Itt a szívről szól minden

Most, az esőverte szerkesztőségben ülve éppen eszembe jutott, mekkora mázlijuk is volt a rendezőknek a múlt hétvégi AlfaCity100 találkozóval. Mintha a Jóisten is kegyeibe fogadta volna a tisztaszívű alfásokat: hétágra sütött a nap, kellemes szellő fújdogált. A komáromi Duna-parton igazán jól érezhette magát mindenki. Azok, akik a több, mint 800 Alfával jöttek és az a pár ezer ember is, aki csak gyönyörködni és egy kellemes napot eltölteni ment oda.

Persze a jó idő még nem garancia semmire, láttunk már mi nyáron pocsék rendezvényt, ökölbe szorított talpú emberek tucatjaival a plafonig fosott Toi-toiok előtt, de azon a délutánon nagyon úgy tűnt, hogy az alfások tudják, hogyan kell kielégíteni a gumifüstre vágyó apukát és a folyton szomjas anyut is, aki azon aggódik, hogy jaj, a gyerek unatkozni fog és csak visít majd a napon.

Túlzónak tarthatják, hogy ennyit foglalkozom ezzel, de ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy az adott ország gépjárműparkját a márkaszervizek hozzáállásán keresztül lehet legjobban megismerni, akkor könnyen megértjük, hogy a sikeres rendezvény kulcsa az alapos, mindenre kiterjedő gondoskodás a gyerekről. Legyen játszótér, jópofa szumóbirkózással, büfé és toalett, pihenő gyanánt egy-két babzsák a hegyoldalban, ahonnan mindent belátni, na és persze betonplacc a gumifüstöléshez, színpad az új Giulietta hazai bemutatójához és nyugalmas sarok az old- és youngtimereknek.

És persze a hely és a tér. Ehhez pedig a Monostori Erődnél keresve sem találhattak volna jobbat. A természetes völgy szélvédett, füves, így a por sem száll annyira, és bőven-bőven kap teret mindenki, nem egymás hegyén-hátán nyomorognak az autók, sőt. Még az is belefér, hogy típusonként külön-külön sorokba rendezzék őket.

Mivel alapvetően szeretjük az olasz autókat, így kérdés sem volt, hogy elautózunk és csinálunk egy jó napot magunknak. Sőt! Ritka alkalom, de még örök nőm sem hezitált túlzottan. Alfa? Megyünk, naná!

Körtvélyes Tivadar, az egyik főmufti vezetett körbe minket, egészen addig, amíg veszettül el nem kezdett zsizsegni az adóvevője, engedtük, hadd menjen dolgára, most már elleszünk. Úgy is lett, ennyi elegancia között hamar szédülni kezd az ember. Mert lehet ugyan szapulni az olasz autókat napestig, azt azonban senki nem tagadhatja, hogy Olaszország a formatervezés Mekkája. És ha mind nem is, azért az Alfák többsége bitang jól néz ki.

Nem meglepő, hogy az ilyen rendezvények úgy vonzzák az autóbuzi hülyéket, mint lószúnyogot (Tipulidae) a viharlámpa. Itt is összefújta a szemetet a szél, hiszen pár perc alatt összeverődtünk a régi ismerősökkel: itt volt Hosszú barátom (tán emlékeznek még rá, ő az a srác, aki lassú, bécsikeringő-ritmusban beszél és végigcsináltuk a Historic Ralit), Alex, az Alfa-guru, de Mekler Laci is, aki mára valahol Taskent környékén vesztegeti a helyieket vodkával. Vele együtt pedig még jó pár ismerős, akikkel eldumáltuk az időt, nevettünk nagyokat és persze csorgattuk nyálunkat koros Alfákra, Fiatokra vagy éppen Horváth Attila Indy 4900 GT-jére. (Attila is régi ismerős, anno a Belsőség-találkozónkra jött el a többi maseratissal, övé a legszebb Zsiguli is, a fekete Shamal. Remélem, nem sértődik meg. :)

Persze a pofámról lesült volna a bőr, ha nem hozok sem kép- sem hanganyagot onnan, úgyhogy fogadják szeretettel és kérem, ne haragudjanak meg, hogy a Giulietta-bemutató helyett inkább az Indy hangjával voltam elfoglalva. Persze a Pista+kézi kamera kombó nem éppen egy Avatar, de szombat volt, sütött a nap, tegye fel a kezét, akinek ekkor nagy kedve van a munkához. Köszönöm.