„Tiszta por a műhely, mindent takargatok, de így is legalább egy perc, mire eltörlöm a kezemet, és a telefonomat fel tudom venni” – szomorkodott Csabi egy hét java részében szinte minden nap, amikor felhívtam. Nem lehet könnyű neki, a lemezek mágusának, a gyöngyfüzér-hegesztések mesterének, hogy holmi papírkürtőket kell tákolnia műgyantával és tapétaragasztóval. Mintha nekem benyalós autós prospektusszövegeket kellene írnom mostantól cikkek helyett. Borzalmas lehet, de sajnos ezt ő tudja megcsinálni, nála az autó, nála az alkatrész, nála a tudás, még ha nem is ez a kedvenc bevetési területe. Nem bízom másra a Pontont. Túl jó már ahhoz.
Drága jó Csabi, hogy miken megy keresztül Dezső miatt. Valljuk be, minden pesszimista számítás, amit 2010-ben készítettem, rózsaszín utópiának tűnik innen, 2012/1013 küszöbéről. De most is azt mondom, hogy amikor nekiláttunk, a Ponton sokkal jobb állapotban volt, mint az állólámpás Mercim. Az állólámpáson legalább négyszer ennyi lemezt cseréltünk, ott is pocsék volt a futómű, a fék, a kipufogó, ott is hiányoztak a csetreszek, és azt is be kell látnom, hogy harmincévnyi magyar és negyvennyolc évnyi svéd berhelőművészet nagyjából hasonló mennyiségű és horrortartalmú rendbe tenni valót ad ki.
Csakhogy az állólámpás most, készen, rendszámmal van feleannyiban, mint Dezső, 2012 decemberében, hónapokkal a cél előtt. Na, ez az, amire nem gondoltam volna. Ennek a pénzbeli, időbeni, idegösszeroppanás-beli elcsúszásnak három egyszerű oka van, amit érdemes megfontolnia mindenkinek, aki nagyon régi, vagy nagyon ritka autó felújításába fog.
1) A Ponton alkatrészellátása közel nem olyan, mint amilyennek hiszik az emberek, mint amit a Mercedes kürtöl állandóan világgá. Persze, sok mindent meg lehet venni magától az anyacégtől, de olyan áron, hogy a végén előáll a húszmilliós autó. Erre szerintem nagyon kevés autósnak van lehetősége, gazdaságilag pedig az idiotizmus határát súrolja az efféle felelőtlen vásárlói magatartás. Lehet utángyártottat kapni, de csak bizonyos dolgokból, és az is 1,5-3-szor annyi, mint az állólámpáshoz. Csomó minden nincs W120-ashoz, és ha mégis felbukkan a neten, húszan licitálnak rá, és az egekbe verik fel az árat.
2) A Pontonban sokkal több alkatrész van, mint az állólámpásban – a funkcióra hajszálpontosan ugyanolyan, kettős keresztlengőkaros első futómű az öregnél egy rakás perselyt, csapszeget, menetes idomot, porvédőt, hézagolót, zsírzógombot tartalmaz, az újabbikban van néhány szilentblokk, négy, karbantartást nem igénylő, szinte soha tönkre nem menő, nagy gömbcsukló, oszt’ kész. És minden alkatrészcsoport ilyen – a Ponton feleslegesen komplikált, zűrös, kezdetleges. Ami időt, pénzt, energiát jelent felújításkor.
3) Egy rakás dolgot ki kell találni benne, mi, milyen logika szerint szerelhető. Ránézésre ugyanis minden borzasztó egyszerű, de itt még nem tervezték meg alaposan a szerelési folyamatokat. A motor például, nem jön ki felfelé, a hátsó szélvédőt négy ember tudja csak betenni, a tetőkárpit rögzítése horror. Ez mind idő, áttételesen pénz, nagyon is közvetlenül idegrendszeri károsodás.
Az autóval így, kétévnyi készülés után, a berhelések ellenére is elégedett vagyok, most se tartom nagyon rossznak. Csabi munkája pedig… Azt végigkísérhették ezeken a hasábokon. Abba nem lehet belekötni, ő az, aki jobb minőséget produkál, mint amire a kuncsaft a legszebb álmaiban gondol. Persze neki könnyű, hiszen nincs idegrendszere.
