Egyelőre csak élőhalott az elnöki Zil

Megírtuk a napokban, hogy új elnöki limuzint készített a dicső múltú, ám kevésbé dicső jelenű Zil-gyár. Mi elsősorban az IFA-sofőrök által bőszen irigyelt benzines teherautókra asszociálunk a név hallatán, de orosz földön legalább ilyen gyakran gondolnak a valamikori pártvezetőket szállító óriási fekete limuzinokra is.

Persze az elmúlt egy-két évtizedben a kilométeres Zilek renoméja kissé megzuhant, ma már a lepukkantság légköre lengi körül a nevet és az autót. Manapság már csak a bukott vállalkozók, kiskirályok urizálnak kopottasan a még futó orosz mega-limuzinokban. Minden valamirevaló pénzes ember német vagy amerikai presztízs-bárkákra váltott a kései kilencvenes években.

Bár a Zil a mai napig az Orosz Föderáció Hivatalos Limuzinszállítója (igen, arrafelé létezik ilyen cím, és lépten-nyomon hangoztatják is), már jó tizenöt éve egyetlen limuzint sem szállított állami vezetőknek. Egész pontosan azóta, hogy 1996-ban Jacques Chirac, akkori francia államelnök megmutatta saját páncélozott Mercedes W140 pullmanját Borisz Jelcinnek, aki azon nyomban igen elcsodálkozott. Kicsit később pedig hazatért, és megrendelt néhány tucatot saját és kollégái használatára. Aztán ez a trend így is maradt.

Medvegyev és Putyin, a Föderáció elnöke és miniszterelnöke (egymást váltogatva a két poszton, de azt hiszem, az orosz belpolitikában most nem mélyedünk el)  jelenleg is Mercedest használ. Az egyetlen alkalom, amikor ragaszkodnak a Zilekhez, az a Vörös téren tartott Győzelem-napi díszszemle. Érhető, mégis rohadtul disszonáns volna, ha a Németország felett aratott katonai győzelmet egy német presztízsautóból integetve ünnepelnék az orosz tábornokok. Azért Putyin szolgálati garázsában áll egy golyóálló Zil, bár állítólag a leeresztett kerekeit sem fújták fel évek óta. Nyilván nem csupán a 65l/100km fogyasztás miatt hanyagolják, ez egy államapparátusban nem kiugró tétel. Inkább a fent már említett lepukkantság látszatát igyekeznek elkerülni, bármennyire is jellemző lenne ez az orosz társadalom döntő többségének helyzetére.

Egyébként a gyárra is. Ahogyan azt a legtöbb szocialista nagyüzemnél megszokhattuk, az igazgatói iroda, a dicsőségfal, a vitrinezett "Büszkeségeink" szoba és az oda vezető, fehérrel frissen festett kövekkel és gyanúsan élénken zöldellő fűvel szegélyezett úton kívül minden olyan nyomortelep-szerű. A valamikor Sztálin dicsőségét hirdető (ZiSz: Závod imenyi Sztáliná, kb. Sztálinról elnevezett Gyár) a nevét régi főkonstruktőréére, Lihacsovra cserélte, az általános képet azonban a korábbi névadóval jellemzett korszak jellemzi.

Igazából egy fiktív jelenetet kezdtem el írni a limuzin kapcsán a kézi vezérléssel működő, eszetlen ad-hoc parancsuralmi rendszerről, aztán eszembe jutott, hogy ezt már megtettem anno a GAZ-14 Csajka kapcsán. Olvassátok, játszódhatna ma is, az államformának és az autónak is csak a neve változott.

- Nagy autó kell, nagy motorral ! - az öreg felkelt, és az ablakhoz ment. Vendégének háttal, egyik kezében a fél uborkával, másikban az üres vodkáspohárral hadonászva ecsetelte a részleteket. - Tizenkéthengeres motort akarok, Vologya, tizenkét hengert, hasítson az a kocsi, mint a tizenkétlovas trojka az orosz sztyeppéken !

- Szabadjon megjegyeznem, Malhasin elvtárs, hogy a főtitkás elvtárs autójában csak tíz henger van összesen, a trojkát pedig csak három...

- Milyen igazad van, Vologya ! Ezért tartalak, ezért szeretem azt a kemény grúz koponyádat, mert úgy tudsz vele gondolkodni, mint senki más ! Legyen nyolc henger, nyolc hengerrel is lehet közlekedni, nem igaz ? Ezeknek a kutyáknak semmi sem elég, nagyobb autót akarnak még a főtitkár elvtársnál is.

Az épületek, a csarnokok ma sem hasonlítanak egy egyedi luxusautókat gyártó cégtől megszokottra. (Ez egy panorámakép a fémmegmunkáló üzemről. Ilyen egy luxusautó-gyár?) A bojtos sapkás, pufajkás bácsik szigetelőszalagozott nyelű kombinált fogóval a kezükben majszolják a fekete kenyeret a nyitott szelepfedél fölött, némi morzsával adalékolva az olajat a megnövelt élettartam jegyében.

