Végre német szót is hallok
Amikor bezuhantunk a Párizsi Autószalon 1-es pavilonjába, a francia márkák között merültünk el először: Citroen, Peugeot, Renault, satöbbi. Vagyis Nissan, Dacia. Elvégre, hazai pálya. Aztán arrébb ballagtunk Bandival, és hopp, egyszer csak ott állt egy Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé, carara fehér metál fényezéssel, az üvegkarám mögött… Mondom Bandinak, hogy ide menjünk be. Ő meg mondja, hogy nincs oda ezekért. Az ő baja, nem érdekel. A Rolls jó dolog.
A stand egyszerű, már csak azért is, mert a Rollsnak nem kell minden évben hat új modellt bemutatnia. A Drophead Coupén (ez valójában a kabrió) kívül kiraktak egy hosszú tengelytávú Phantomot, egy sima kupét, és egy Ghostot. Jó kis összeállítás, nem?
A Rolls-Royce stand hagyományosan egy elkerített rész, nem úgy, mint a proli autógyártóké, ahová szinte betántorog az ember. Az újságírókat – a belépő külön ellenőrzése után – persze beengedik, de a közönségnapokon már a helyi Monsieur Machin nem ballaghat be. Hacsak nem akar venni egyet.
Főleg a Ghost érdekelt, mert amikor Frankfurtban bemutatták, nem igazán lehetett hozzáférni. A kis olcsó Rollsról annyit kell tudni, hogy nem alumíniumból készül, mint a Phantomok, hanem acélból. Lényegében egy 7-es BMW alaposan újracsomagolva. Gyorsan beültem a hátsó ülésre, ami őrült kényelmes, de Bandi megelőzött egy velős megállapítással: ennek az a baja, hogy BMW-szaga van. És tényleg. Sőt, a bőrnek nem csak a szaga ugyanolyan, mint egy 7-esben, de a tapintása is. Finom, finom, de azért nem olyan, mint a Conolly.
Igaz, ettől még döbbenetes a fényűzés: a Ghostban van iDrive is, és nem csupán elöl, hanem hátra is raktak egyet, bár teljesen máshogy néz ki, mint a Bömösöké. Ja, és persze ott van két monitor az ülések háttámláján, meg kis tálca, gyönyörű fából. Aztán később elöl is találtunk egy fedél alatt egy szélesvásznú LCD-t.
Az ajtók a Ghoston is egymással szemben nyílnak, mint a Phantom vagy az Opel Meriva ajtói, és természetesen a hátsó ajtóban ott a beépített esernyő is. Ja, még egy apró gondoskodás. A hátsó ülésről gyakorlatilag lehetetlen becsukni az ajtót, és ha véletlenül a személyzet épp nem lenne kéznél, van egy gomb a C-oszlopon, aminek megnyomására villanymotor csukja be.
A Rolls standon az volt a fura, hogy itt hallottam először német szót a szalonon, a hoszteszek többsége is német volt, bár úgy tűnt, azért elég alapos volt a casting. Olyannyira, hogy Bandit rögtön érdekelni kezdte, mit is mutat pontosan a Power Reserve műszer. A lány szeme kikerekedett, majd hozott egy igazi britet, aki elmondta a lényeget.
A műszer valóban azt mutatja, hogy mennyi a teljesítménytartalék: azaz, ha mondjuk az 563 lóerőnek csak a harminc százalékát (cirka 150 lóerőt) aknázza ki az ember, akkor hetvenet mutat. Vagyis azt, hogy mennyire feleslegesen erős autót vettél párszázezer euróért. Egyébként meglepő, de a Ghost V12-es biturbó motorjának nagyobb a csúcsnyomatéka, mint a Phantom szívó V12-eséé: 780 Nm, szemben a 720-szal.
Mindezzel együtt a Ghost belseje ordenárénak tűnik a Phantom mellett, de nehéz megfogalmazni, miért. Hiába gyönyörű a 28 rétegű fabetét, valahogy az összkép nem olyan finom. Úgyhogy nem veszek ilyet, és mindenki erre buzdítok. Mert az úriember Phantommal jár.
A Phantom sokkoló hatását annyival súlyosbították, hogy az EWB, azaz a hatméteresre nyújtott kivitelét állították ki. A tengelytávja akkora, mint egy kisautó: 3 méter 82 centi. A hátsó utasok olyan távol vannak, hogy csak fényjelekkel lehet velük kommunikálni. A fordulóköre meg a 15 métert közelíti.
A Rolls stand egyébként az idén arról szólt, hogy mindenféle egyedi cuccot lehet kérni az autókba – ami már önmagában is vicces egy olyan autónál, ahol a bőr varrásához használt cérna színét is meg kell adni a rendeléskor. Szóval, mostantól a Bespoke program keretében lehet egyénieskedni, újabb milliókért. A legviccesebb egyéni kiegészítő a Drophead Coupé csomagtartójában lévő piknikkészlet volt, mintha ma is úgy járnának ki a rétre a lordék teázni, mint régen. Noha az ilyen kocsikat már rég a kőgazdag orosz és arab olajmilliárdosok veszik, és nem hiszem, hogy a sztyeppéken, meg a sivatagokban olyan nagy hasznát vennék a fa-alu ládácskába csomagolt, káprázatos szépségű étkészletnek. De én ezt nem tudhatom.