Vagy mégis? Ennek kiderítésére kiváló lakmuszpapír volt a fűtésrendszer. Két hét szívás a négy papírkürtővel, a szétmállott rögzítésű bogárrácsokkal, a ronggyá oxidálódott fűtőmotorokkal, az eltört szellőzésszabályzó flepnikkel – ez már őt is kiborította. Túl sokat papoltam már e papírkürtőkről korábban, nem akarom szaporítani a szót, hiszen ezek érdektelen, nagyon nem olvasmányos alkatrészek.
Annyit érdemes tudni a csövekről, hogy ezeken jön be a levegő az utastérbe, ezekben ücsörög az oldalanként egy befúvó-motor, fűtőradiátor, és azért készülnek papírból, mert minden keményebb anyag bummogni kezd a széltől bizonyos sebesség felett. Lehet kapni kemény műanyagból, Sanyi barátom készített acéllemezből, de sajnos a papír az igazi.
Nos, ez a papír minden Pontonban előbb-utóbb szétmállik – miért is ne mállana, mikor a Dezsővel nagyjából egyidős Autó-motorok is porladnak már a fűtött szobában a polcaimon. És rohadt drága – még egyben levő, de felújítandó kürtőket 150 euró környékén lehet leütni az ebayen, egy szép állapotúért a 250 euró sem túlzás, új, műanyagot, az összes fittinggel 350 környékén adnak. Ja, és van belőle két nagy (ami beljebb van a karosszériában és a radiátorok házaként szolgál) és két kicsi (a kocsi orrában, bennük a szellőzőmotorokkal). Négy papírdarab, 100-200 ezer forintos költség. Szépen állunk.
Ezeket a kürtőket próbálta először napokig szétszedni Csabi (a radiátorokat beléjük szilózta kvázi örökre a berhelő baromja, hogy rohadna meg), de még az ő legendásan finom kezei is durvának bizonyultak a régi ragasztók ellenében. A papír szétszakadt a műveletben, mit szépítsük. Kiderült az is, eredetileg miért mállottak szét ezek a belső kürtők, és az elöl levő, több esőt kapó kisebbek miért nem – mind a három fűtőradiátor (Dezső svéd kivitel, a vezető oldalán kettő van ilyenből) alján ott volt a zöld nyom. Tudják, rézből van a hőcserélő, tehát az a zöld csak patina lehet, ami kizárólag víztől származhat. Tehát azért mállottak (és mállanak a mai Pontonokban) szét ezek a kürtők, mert a fűtőradiátorok alattomosan bepisálnak…
Hajrá, lehetett felújíttatni őket, még jó, hogy Eger nagy város, van jó szerviz, ahol hibátlanul javítanak régi fajta réz hűtőket, szuperül megcsinálták. Persze ez is pénz volt, mert hiába nem kértek sokat, de már minden fillérnyi kiadástól könnybe lábad a szemem, mert tényleg kiürült a kassza. Még inkább fájt, mert közben kaptam a hírt – a Steyr-Puch is ráfordult a célegyenesre. Az az autó, amit tíz éve mindenki C, D, E, és Z pályákon javítgatott, és úgy tűnt, már sose lesz belőle semmi. Reménykedtem is titokban, hogy egy évet még az is pihen. Hát, nem pihent, végre kifogtam egy kivételesen lelkiismeretes fényezőt, ő is Csabi…
Vissza Dezsőhöz. Ezeknek a kürtőknek nagyon komplikált a formájuk, valami idomdarabon készülhettek eredetileg, olyanunk persze nincs, ezért ment a kitalálósdi. A flepniknek például, könnyen kell járniuk bennük, mégsem lehet mellettük nagy a légrés, mert akkor nem zárnak. Viszont a radiátoroknak is abszolút passzolniuk kell, mert különben hideg jön be mellettük. Szóval ezek kissé alaktalan, mégis nagyfokú, precíz illesztést követelő tárgyak – eredetileg papírból, most epoxival kiegészítve. Hogy mitől nem fognak bummogni? A tapétaragasztótól, amivel belül ki lesznek kenve…
Csabi közel egy héten át csak rétegeket pakolt fel, csiszolt, újra vakolt, megint csiszolt, megint vakolt… és így tovább. És mindig rossz volt valahol. Múlt hét szombaton már másodszor voltam nála az októberi poszt óta, akkor a képen látható készültségi állapotban volt már minden. Másnap be akarta próbálni az elemeket, majd lefújni és készre szerelni őket. Azaz vasárnap. Kedden, amikor megcsörgettem, még mindig a festéssel kínlódott, mert ahol epoxiból volt a kürtő, ott matt lett, ahol papír, ott fényes. Pár napja már nem merem felhívni…
De térjünk még vissza a november közepi nagy látogatáshoz – ebben a posztban ugyanis két egri vizitet írok meg, és a kürtő-fotózós már a második volt. Mostanában valahogy igen sűrűn járok arrafelé…
Tehát november végére elkészült a Ponton órája is. A TC olvasóinak a gyönyörű, sárga Ford Taunus 17m-jéről ismert Borsi Miki, aki nekem barátom, ráadásul közel is lakik, ugyanis újabban órákat javít. Sokszor együtt dolgoznak Tusán Zolival, a régi-régi órák neves restaurátorával, és engem is beajánlott hozzá. TZ elképesztő figura, olyan szerkezeteket látott már szétszedve az életben, amire mi halandók, rá se mernénk pillantani. És ő tényleg rettentő precíz, még az órások között is.