Jellemző a kilátástalanságra, hogy a gyári honlapjának "Zil Today" menüpontjában az angolul értő olvasó két friss hírt talált, miszerint "asd asd asd asd asd a", illetve hogy a Google nagy gondot fordít új, Book Search nevű szolgáltatására. Ez tehát a Zil, ma.

Persze kiútkeresés az van, most például van ez a 4112R. Nagy reményekkel vágtak bele, és a belföldi eladások hirtelen megugrására számítanak. Hiszen ha Minden Oroszok Atyuskája, Putyin Zillel jár majd, melyik igaz orosz-szívű milliárdos akarhatna mást?

Az elszántságra jellemző, hogy az egyetlen példányban létező autó hat éve készül. Nem tudni, mi tarthatott ilyen sokáig, hiszen az egész hóbelevanc alapvetően 45 éves konstrukció. 1967-ben Brezsnyev ülhetett elsőként Zil 114-be, az 1978-tül gyártott 115-ös pedig ennek közvetlen utódja, a most villantott 4112R-nek egyenes ági konstrukciós felmenője. Még a motor is azonos, csak időközben 6.9-ről 7,7l-re nőtt a V8 mérete, illetve a karburátor helyett végre kapott egy pofás befecskendezőt, amivel állítólag az EURO-IV-es normát is teljesíti. Nem, dehogy, nem a 2014-től életbe lépő EURO-VI-ot, nem is a 2009-től érvényes ötöst.

Na jó, igazából tudjuk miért tartott ennyi ideig. Nem volt rá pénz. Nem csupán az a gond, hogy a Kutatás-Fejlesztés részlegen a Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Vitya bácsi két éve nem kapott egy árva fityinget sem, és csak azért jár be, mert a hazalopott alkatrészeket krumplira tudja cserélni a volt Vorosilov-sugárúton. Nagyobb probléma, hogy a beszállítók is pénzt kérnek. A hivatalos kommunikáció szerint a belső kialakításáért felelős Carat Duchatelet jókora késéssel sem tudta befejezni a megrendelt munkát, ezért a gyár visszamondta a megrendelést. Erre persze a Carat válasza az volt, hogy továbbra is várják az elmaradt átutalásokat, azok megérkezése után szívesen folytatják a munkát. Aztán ezt eljátszották még két beszállítóval, a végén pedig a Zil maga fejezte be a munkát.

Végül persze kész lett az autó, hiszen végtelen számú majom is meg tudja írni Shakespeare összes művét megfelelő számú írógépen, ha elég sokáig várunk rá. Az autó kigördült a sajtó jeles képviselői elé, akik kívül-belül körbefotózhatták, majd megírhatták, micsoda high-tech limuzin készül újra a Néva kanyarjában. Hazafelé tartva,a vakuk csillogásától félig még vakon, Mihail Szattarov, a Zil luxusautó-részlegének igazgatója a Moszkva-parti estéket dúdolgatva elmélázott magában. A sikeren felbuzdulva meghívta az 1TV csatorna Vasárnapi Hírek című műsorát, nézzék meg élőben, mozgásban is a Limuzin Nr.1-et!

Megtörtént, és itt jön, amiért ezt a bő lére eresztett posztot tulajdonképpen megírtam. Kiderült, hogy a király meztelen. Eleinte csak az tűnt fel a riporter-hölgynek, hogy a motorhang elég határozottan beszűrődik - mit beszűrődik, betüremkedik - az utastérbe, ami egy átlagos felső-középkategóriás autónál sem illendő, egy elnöki limuzinnál pedig egyenesek nem kívánatos. Aztán néhány próbálkozás után már a kétfelé nyíló ajtókat sem sikerült visszazárni. A koronát az tette fel a bemutatóra, amikor Szattarov úr a sofőr szerepét vállalva megkocsikáztatta a gyártelepen a riporter-hölgyet és kamerás kísérőjét, és az esőben egy finom kattanással szétrepült az ablaktörlő rudazata, a karok pedig megálltak afféle DTM-stílusban a látómező kellős közepén.

Persze az orosz sajtó eléggé egyenirányított ahhoz, hogy ezt a kis malőrt meg se említsék, a videóban is valószínűleg csak véletlenül maradt benne az a pár kocka, ahol az erektált lapátok láthatóak. Az internet orosz fele azonban gyorsan aktivizálta magát, a gyáriak és egyéb bennfentesek (vagy magukat annak vallók) azóta is az Elnöki Limuzinon csámcsognak.

Hát, kedves Zilék, kívánunk ettől simább feltámadást így mindenszentek környékén!