszként áll ott, valójában nem arra közlekedett

A két Kuga is ott árválkodott közöttük, az egyik 136 lóerős, 2 literes dízel, míg a másikban a némiképp izgalmasabb, 2,5 literes, 200 lóerős turbós öthengeres benzines, mindkettőt ismerjük már a Ford és a Volvo több modelljéből is. Tán nem húznak karóba, ha bevallom, hogy a Kuga érdekelt kevésbé, de megnyugtatom a Kuga-rajongókat, volt ám tesztünk róla, és azért egy karika erejéig én is kipróbáltam.

Különben is, a Ford honlapja így nyilatkozik róla: "Olyan gépkocsiról van szó, amely amellett, hogy kőkeményen megállja a helyét terepen, tökéletesen otthon érzi magát a városi környezetben is."
Na, hagyjuk magunkat meglepni, gondoltam.

Az off-road és krosszpályára minden gond nélkül kiértünk

A Rangerek kivétel nélkül dupla kabinos kivitelűek voltak az alap és az annál eggyel feljebb pozícionált XLT kivitelben. Már az alapszintű, ötszemélyes felszereltsége is kielégíti az alapvető agrármérnöki, erdészeti illetve ipari szintű igényeket, melyek egy 1065 kiló teherbírású 5173 milliméter hosszú és 1880 kilós kisteher kapcsán merülhetnek fel. Két vagy négy légzsák, manuális klíma, elektromos ablakok, szervo, mi kell még?

A duplakabinosra 6 623 750 forintról lehet elkezdeni alkudni Fordéknál, ez a konkurenciához képest nem is sok.

Lehet ezt élvezni

De most vissza a dágványhoz, ha már disznók vagyunk. Elindultunk reggel a Bakony felé, hárman utaztunk a preparált Rangerben. Nem mondom, egy húszcolos felnivel és per harmincas gumival szerelt Insignia kombi jobban rázott, de ez messze nem azt jelenti, hogy jó egy pick-uppal sztrádázni és szűk utakon kanyarogni. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van, nem is kell tovább ragozni: dől, szélérzékeny és zajos.

Sosem gondoltam volna, hogy az erdő közepén, valahol a közép-Dunántúlon ilyen pöpec hely lehet. Hurrá, a Ford felfedezte az országot, így kell ezt csinálni: friss levegő, hegyvidék, szinte kedve támad az embernek egy feles szilvához. Kaptunk egy gyors és tanulságos elméleti oktatást, de szerencsére kevesen voltak közöttünk olyanok, akik ne vezettek volna még terepen.

Szépnek éppen nem szép, de ennyi baj legyen, egy ütvefúró sem az

Dióhéjban összefoglalva: hüvelykujj a kormányon, nem a küllők között, időben kapcsolni az összkereket és felezőt, nyomvályúból ne akarjunk kitörni (előny, ha fel tudjuk mérni, milyen mélységig merészkedhetünk egyáltalán a keréknyomba) és kellő lendület mindenütt, enélkül menthetetlenül beragadunk. Aztán elkezdett szakadni az eső. Egyre jobb lesz, jól van, menjünk végre, sarazzunk!

Na, a zuhogó esőben ki is vergődtünk egy off-road  és krosszpályára és mire odaértünk, kicsit átértékeltük a terepgumis pick-up képességeit. A felázott erdei utakon még nevettünk, de a sok apró szántóföldet és szőlőst elválasztó traktornyomokat már összeszorított szájjal, lélekben zsolozsmázva találtuk meg. Az adóvevőből szerencsére kaptuk az elöl haladó profiktól a tanácsokat, így már csak kellő bátorságra volt szükségünk és hitre, hogy a gép kibírja.

Gond egy szál sem

Kibírta, és ez még csak a kezdet volt.

Kinn a pályán már ott árválkodott a turbós-benzines Kuga, picit sárosan, a szintkülönbség nélküli, felázott krosszpálya volt a neki való. Pörgött, bőgött a motor, a kikapcsolhatatlan elektronikai segítők pedig a minimális játékot sem engedték meg, pedig a 200 ló idegesen prüszkölt. Vergődtünk, bucskáztunk, koppant az alja, fröcskölte a sarat világba a téli gumi és – körbeértünk. Oké, köszi, megcsinálta, elég. Nekünk sem esett jól, hogy bántottuk, na meg szegény autó sem erre való. Képes rá, de aki pénzt ad érte, az messze nem fogja így terhelni soha.

