2012.10.09. 15:40
130 hozzászólás


Tudják-e melyik az az egyetlen, magyar – nem oktató-, és nem versenyfilm -, amely kizárólag autókról szól? Sokan talán nem ismerik, hiszen elég rég készült, a címe: Kár a benzinért!

Igazából nem egy filmről van szó, hanem négy és félről, amelyeket a narrátor, Kibédy Ervin faros-Ikarus-orgánumú okfejtése köt össze. A tanulságot elárulom előre: nincs értelme autózni, mégis mindenki akar. Meglepő, de ez az 1964-ben készült film mai szemmel is jó, mi több, fordulatos és aranyos. Hogy miért készült ilyen film 48 évvel ezelőtt, Magyarországon, amikor még csak összesen hat éve lehetett magánembernek autója? A valószínűsíthető magyarázat egyszerű: a nagy, szocialista autóelosztó-céget, a Merkurt 1963-ban alapították, és feltehetőleg részben az emiatt kibontakozó autóvásárlási hullámot próbálták kihasználni a népszerűsítéséhez.

Warszawa taxi érkezik

Az első részek mind az autóvásárlás körül forognak. Egy rövid kis epizódban a leendő autós sorra inti le a bogárhátú Warszawa, gömbölyű Volga taxikat, és a sofőröknél – mint autóhoz értő embereknél – tudakolódik afelől, milyenek az általa kiszemelt autók. Mindegyik taxi szélvédőjén ott a „Nagy kocsi” felirat. Hiszen akkor még léteztek Zastava 750-es „Kis kocsi” taxik is, csökkentett viteldíjjal…

Aztán át a Szikra (később Metróvá) átnevezett moziba a Marx (ma már Nyugati) téren, és kezdődik a film veleje.

Fiat 1500 a Népköztársaság úti szalonban

Az első teljes epizódban az ifjú Garas Dezső minimális pénzzel, leszállított vágyakkal autót szeretne magának. Ballag a Népköztársaság úti (ma és régen Andrássy), akkori egy szem autószalon végeláthatatlan kirakata előtt. Odabent valószerűtlen autókavalkád, amit a nyolcvanas évek színtiszta szociautó-kínálatának ismeretében nem is értünk hirtelen: a Moszkvicsok, Wartburgok, Skodák után ott áll bent egy Renault R8-as, egy Simca 1000-es és egy Fiat 1500-as is. Bizony, a KGST-ből érkező autóbehozatal akkor még nem áradat volt, csak inkább csermely, és a nyomás enyhítésére a Merkur (pontosabban ellátó cége, a Mogürt) még devizát is szerzett az importhoz.

Topolino üldöz Chevy Impalát

Végül egy akkor már jó negyed százados, háborút megélt Fiat Topolinóban köt ki, amelynek hullámos sárvédőin valami idegen, hatalmas lámpák csücsülnek. A rendszám CB-s, tehát a kocsit valamikor 1959 táján állították újból magánforgalomba. Mit láthatott az, istenem…

Kicsit nagyok azok a lámpák, nem?

Az autó természetesen mindenhol lerohad, van össznépi kurblizás, durrogás is, ahogy illik, sőt, kedvenc buszom, a 620-as Ikarus is felbukkan. Láthatjuk a régi Árpád hidat, a nyugdíjbiztosító nélküli hídfőt, ezer Csepel teherautót is.

Háttérben az Ikarus 620-as

A pocsék állapotú kisautót végül csak egész kicsit karikizált stílusban újítják fel egy kellően szutykos szervizben, bár a lapáttal behányt alkatrészek nálam már a túlzás kategóriába tartoznak. De szervizkritikának jó!

Motorgenerál, lapáttal

Aztán Garas Dezső pechjére lekoccolja Alfonso hasonlóan éltes Adler Trumpfját parkolás közben, amelynek látványos bénázásokkal tarkított üldözés, vagy inkább látványos üldözésekkel tarkított bénázás lesz a vége.

