Mikulás lazított a gyeplőn, Kína légterébe ért. Tudta, hogy nem tanácsos itt vadul röpködni, mert a légvédelem a végén még jól lelövi, mint azt a dél-koreai utasszállítót. És neki még rádiója sincs, hogy beszóljon az irányítótoronyba, barát közeleg, bazz, ne lődözzetek itt.
Pedig szerette Kínát, egyre inkább, évről-évre jobban. A puttonyában eleve kizárólag „Made in China” feliratú ajándékok voltak, még a Milka-Mikuláshoz is kínai fejőgéppel fejték a kínai festékszóróval lilára fújt Milka tehenekből a csokihoz valót. Meg egyáltalán, amióta Amerika ilyen ruppótlan, szomorú hely lett, Kína viszont vidám, stexes paradicsom, azóta alig várta minden évben, hogy ideérjen. Most nagyobb volt a banzáj, mint valaha, de tény, hogy ettől még csak úgy száguldozni egy kommunista ország légterében nem lehet.
El is gondolkozott rajta, nem lenne-e ésszerű átkeresztelkednie Seng Dang Lao-Renre (vagy Dun Cse Lao-Renre, azaz „karácsonyi öregemberre”) rövidesen, hiszen az ajándékozottak legnagyobb hányada úgyis itt lakik. Igaz, errefelé meg viszonylag kevés a gyerek, az is mind fiú, akkor már inkább Afrika, ott van kisded bőven, meg örülnek is bárminek, amit ő tud adni.
A Mikulás Kínába most már inkább készletet feltölteni járt. Autót persze nem tud magával cipelni, ezt belátta néhány próbálkozás után, mert pár (legutóbb talán ha hétezer darabot vitt) Flybo Total Electric ugyan elfért a szánra kötözve, de tömegverekedés tört ki érte a következő állomáson, Bakuban, ezért nem próbálkozik többet, mert annyit nem bír el, amennyi kéne. Különben is, ezeknél az autóknál mindig probléma van a honosítással, meg a vámmal, emisszióval, ezért ez alkalommal inkább kisebb tárgyakat tömött a puttonyába.
Az idei sláger például a szélvédő-jegesedésgátló bevonat. Egy nagy – biztonságból azért mégiscsak hővisszaverő, ezüstszínű, hiszen soha se lehet tudni, milyen forróság van a világban télen – takaró két füllel, hogy az ajtóba lehessen csíptetni. Bár a jégvakaró, valamint a jegesedésgátló szprék palackja és kupakja is mind kínai gyártmány, azért akad még hely a piacon egy újabb termék számára, pláne, hogy ezzel semmi jogi kínlódás nincs.
Sajnos Kelet-Európában az ilyen ajándék nem tart sokáig, elég egy éjszakára kitenni az autóra, és másnapra már másé a Mikulás-ajándék, ezért Seng Dang Lao-Rennek (egyre inkább otthonosnak érezte a nevet) gondolnia kellett a balkáni autósokra is. Téli üléshuzat autóba – most ez a másik új kínai divat. Talált is belőle mindenfélét, szőrméset, mintásat, persze nem azt a szomorú borítást, amit Európában medvehéjnak csúfoltak régen, hanem vidám, ötletes, huszonegyedik századi termékeket. Be is tömött gyorsan kétmillió-nyolcszázezer darabot a puttony aljába, kétmillió-hatszázazer ötülésesre valót, kétszázezer hétüléseshez készültet, ennyinek elégnek kell lennie. Bocsánat, kétmillió-nyolcszázezer-egyet igényelt, mert egyet maga húzott fel a szán bakjára. Deréktámasz, nyaktámasz, minden van rajta, ami a tipikus autóból, Mikulás szánbakról hiányzik.
Mikulásnak vajszíve van, gondolt azért a sznobokra is, akik nem hajlandók huzatot tenni a Poltrona Frau és Connolly bőrökre. Nekik téli túlélőkészletet csomagolt, bikakábellel, szerszámokkal, kis hólapáttal, aminek a nyele ugyan csak a kínai, vattából készült műhó súlyát bírja el, de azért jól mutat a csomagtartóban. Ebből is kért hatszáznegyvenezer csomagot, betette a puttony laptoptartó zsebének a tetejére, majd az anyakönyvvezető iroda röpke érintése után, immár Seng Dang Lao-Ren névvel az útlevelében tovaszállt. Persze lassan, mert a légvédelem nem vicc. Jövőre vesz majd légiforgalmi sávos rádiót is - határozta el - olyat is látott öt dollárért, boltban, engedélypecséttel, garanciásan…
