Sajnos nem vagyok olyan könnyű helyzetben, mint önök, akik csak olvassák a Totalcart; én találkozom is az olyan cikkek íróival, mint ez, valamint ez, és kávézás közben könyörtelenül térítenek, győzködnek. Nem erőszakosan, hanem úgy passzív agresszív módszerrel, Göbi, neked egy jó Vespa kellene, Göbi hidd el, ezek nagyon jó autók, Göbi, ha veszel, ilyet vegyél, mert ez nagyon jó – és itt érvek jönnek, amelyek elől nem lehet félreállni. Aztán bejön Vályi Pista, fejből nyom körülbelül tíz tuninglinket, és felsorolja, mit szoktak a 127-essel csinálni, hogy igazi autó legyen belőle. Ugye nem kell tovább mentegetőznöm?
Aztán egyszer elhívtam egy vecsési barátomat hozzánk, aki váratlanul megérkezett egy kék, első szériás 127-essel, korabeli, szép Cromodora felniken, picit megültetve. Kipróbáltam, és teljesen kész voltam, számítógépem gyorstára megtelt a letöltött 127-es oldalakkal, a kedvencek között csillió link, innen más nincs visszaút.
Majd a Totalcar autósmoziban megismertem az OT-s sárga 127-es tulajdonosát, és egy félig megrágott szendviccsel a kezemben fél órát beszélgettünk a tökéletesen restaurált első szériás 127-es mellett.
Aztán egy végzetes, bárányfelhős késő nyári napon a levelesládámban landolt egy levél, és egy autóhirdetés linkje. Rövid szöveg: Szerintem ezt a kocsit meg kellene nézni, mert nagyon sok olyan apró dolog van rajta, amik már mind hiányozni szoktak, nagyon gyáriasnak néz ki. Nincs is messze, Fehérváron van.
Nem ragozom, pár nap múlva már úton voltunk megnézni. 1974-es, mindhárman bent ültünk, a Jani, a kék vecsési 127-es tulajdonosa, valamint Laci a sárga OT-s tulajdonosa. Csikósnak nem mertem szólni, mert titkon azért féltem, hogy megint egy racionális-őszinte pillanatában találom, és előjön a Göbi, minek neked egy ilyen autó a Bogarak mellé szöveggel, ami nagyon utálok. Azért utálom, mert nagyon igaz, és valóban: egyáltalán nincs szükségem harmadik hobbiautóra.
Megnéztük a piros autót, annyira szép és jó volt, hogy nem bírtunk belekötni, pláne figyelembe véve a kedvező árat. Látszott, hogy valóban régóta nem ment, nincs szétesve és nagyon gyárinak tűnt. Ott kellett hagyjuk, nem készültünk vásárlásra, csak megnéztük, azonban a kóros és vissza nem fordítható sejtburjánzás megindult.
Hazajöttünk, hazáig az autóban egymást fűtöttük, hogy mennyire jó, mennyire megéri, és ez mennyire jó autó a szar Bogarak mellett. Utóbbit nem én mondtam, kitalálhatják. Eltelt talán két hónap, és egy baljós napon megcsörrent a telefon. A tulaj volt, elmondta, hogy engedne az árból, mert kell neki a pénz, meg a hely a műhelyben. A feleségemmel ellentétben égi jelnek vettem, másnap már úton voltunk és elhoztuk.
Életemben ekkor vezettem másodszor 127-es Fiatot a GL kódú 903 köbcentis motorral, és minden igazzá vált, amit olvastam róla. Minden műszaki és konstrukciós sajátossága ellenére a motor úgy forog, mint a fogorvosi fúró, és olyan hangja van, mintha egy titánszelepes DOHC lenne elöl, hangolt szívócsövekkel. A vékony gumikon az egyenesfutás tökéletes, a kormánymű pontos, a fék pedig jól lassítja a 700 kg-os autót. A nevetséges 47 lóerő egész jól mozgatja a kasztnit, valóban sportosnak érződik a hanghatással párosítva.
Azért volt baj bőven. Alapjárat nem volt, ezért minden lassításnál és megállásnál mint Rhoda Scott, úgy táncoltam a pedálokon, hogy ne fulladjon le, valamint úgy torpant középtartományban, hogy néha megfejeltem a fiatos szögben álló kormányt.
Itthon azonnal bekerült a műhelybe, és a szokásos ellenőrző karbantartás kezdetét vette. A kis Weber 32 IBA karburátor azonnal leugrott, alapos tisztítás. Gyújtórendszer felújítás, olajcsere, szűrők cseréje. Látszott az autón, hogy valóban keveset futott, jó állapotú minden része.
Nagyon régen nem volt kezemben Magnetti Marelli alkatrész, és ezen a ponton be is kell ismerjem, hogy mint sokan, én is lenéztem a Fiatokat korábban. Pedig a márka valaha nagyon neves és elismert volt, amit ezek a jó minőségű alkatrészek és a jó konstrukciós megoldások alapoztak meg. Aztán volt pár mélyrepülés, és kicsit elromlott az összkép, pedig ez a 127-es tényleg nagyon klassz autó.
Amikor elhoztam, Csikós csak ennyit írt nekem egy mailben: Mindig voltak az autógyártásnak nagy pillanatai, a 127-es is egy ilyen nagy pillanat volt. Lenézett, alulbecsült, de te legyél rá büszke, mert nagyon jó autó ez.
Otthon egy picit rosszabb volt a fogadtatása az autónak, de arról a Fiat nem tehet.