Adler Trumpf, a másik harmincas évekbeli csotrogány

Közben régi ZIU trolik nyomulnak a háttérben, sőt, a vasúti átjáróban még egy Ford Anglia 105 is feltűnik, tudják, a Harry Potter-autó. Igaz, ez egy igen ritka, kombi kivitel – nahát, ilyet.

Anglia kombi száguld át elsőként

A második filmecske már sokkal hitelesebb, korabeli sztori. Történik, hogy az agglomerációban élő, és a napi HÉV-es, villamosos zötykölődést egyre jobban meggyűlölő művezető elvtárs újítási díjat kap, és ahelyett, hogy venne magának egy új motort, inkább a használtautó-telepre vezet az útja. Szerintem ez még nem a későbbi, Röppentyű utcai bázis, hanem valami kijjebb eső placc, de az olvasók között lesz nyilván, aki tudja, hol lehetett.

Tatraplan orra kandikál

Több tucat Pobjeda és Warszawa (utóbbiak még mind a púpos fajtából valók, hiszen akkor még nem volt meg a lépcsős hátú, felülszelepelt motoros, új verzió) bukkan fel a telep egyik felén, a másik oldalon szörnyű, harmincas évekbeli csotrogányok, illetve akkor más a sokadik privát tulajdonosukat is megjárt, államilag korábban elnyűtt Tatraplanok sorakoznak.

Végül egy ormótlan, randa, agyonhorpadt és ezer lakatosi kalapácsütés nyomát magán viselő szörnyet vesz a művezető. Hallottam már mindenféle tippet mindenféle autóbuzitól, hogy milyen amerikai autó lehetett az a fekete batár. De nem amerikai. Hanem angol az. Humber Super Snipe, 1948-tól gyártották nyolc évig, motorja négyliteres, sorhatos, 100 lóerős. Egy ex-belügyes, feltehetőleg ex-miniszteri kocsi, ugyanabban a hullámban rendelte ezeket Rákosi államapparátusa, mind a nagyobb számban előforduló, ÁVH-s tisztek által leggyakrabban használt Vauxhall Veloxokat.

Humber Super Snipe, az ex-belügyes

A lefüggönyözött limuzinok, amelyeket az ÁVH-s elhurcoltatások kapcsán szokás emlegetni, nem Pobjedák, nem ZIM-ek és ZISZ-ek, pláne nem Csajkák és ZIL-ek voltak (utóbbiak az ötvenes évek közepén még nem is léteztek) voltak, hanem ilyen Vauxhallok és ritkábban Humberek. Rákosi ugyanis utálta a szovjet autókat, és apparátusának tényleg csak a távolabbi nyúlványai részesültek az orosz áldásból, illetve akad néhány szovjet autó a pártgarázsban, amelyeket protokollárisan néha muszáj volt elővenni, mutiból.

Szóval egy Humberrel hazaállít szerencsétlen. Nemhogy egy nagy, feltűnő dög az, hanem talán az egyetlen autó a mező széli kis településen, nem csoda, hogy irgalmatlan viszálykodást szít. Elég legyen két idézet a hazahozatal, illetve egy pár nappal későbbi snitt idejéből, hogy jelezzük a viszályt.

„A nagykocsi az mindig olcsóbb…” – jegyzi meg az engedékeny nej, amikor meglátja, hogy férje ura a motorra és mosógépre félretett újítási pénzből egy reménytelen, hatalmas tepsivel állított haza. Mellesleg nem szerény éleslátásról tesz tanúbizonyságot, hiszen ez a tézis ma is igaz.

Aztán alig kicsivel később az egyik utcabeli parasztasszony szögezi nekik a háttérben mindig is jogtalanságot sejtő, alulmaradt irigyek örök kérdését - „miből vették azt a tragacsot, he?”

Egy a sok Simca 1000 közül a filmben

Érdekes, megint Simca 1000-es sasolunk a képen, hogy mennyi volt ezekből. Hát persze, a Merkur hozott be jó párat, hol vannak most? Egy ilyen autó üldözi a Humbert a balatoni úton.

