Furcsa népek a finnek - talán a nyelvrokonságon kívül ez minden közös vonásuk velünk, magyarokkal - hiszen ott élnek fenn, északon, ahol a madár se jár, 338 145 négyzetkilométeren lézengenek alig több, mint ötmillióan és köszönik, egész jól elvannak. A munkanélküliség alacsony, az életszínvonal magas és ha mindez nem lenne elég, mindehhez döbbenetesen szép, széles, nagy ívű kanyarokkal tűzdelt murvás útjaik vannak.
A rali vb 33 éves történelmében hét finn pilóta lett 14-szer világbajnok, ami azért nem rossz arány. Az északiak vezetési tudását nem kérdőjelezi meg senki, aki járt már bármelyik ottani országban, annak idején mi is megdöbbentünk, hogyan terel a nettó jeges úton a helyi buszsofőr egyik ujjával az orrában, miközben rettegve bújnak egymáshoz az utasok...
A ralis sikerek mögött persze ott áll egy olyan háttér, melyről mi idehaza csak álmodunk. Több nemzeti bajnokság, remek szervezés, fegyelmezett nézők és kellő őrület, kicsit magunk alá csináltunk tegnap éjjel, amikor a videót átküldtem Csikósnak és Telós Bandinak.
És ezek mennek mindennel, aminek kereke van. Lejárt homologizációjú Corollákkal, Celicákkal, Kadettekkel, amatőrök, profik kenik H-s Alfa Giuliettáknak, Ladának és Wartburgnak, de akad itt állólámpás kupé, Escortok hegyekben, Hillmannok, Ford Angliák és hátsókerekes Starletek, Talbot Lotusok mi szem-szájnak ingere.
És szemmel láthatóan úgy közlekednek velük, ahogy egy raliautóval kell. Attól függetlenül, hogy H-kategóriás ritkaság vagy sokmilliós WRC. Gyáva népnek nincs hazája-alapon, keményen, mintha az életükért mennének. Az esetek 90 százalékára jellemző, hogy ha kiadja, akkor nagyon, ha nem, akkor nagyon nem. Őrültek és mi imádjuk őket, ahogy saját közönségük is. A finnek tudnak élni.
Érdekes megfigyelni, ki hogyan kezeli le ugyanazt a szituációt, jól látszik, mennyire egyszerűbben kezelhetőek az elsőkerekes autók a bajban illetve az is, hogy sokszor okosabb átengedni, mintsem megpróbálni beférni a kanyarba.