Tehát végül a szárnyai alá vette a Ponton óráját. Ez egy egyszerű, rövid lejáratos, mechanikus szerkezet (nagyjából, mint egy vekker belseje), amit egy elektromágnes két-három percenként felhúz. A régi német autók egyik jellemző vonása, a parkoló kocsikban hallható ritka, erős döccenés, ami a műszerfalból jön, ezektől a VDO óráktól ered.
Zoli szétszedte az egész mechanikát, csapágyat zömített, tengelyt készített, illesztéseket állított, pucolt, polírozott, műszerrel ellenőrizte a beállításokat. És visszakaptam egy új szerkezetű Ponton-VDO órát. Az üveget nem szedte le, mert a krómperem nagyon sérülékeny és pótolhatatlan, ezért a számlap és a mutatók picit koszosak maradtak, de jobb a békesség. Ahogy mondta – most huszonöt évig megint jó lesz… Csodás lett, elmondhatatlanul sajnálom, hogy amikor lóhalálban összekészítettem az Egerbe szánt pakkot, csak a mobilom volt nálam fotózni. Az meg ilyen fotót készít, fuj.
Az autó egyébként megint haladt a legutóbbi, októberi állapot óta, bár szokás szerint a tenger munkából most se látszik szinte semmi, csak ha mutatom. Például, benne van a teljes műszerfal, az utastérben ott csillog valamennyi, fényesre polírozott, gyönyörű bakelit-betét, a kesztyűtartó-fedél a helyén, nyílik, becsukva áll, mint a cövek.
Csabi felszerelte a rádió helyén levő fedelet is (amin a „180” felirat van), csak próbából. Ide ugyanis az az eredeti Ponton-féle Becker tranzisztoros (korabeli megfogalmazással: Solid State) jön, amit a Vaterán vettem működőképesen, de megfelelő gombok és előlap nélkül. Két tekerőt az ebayen lőttem hozzá, sajnos mindkettő a hosszabbik hangológomb volt, viszont a hangerő/bekapcsoló oldalra rövidebb való. Sebaj, megint át Borsi Mikihez, az ő NDK órásesztergáján pillanatok alatt méretre szabályoztuk a tekerőt.
Megjött közben a fantasztikus előlap és a silány kis hangszínszabályzó-gomb is a Königs Radiótól. Lett a Somogyi Audióból egy pár ovális, kétutas hangszóróm is a Ponton méretében, ebből egyet másfél óra alatt beszereltem a rádiós előlap, hangszóróselymes részébe. A másik majd a Bazegkettőbe megy. Az eredeti, papírszélű, kisteljesítményű hangszórókkal kár szenvedni, szóljon rendesen, és ezt a tételt tényleg nem látja senki.
Igen ám, de kiderült, hogy a Becker-előlapot nem olyan anyák rögzítik, mint a többi rádióét, hanem finommenetesek. Végül a Váci úti Lomexben kaptam olyan potmétert, aminek épp kellő anyái voltak, azokkal tudtam összerakni a „hifit”. Szintén lomexes banándugók segítségével készítettem egy kábelt a hangszóró és a rádió közé, kipróbáltam akkuról, szépen szól.
Majd ezt az egész cuccot elvittem a látogatáskor Csabihoz – neki már csak a bakelitpolírozást hagytam meg… Lol. De még így, matt bakelittel is zseniálisan mutat, ugye? Vagy csak nekem tetszik? Egy héttel később jutott eszembe, hogy ha rádió van, kellene antenna is, a tök agyamat. Majdnem leütöttem a Vaterán egy öreg, fémházas, motoros Hirschmannt, de ahhoz még kapcsoló kellett volna meg vezetékelés. Rövid tipródás után inkább egy utángyártott, hagyományos, kulccsal kihúzható teleszkópost vettem meg a netről, azóta megjött az is, tökéletes lesz.
