Tegnap már kicsit elegünk lett ebből a híres, német kockaszerűségből. A büszkeség szép dolog, de azért itt is kilóg a lóláb, ugyanolyan emberek ezek is, mint mi. A drága bor sokszor pocsék, a Schnaps, amire oly' büszkék, egy házi szilvához képest merő metil, köztudott, hogy levest ne is akarjunk tőlük, mert egyáltalán nem ismerik, ennélfogva főzni sem tudják, ráadásul a híres T-Mobile, ami állítólag még az ánuszrózsánkban is 3G-t tud, nos, az legtöbbször így működik (a pre-paid kártyát feltölteni meg se próbálják):
Egyedül a Bratwurst és a segítőkészség menti meg a becsületüket. Bevallom őszintén, hogy kicsit megrökönyödtünk tegnap, amikor kiderült, hogy a hotel wifije pocsék (nem először), és ki kell ülnünk a kerthelyiségbe ahhoz, hogy 2-3 kb/s sebesség mellett legalább az e-mailjeinket elolvassuk. Ha ingyen lenne, nem lenne baj, de megkérik az árát annak, hogy kinn ülünk a szélben, a csöpögő esőben. Persze ide pincér ilyenkor nem jön, így ha kell egy meleg tea, akkor tessék, lehet begyalogolni. Szerintem ez így nem kóser, de nyilván akadnak majd olyanok, akik elmesélik, hogy mi vagyunk a hülyék, mert Németország a világ legcsodálatosabb helye. Hát, nem egészen, de mindegy.
Mivel tízkor bezárt már az étterem is, ezért úgy gondoltuk, (miután 3 órát szoptam Csikós posztjával és a képekkel), hogy bemegyünk a történelmi centrumba, úgyis nagy zenebona hallatszott onnan nemrég, ünnep van, eszünk egy jó kolbászt (ha már a hotelben nem laktunk jól), megiszunk egy sörtöcskét.
Persze. Este tízkor ciánozás, kihalt, csöndes város, sehol semmi. Nagy nehezen találtunk EGY helyet, ahol még világos volt, itt viszont engesztelésképpen egy iszonyat jó apfelstrudelt kaptunk. Csikóssal aztán elmentünk sétálni egyet és jól tettük, mert egy tökéletesen kihalt utcán egy régi filmekbe illő kép tárult elénk.
Ó, mit nem adtunk volna egy kanyarért ekkor ebben a TR6-os Triumphban...
Közben persze esett, így hazafelé vettük az irányt, így is éjfél volt már, mire ágyba kerültünk. Most viszont úgy látom, vége a történelmi fotózásnak és indulunk Rüsselsheim felé, ahol már vár minket az Opel népes üdvözlőcsapata. Az egyik kísérőautót most Csík vezeti, a másikat én, mivel az opeles szervezőcsaj még nem ült a Torpedoban, így ma rajta a sor.
Azért izgulunk is egy kicsit, Kisapáti Jóska döbbenetes dolgokat mesélt ezekről az Opelekről. A maguk idejében iszonyatosan minőségi, átgondolt konstrukciók voltak ezek, tökéletes mérnöki munkák, maguk is elcsodálkoznának a gömb alakú égéstéren, (pedig SV!), a gyönyörűen megmunkált blokkon és a kopásmentes fogaskerekeken. Erről majd később, most nekifutunk utunk utolsó szakaszának, aztán ki tudja...ünneplés?