Hűl már a saller

Érdekes mozzanat jön itt a filmben, és sokan nem fogják érteni, mi történik éppen. A Humber gumija ugyanis kilyukad, így tanúi lehetünk egy klasszikus, vulkanizálós Tip-Top ragasztók előtti belsőjavításnak. Sallerrel. Ezt a szót már csak a szájhagyomány őrzi (ha őrzi egyáltalán), a lekevert egy sallert azt jelenti, pofozkodott. Pedig a saller egy éghető anyag, egy gumifolt, valamint a sallerszorító által alkotott készlet neve volt. Az ember rátette az éghető anyagot a lyuk környékére, annak tetejébe a foltot, összeszorította az érszorítóhoz hasonlatos sallerszorítóval, majd meggyújtotta. Dzsárááám, máris bekövetkezett a vulkanizálás. Ezért fújkálja, lengeti a gumit a művezető kartárs – hogy hűljön, és vissza tudja tenni.

Kicsit Illés, kicsit Metró

Később Szörényi Levente és – asszem – Sztevanovity Dusán is felbukkan egy szórakozóhely pódiumán, a Kár a benzinért! mottózenéjét játsszák. A bárban mindenki elegáns, tűsarok, gyöngysor, nyakkendő, csőnadrág és hektószám fogy a slágerital, a Gin Fizz.

Volga-orgia

Tovább, harmadik teljes epizód, Sinkovits Imre a vállalati sofőr, Major Tamás a vállalatigazgató (akinek, szegénynek, csak egy nyomorult púpos Varsó jutott), utóbbi a komcsi tisztesség mintaképe, nem hajlandó használni a céges gépet. Tehát, azt a sofőrnek kell.

Tatra 603 üldözi az imperialistákat. Meg is előzi később

Színtiszta autó-orgia jön, Volgák minden mennyiségben, Chevy Impalát előz a három fényszórós Tatra 603 a régi, macskaköves, balatoni műúton.

Sinkovits pedig csak tolja bele a Varsóba a kilométereket, csajt szed föl, házasodik, majd magyarázza a bizonyítványát az igazgató elvtársnak – „a karburátorban a dűznik kilukadtak”, illetve „a kuplung, ugye, az meg mindig kiemel”.

Sinkovits házat épít

Majort viszont nem ejtették a feje lágyára, még ha a feje úgy is néz ki, mint egy lágytojás, utánanéz minden kifogásnak. És kiderül, hogy beója csak vetít. Megtiltja neki a vidékre járást, mire a sofőr áttér a házépítésre – óriási háza a Warszawa csomagtartójában csempészett téglákból épül fel.

Alig egy-két hónapja létezett akkor a 601-es

Autókínálatban, üldözésekben a legjobb a negyedik rész. Egy színész házaspár civakodását kísérhetjük végig, autós szemüvegen át nézve. Felbukkan az akkor szinte prototípusosan új Trabant 601 a Felvonulási téren (abban az évben mutatták be).

Még régi festéssel a még régi nyomtávos Ikarus 620-asok

Látunk még a kék-ezüst fényezés előtti, teljesen kék Ikarus 620-asokat a régi fajta, keskeny első futóművel. Egy autó vezetőüléséből látunk egy csajt, aki abszolút nem illik az 1964-es filmbe: hosszú haja, rövid, nagyvirágos ruhája, abszolút hippis haja van – Budapesten az ilyen divat tudomásom szerint jó öt-hat évvel később bukkant fel, de még kint se létezett. Vagy tévedek?

Ponton-Mercedes belülről

Számomra pedig az igazi szenzáció: 0.54.48-nál az időseket a zebrán előzékenyen átengedő, majd a rendőrtől cukorkát kapó úr egy szintén állami használatból levetett, de még gyönyörű állapotban levő, első szériás (1957 előtti) fekete Ponton-Mercit használ. Kicsit látjuk belülről a kocsit, amint vezeti, majd kintről is valamennyit. Melegség járta át a szívemet – Dezső a film készülésének idején már élt, de mindössze kétéves volt, tehát szinte új. Nemsokára megint meg kell majd néznem, hogyan érzi magát.