Kicsit rágódtunk a ködlámpák bekötésén is. A fényszórókapcsolónak itt is megvan az a kihúzós funkciója, mint a mai Merciken, tehát kapcsolót nem kell beszerelni. Viszont azok a gyönyörű, és most már az utolsó elemükig felújított csöcsös Marchalok valami nagyon fura izzóval működnek. Ami kétféle izzó benne volt a két lámpában, az különbözött, egyik olyan volt, mint valami petróleumlámpa – sosem láttam hozzá hasonlót. Ez valami ősi, háromtüskés, de tányér nélküli rendszer, boltban nem kapni, az tuti.
Egy Totalcar-olvasótól viszont nemrégiben kaptam egy cipősdoboznyi régi izzót, amit a nagyapja padlásáról túrt elő. És volt benne olyan égő, ami kell! Igaz, több bibi is akadt: ezek az izzók 6 voltosak és biluxok, nekem 12 voltos kéne és egyszálas, ködfényszóróba való. Az volt a tervem, hogy a testelést kihagyom, és a bejövő plusz kanócát ráforrasztom a tompított lábára, a testet meg az országúti lábára. Mivel ezek a testen át (amit kihagyok) össze vannak kötve, létrejön a sorba kapcsolt két izzószál, mely rendszernek így pont 12 volt lenne a kapocsfeszültsége. Hogy az izzószál nincs pont jó helyen a tükörben, letojom. Miért, azt gondolják, hogy a november végi, éjszakai tejködben fogom használni Dezsőt?
Igen ám, de a testelést szinte lehetetlen levenni az izzófoglalatról – nagyjából a fényszóróállvány talpánál lehetne próbálkozni, de nagyon komolyan izolálni kéne mindent. Az ilyen tákolás pedig mindig baj forrása. Aztán hétfőn Bandi mondta – mutasd csak azt a képet az izzó dobozáról? BA21d? Na, mutatok egy oldalt, úgy hívják, franzose.de, minden kretén, régi autóelektromossági kütyüt itt lehet megvenni. Ezzel beütötte az izzó típuskódját, és hopp, 7 euróért ott volt, rendelhetően, a hatvoltos sárga bilux… Nahát. Beütötte „d” nélkül a kódot, és a gép kidobta a 12 voltos, egyszálas ködlámpa-izzót… Akkor majd veszek rövidesen, a forrás már megvan, de jó!
Már a kábelezés is teljes, az ajtókba pedig szintén bekerültek a rezgéscsillapító bitumen lapok. Fent van az indítómotor, a feszszabályzó. Sőt, a dinamó is, amivel akadt egy kis bibi, ugyanis felszerelés után kiderült, hogy a tárcsa síkja nincs spúrban a főtengelyen lévő ékszíjtárcsával. Jött a matekolás, aztán végül Csabi gyártott méretre szabott hézagolókat, most pöpec.
Legutóbb, amikor Egerben jártam, elkapott a restaurált autójukat először kritikus szemmel méregető gazdik betegsége. Mikor megpillantják, hogy a korábban szépnek tartott apró elemek milyen csúnyák valójában az új fényezéshez képest. Az nyilvánvaló volt, hogy a megmaradt jobb hátsó lámpaburát el kell dobni, mert nagyon kráteres. Lett a netről (olcsón, kis kockázattal, nagy mázlival) egy szép. A jobb hátsó kilincs sem stimmelt, Csabi ugyan igen szépen kijavította fémragasztóval és krómfestékkel, de a kocsi annyira pöpec, hogy elüt tőle. De ügyes időpontban, ügyes áron, szép cuccot ütöttem le, bitangul.
Fentieknél jobban zavart, hogy megláttam: Tomi fényezéséhez képest még az általam meglehetős gonddal válogatott lökhárítók is milyen csúnyák. Egy kvázi vadiúj hátsó fél ütközőt vettem kint Németországban még két éve, egy kicsit horpadt, de azóta majdnem hibátlanra rendbe tett másik felet nemrég tereltem be a karámba. Elsőkből is kaptam kiválókat a két évvel ezelőtti, kinti bontózásnál – legalábbis azt hittem. De így, hogy felkerültek, láttam, hogy a bal oldali teteje karcos. Zavaróan az. Kicsit busongtam, de most már nincsenek 2-3-400 eurók holmi fél-ütközőkre, ez van, megpróbáltam elfogadni.