Ellentétben az immáron nyakig dzsuvás Rangerekkel, melyeket ráengedhettünk a helyenként méteres sártengerrel borított agyagos-ragacsos off-road pályára. Itt már nem volt mese, ütni kellett a gépeket, ohne pardon, különben mi maradunk ott és elhihetik, senkinek nem volt kedve a zuhogó esőben felcaplatni a 60+ fokos, sáros lejtőn.

Nyugodalmas kalandozás

Nyomtuk hát a gázt domb előtt, ereszkedtünk szigorúan fék nélkül meredek lejtőkön, felező kettesben. Pár kör után, a valaha világos nyomvonal már totálisan széttúrva, mint egy összegyűrt, sáros, nagyon hosszú sál, úgy nyúlt előttünk.

A Rangerhez már néha imádkoztunk és kértük a jó szerencsénket, hogy a tán  konstrukciós hibaként szinte a frontvonalba rakott közteslevegő-hűtőnek ne legyen baja. Bumm, akkorát zakkantunk, hogy a fejünket a plafonba vertük, pedig nincs közel. Bumm, még egyszer jól odavágtuk az alvázat és a difiket, a nagy turbódízel pedig csak bömbölt és néha már a helyben ugrálás határán cibálta a két tonnányi vasat árkon-bokron át, le és fel.

Nincs a legjobb helyen az intercooler, könnyen sérülhet

Fű, elfáradtunk, de nem tudtuk még, hogy a hotelhez visszavezető út sem lesz könnyebb. Ekkorra már beülni is nehéz volt úgy, hogy ne egy kutyafos-szerű sárgöbre üljünk, be is esteledett, a pillanatok alatt újra rájuk ragadó sárréteg alól pedig csak halványan pislogtak a fényszórók. De azért nyomták a kollégák derekasan, mi voltunk az ötödik, utolsó autó a konvojban, így a legnagyobb getva mindig nekünk jutott.

Már csak pár kilométerre a forró zuhanytól, szaunától és vacsorától aztán elénk került egy nagyon meredek kaptató, félig leomlott már a jobb oldala, a balban pedig félméteres nyomvályú indult. Gázt, gázt, fuss neki, biztattuk a kollégát és úgy is tett. A kocsi megugrott, magasra ágaskodott a horizonton, ahogy felértünk, majd keményen visszaesett, egyenesen a két difire, tökéletesen megközölve a hegytetőn túli, traktoroknak is mély keréknyomot.

Erőltettük még, hátha, próbáltunk hintázni, jobbra-balra tekerve a kormányt kidolgozni a partot, hátha abba beleharap végre a gumi. De nem, nem harapott már az semmit, hiszen a mély lamellák között ott volt a sár, csak pörögtek bénán, a féltengelyek ropogtak, a kardán kattogot.

Itt éppen Kiss Feri  próbálja kivakarni a sárból

Rádión szóltunk, ki kéne cibálni, ahogy vártuk, hangos röhögés volt a válasz, hiába, a kolléga nem csak ígér, be is tart, de azért jöttek. Jöttek Ádámék, a profik, hozták a rántókötelet, a bámészkodókat pedig felzavarták a másik autó platójára, legyen súly a hátsó tengelyen.

A harmadik rántásra le is ugrott pórul járt autónk. Nesze nekünk teambuilding, éjszaka, szakadó esőben, nyakig sárosan. Királyság.

Aztán az esti csoportos kiértékelés, na meg a másnapi, pihentető autózás, erdőjárás a csapat kisebbik felével, három autóval, a gyönyörű vidéken, napsütésben, fürtökben támadó katicabogarak között, igazi, pihentető zötykölődés, pár percnyi videózás és magunkban megállapítottuk, hogy az utóbbi idők legjobb hazai rendezvénye lett az, amire először fanyalogva néztünk.

Hazai sajtóút? Összeszedett, élvezetes program Magyarországon? Miért ne? Több ilyet.


Ja, és a Ranger? Egy pick-up, se több se kevesebb. Terepgumival ott is elmegy, ahol nem gondolnánk, a 2.5 TDCi bőven elég mindenre, amire kell, és végül is, egyben kihozott minket mindenhonnan. Szépnek nem szép, de minek is lenne az? Munkagép ez, nem dísz.