Mennyire kívánatos volt egy ilyen Fiat akkor. Igazából most is az

Kállay viszont igazán érdekes autót vezet: egy kád-1500-as Fiatot. Az autókölcsönző is ilyen kocsikat használt éveken át (XX-es rendszámmal), de kapni is lehetett. A szóban forgó autó CB-s rendszámú, tehát a filmben már jó öt év körül jár, de gyönyörű. És itt látjuk csak, milyen izgalmas lehetett ez a kocsi a maga idején: a sok bogárforma batár között elegáns, elvágólagos, határozott formája szinte ufóvá teszi. És nagyon olasz.

Iszonyú eleganciával sprintel a Fiat 1500

Megint előjön a Szikra mozi, a Fiat elől megint csak egy Simca 1000 parkol ki, ezúttal szürke színben. Kállay leparkol, mire visszatér, bünteti a rendőr, a bírság súlyos, 40 forint. Persze az akkor egy közepes fizetés 5 százaléka volt, mai áron tehát olyan 8000 forint.

Tanuló-Moszkvics

A feleség, Vass Éva először kidönt a Fiattal egy téglakerítést, majd összevesznek Kállayval, és maga is elindul egy autóvezetői tanfolyamon. Az oktatóautó egy 407-es Moszkvics, amit – tanúságként valami más, gyanítom gyerekjáték-autó behelyettesített képeivel – össze is tör.

A legsportkocsibb szocialista gép akkor: Skoda Felicia

Mégis kap jogsit, transzportja egy ú, de áááááá Skoda Felicia. Szörnyű versengés indul be feleség és férj között, megtekinthetjük a Fiat csík-sebmérőjét, amint 80-ra, később 90-re is felkúszik, a kerekedő üldözésben egy oldalkocsis BMW rendőrmotor-fogat is részt vesz.

Fiat lázmérő a 80-as osztáson

A vége persze hepiend, koccolnak a résztvevők, rendőr érkezik a Moszkva 407-tel – szigorúan helyzetjelzővel, hiszen akkoriban, városban csak annyi volt kötelező. Még drága volt a fényszóróizzó, jó a közvilágítás. Lol.

Rendőr-Moszkvics érkezik helyzetjelzővel

Kibédy Ervin a Róna utcai – akkor még Filmgyár – épület előtt zárja a képkockák áradatát. Megtekinthetjük, mibe ülnek be a filmben szereplő színészek. Ismét csak előfordulnak Opel Rekordok – mint oly sokszor, másutt is az egy és egynegyed órában – megint látunk egy-két Simca 1000-est, illetve egy orrán kicsit megnyomott Renault Dauphine-t is.

A Filmgyár előtt. Előtérben egy horpadt Dauphine

Kibédy, aki a film során mindenkit lebeszél az autózásról, vajon mivel távozik? Ki nem találják – egy szintén ex-állami, de még újszerű Chevrolet Bel Airrel.

Kibédy olyan Chevrolet-vel távozik, amely nem egy magas rangú ülepet senderített tova

Hát ennyit a filmről, ami garantáltan szuper szórakozást jelent majd a Totalcar Autósmozi pénteki, idei utolsó vetítésén. Autószpottolás (hagytam még százával kocsikat, nem szerepelt mind a posztban), izgalom, a régi budapesti, balatoni színhelyek beazonosítása, manírosság, és a nyugodtan hömpölygő élet látszata. Élvezni fogjátok.

Kaput nyolckor nyitunk, a film kilenckor indul, de ne feledjétek: október van, takarót hozzatok! És talán néhány régi autókatalógus sem árt majd, ha kéznél van.


Nagyobb térképre váltás

moziheader.jpg