Aztán valamelyik hétvégén pakolásztam a garázsban, és a tartalék Kawasaki-tank mögött megláttam valami csillogót. Kihúztam. Hűha, egy fél Ponton-lökös! Épp olyan bal első, amelyik nálam rossz! Teljesen elfelejtettem ugyanis, hogy 2010 májusában nem csak bontóban vettem ütközőket a kocsihoz, hanem másnap, az ornbaui börzén is egy darabot, azt egyszerűen csak azért, mert olcsó volt. Nézem most, új szemmel, hát nem gyönyörű?
Hívom Csabit (aki korábban nettó három napot eltöltött azzal, hogy rozsdátlanítsa, alapozza, fesse az ütközők belsejét), hogy le kéne cserélni a bal elsőt, mert az nem szép. Olyan hangot hallottam, mint amikor az Ede turbója lefúj az érdi emelkedőn. Bizony ilyenkor feszülnek meg a barátság kötelékének szálai… De végül azt mondta – hozd. Mindez persze már a legutóbbi látogatásom után történt, a lökös azóta máshogy került Egerbe. Hagyjuk egyelőre, az egy másik sztori…
És lett közben teljes tankfelújító szettem is. Két motorkerékpár-tankra való anyagot Szabó Gyuri Triton-, Volvo P1800- és Gilera Sport Rossa-tulajdonos dunaszerdahelyi barátom túrt elő. A szettet és a plusz festéket korábban arra vette, hogy a Gilera tankját kezelje, de az egyelőre jó, ezért ha most épp nem kapni az importőrnél a szerből, vigyem. Vályi Pista ment Szerdahelyre a hétvégén, elhozta. Közel 50 literre elegendő anyag együtt állt. A Ponton tankja viszont 65 literes…
Végül Valker Dávid sietett a segítségemre, ő olvasta a legutóbbi Ponton-posztot, és eszébe jutott, hogy valamilyen autó restaurálásából maradt nekik egy doboz POR-15. „Ha segítek ezzel, gyere el a Határ útra, vagy elviszem neked, ha megmondod hová” – dobta a mélt. Én meg tizensok év után először elmentem a Valent British Motors Kft. (ma Valfort House) szalonjába, ahonnan annak idején elindultam az „Autós firkász égései a Rolls-bemutatón” cikkel fémjelzett utamra. Ott volt Viktor is, az akkori importőr, aki egyébként Dávid apja – nevetve mondta, olvasta a cikket. Úgy tűnt őszintén. Mármint nevetett.
Nem akarom elmondani, hány órát voltam ott, Valkerék ugyanis már nem importőrök, hanem csodás autókat restaurálnak, és ez jobban is áll nekik. Remegett a térdem, amikor kiégett aggyal végre kiléptem a párát lehelős, kutyavonyítós novemberi éjszakába, nyakamba húztam a Tucano Urbanót és elberregtem a nyálkás aszfalton hű Honda Spacy-mmel. Ja, és kaptam két Ponton-dísztárcsát a hiányzó, húszliternyi tank kezeléséhez való festék mellé. Hogy mennyit fizettem? Ne kérdezzék, Dávid még azt se hagyta, hogy a zsebembe nyúljak, megszámolni a zizegő papírokat…
Szóval Csabi hozzájutott majdnem mindenhez, ami hiányzott. Jobb hátsó burához, jobb hátsó kilincshez, időórához, POR-15-ös tankfelújító készlethez, díszléc-patentekhez. Utóbbiaknál – köpjenek le az eredetiségnácik – műanyag elemeket fogok használni, mert nincs jobb rozsdagóc, mint a fémpatentekkel a karosszérialemezek lyukaiba pattintott díszléc. Vagy másfél órán át válogattam a Patent Depóban ezt az adagot, mire az eredetivel megegyező méretű bolhákat kaptam.
Két tétellel azonban adós maradtam. Egyik a belső tükör – előtte már lemaradtam két aukcióról, utána is másik kettőről, és ezzel el is fogytak a netről a visszapillantók. Egy felbukkant, kicsit rossz volt róla a fotó, de jókat írt az eladó. 65+12 euró volt, ami fájt, és most csak reménykedni merek benne, hogy tényleg jó lesz. Másfél hete utaltam érte a pénzt, de csak ma adták fel az árut – nem szép dolog, de engem most már csak egyvalami érdekel: szép legyen.
