A szerelem nem válogat

Telós Bandi blogposztnak álcázott szerelmi vallomása után eszméletlen mennyiségű levelet kaptunk szerkesztőségi levelesládánkba. Kiderült, hogy az olvasók túlnyomó többsége valójában hithű autóbuzi. És reménytelenül szerelmes.

A legjobb - és legtanulságosabb - levél, meglepő módon, innen a szomszédból jött. Balázs egy végtelenül nyugodt srác benyomását kelti, autóink és az ő csodás Volvo Amazonja és Trabantja egy parkolóházban állnak. Ezért néha össze is futunk, ismételten körbelihegjük az Amazont és megfogadjuk Csikóssal, hogy hű, most már tényleg megírjuk.

Aztán persze az egészből nem lesz semmi, de ettől még a barátság töretlen, mindig látjuk, mikor takarította az autókat (jóformán állandóan), ilyenkor az öreg Volvo krómjai messzire csillannak a sötét parkolóban és hiába áll mellette egy új GT-R, nem érdekel az senkit.

Balázs mindamellett persze nem normális, annak idején Prokee is készített egy rövid videót vele, hiszen egészen ritka hobbija van.

Kedves TC Csapat!

Tök király post volt ez a francia rákívánós, töketlen autóba beleszeretős. Nem gondoltam, de vannak hasonló őrültek rajtam kívül. Most leírom Nektek én mire izgultam rá lassan egy éve...
Íme a tősgyökeres - lassan volvóssá fejlődött - Trabantos esete a butácska, gyengécske, imádnivalóan bájos Simcával:

Ismeritek a szitut, mikor keresitek álmaitok romját - mint én az elsőszériás 601-es Trabantot az öreg Pistabá' kertjében, CI-s rendszámmal, lapozós forgalmival, ötvenezerért... Aminek már így sincs helye, de kell, mert kell és kész. És akkor jön ámor nyila, a lehetetlen hülyeség: találok valami mást, szintén öreget, szintén rohadtat, szintén 'occsóér' - de nem amit keresek. Találtam egy 1961-es Simca Aronde P60-ast!

Érzitek a dolog súlyát, értelmes 21 éves gyerek valami 4 karikás, de minimum csillagos vagy tűzpiros wartburghangon gyorsuló olasz szalonszökevényre gerjed, közben egyetemen nyúzom magam és életben tartom a családi Trabant rengeteget - de nem, én nem - nekem ez kell egybepaddal, fehérkormánnyal és már képzeletben megvettem a hetijegyet az ocsmányirodába, hogy rendszámért térdeljek... meg számolgatom az Amazon overdrive-ra félretett pénzecskét, hogy vegyek helyette újabb 4-5 év non-profit munkát!

Sajnos a hirdetést már nem tudom megmutatni, de képeket küldök szívesen. A sztori január elejéig nyúlik vissza, eladó Aronde szlovák papírokkal, aprócska díszléc hiánnyal 225 ezerért. Motor indul, kaszni ép, 1972 óta áll. Számolok jobbra-balra, '60-as évekbeli Trabantért indulok, lassan kétszer ennyiből sem kaphatok kettékornyadt aljú, 12 voltosra átgányolt kétszer kasznicserés Trazsit. Legyen a Simca... Mi szól mellette? Arcra hasonló, fecskefarkúúú! Nagyon fontos, enélkül nincs autó számomra - s ott a gyönyörű műszerfal a brutálisan puha kanapék, a gyönyörű fehér csontkormány a gengszterválóval...

És már látom, gyerekek látom, érzem:
... ahogy az óramutató járásával egyező irányba fordítom bal kézzel a kulcsot és indul, majd igazi aszinkron egyessel szúrom a tájba édes kis gömbölyödő arcát. S a bármiféle biztonsági övet mellőző első padon csúszik középre mellém a Kedvesem. S marad a nyugodt bácsis méltóság, nem rohanunk, lassan gyorsul bele a világba az öreg francia!

Hát utánanéztem, s megnéztem a konkrét autót! Vártam a kiábrándulást, a papírvékony, csipsszé rohadt küszöböket, a híresen "ócska, csigazabálós" franciaságot... De nem, és nem, ez szép, vastag, husi lemez, tömör ajtókkal, puffos - epedás, gyönyörűre varrt sezlonnyal. Öt helyen(!) csapágyazott főtengellyel és legendásan szokatlan megoldásokkal, kormányoszlop tetejére növesztett indexkapcsolóval és tekerős bajuszkapcsolóval, aztán üveg fékfolyadék tartállyal és motortérbe pakolt emelővel.

Imádtam a vágyat, az érzést - az enyém lehet - haraphatom a kormányt, mint a '60-as években mindenki és én is lehetek ultraelegáns a volán mögött, semmi vastag hurka kormány és leveskutyulgató botváltó - pure quality and feeling. Tetszett! Révkomáromban volt, mire hazaértem elkelt, majdnem megsirattam.

De azóta lett overdrive-om az Amazonba, 130-at megy majd' alapjáraton, boldog kilométerek ezreit vezettem le a Trabantommal és nem szidtam egyetlen Edgart sem Nanterre-ből. :-)

Azóta már tudom, a Simca valóban jó autó volt a maga korában és meg nem halok amíg nem érezhetem a hátamban megint azt az otthonos tespedést amit egy koszos, öreg francia adott nekem! Alkatrész nulla hozzá, a típust nem ismerem jól, de kell egyszer, hogy kerékbetörjön egy ilyen!

Ha tudtok eladót szóljatok, pénzem csaknem nulla - talán ezért is izgat a sok-sok érdektelen kisstílű kommerszveterán!

Maradok tisztelettel:
Ackermann Balázs
(a kétkerekező Trabantos, vagy ha úgy tetszik az Amazonos a parkolótokból (Vályi Pisti tudni fogja).

Tudja azt itt mindenki, Balázs! Legközelebb, ha összefutunk, lesz miről beszélni.