A másik fájó hiány az ablakok mellett vízlehúzó volt. Elsőket még másfél évvel ezelőtt vettem, akkor csodával határos módon még kapni lehetett ilyet az mbclassics-de-n. De a hátsó ablakok hosszabbak, olyat már akkor se tartottak. Azóta már elsőt se, az mbclassicsos csávó azt üzente – próbálkozni kell a Mercedesnél, hivatalosan talán még kapni állólámpásét, azt át lehet alakítani, ha valaki nagyon akarja.
Ez a lehúzó a régi autókon ugyanis egy alumínium sínre rádolgozott filccsík, a végein felhajtva, ahogy az ablak sarka ívelni kezd. A filc (ami alatt valami hordozó is van, amitől húsos lesz) idővel szétporlik, a ragasztója szintén, az alucsík elrohad, lényegében törmelék marad belőle.
Végül megint a mázlisták istene segített. Egy szettet majdnem megvettem méregdrágán – a csávó már azóta hirdeti azt készletet, amióta nekem Dezső megvan. Csak sajnos abban a szettben a hátsó négy közül az egyik csík rövid, nekem meg mind a négyből hosszú kellene. Drága is, rossz is, nem vettem meg. Aztán felbukkant valami gyanús. Élből volt lefotózva, a képet nem lehetett nagyítani, ablaksínnek hirdették, de valami azt súgta – az ablaksín nem ennyire filigrán. Meresztgettem a szememet a hézagos és sötét pixelekre, aztán elküldtem a képet Csabinak, ő is nézte vagy fél órát, majd visszajelzett – vedd meg, ez az lesz, ami kell nekünk.
Leütöttem, másfél hétig nem mertem elengedni a zabszemet, mert nem tudtam volna hirtelen, honnan lesz másik, ha mellényúltam. Aztán megjött – és tökéletes! A két, vagy egyméteres csík vadiúj, megér talán 2-300 eurót, én valami 60-ért vettem, igaz, a termékleírás gyenge volt. Izgalmamban eléggé bensőséges levelezésbe bonyolódtam az eladóval, egy idősebb német úrral, Udo Berghäuserrel.
Kiderült róla, hogy egy svéd barátjával együtt pontonoznak, neki egy gyönyörű, fekete 190-ese van már sok-sok éve, a malmői havernek egy 219-es nagy változata, egész pontosan a hathengeres alapkivitele. Alapítottak is egy klubot, amivel már újságban is szerepeltek – büszkén elküldte a cikket.
Hihetetlen milyen könnyű barátságot kötni oldtimerek hátán, sűrű levelezésbe kezdtünk, én küldözgettem neki a Dezsőről szóló cikkeket, ő megmutatta a saját autóját, amitől szédülni kezdtem, olyan szép.
Látják, már csak emiatt érdemes kipróbálni egyszer ezt a hobbit. Persze ellenségeskedés is legalább ilyen könnyen kipattan, tudják, ez egy nagyon izgalmas műfaj.
Hogy mi van még hátra? A már felújított ablakgépek beszerelése, ajtókárpitok, ülések (készen vannak, csak be kell tenni őket), szőnyegek, kormány, kerekek, akku vásárlása. Apropó, nincs valakinek egy elfekvő spirálcellás akksija? Megvenném, ha nem a forexes áron van, mert az súlyos… A sok különböző Mercimhez ugyanis nem akarok minimum kétféle méretet tartani, mert mindig csak tönkremennek. A dízelekbe viszont az amper miatt nagy kell, a Ponton tálcáján azonban nem fér el az akkora, megoldás csak a kicsi, de nagy indítóáramot adó spirálcellás.
Ja, hátra van még az összesen hat darab alsó díszléc feltétele – Everling úr már kiegyengette őket, Csabi még políroz egyet, lakkozza őket, mehetnek fel. A tűzfal tetején az akkut a gépészeti tértől elválasztó, papundekli fal – Csabi vállalta, hogy elkészíti. A csomagtérre való 180-as felirat, a hátsó ütközőre a középső kis króm csík az összeillesztésnél, a fényszórók (ezek készen vannak), tankfelújítás, kipufogószerelés (minden készen van ott is), elektronika összepakolása, indítás, futóműállítás.
Ha ezzel megvan Csabi, hozhatom el az autót. Csak latyak, só, eső ne legyen akkor... Szörnyű lenne már az első alkalommal a pusztító földi hatásoknak alávetni Dezső sokat látott, feszesre botoxolt testét.
Tudják mit? El se fogom hinni.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább
 |
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
