Eladtam a BMW-t - minek, ha van Swift?

Hát, feladtam a küzdelmet. Megvettem, imádtam, megadtam neki mindent.

Elszédítetted a fejemet,
S én eléd szórtam mindenemet.
Sálat, pulcsit, nejlon harisnyát,
És csuda, csuda gyöngyöket.


(Hungária - Ciao, Marina)

Persze eljön az a pont, ahol fel kell tudni adni. Miután elköltöttem rá egy valag pénzt, és már "csak" a lakatolás maradt hátra, egy kedves szőke hölgy szabadjára engedte a ménest az álló sorban toporgó Vitóban, és beledurrant a BMW hátuljába.

Okozott ezzel olyan kárt, hogy egy pillanat alatt elment a kedvem az egész autótól. Újabb sok százezer forint elköltésével lehetett volna egy relatíve jól kinéző hobbiautót varázsolni belőle úgy, hogy közben az elmúlt három év alatt cserélt kopó alkatrészeknek újra neki lehet futni. Eközben szegény Trabantom, aki elvileg a szívem csücske a kis flottámban, két éve áll szétszedve, lakatosra várva. A BMW beállt a garázs sarkába tavasszal, a hátát felém fordítva, mint egy durcás kisgyerek. Azóta talán egyszer mozgattuk át, egy nagyjából 360 km-es utánfutózással, de már nem éreztem azt a szívdobogást, amikor vezettem. Dolgozni Swifttel jártam, vele csak akkor foglalkoztam, mikor néha kivettem az akkut egy kis karbantartó töltésre.

Néha hátratoltam kicsit, hogy takarítsak, pakoljak alatta-körülötte, ilyenkor nézett a mocsok kis tekintetével, hogy menjünk, menjünk, autónak úton a helye.

Hát, nem, kedves céda. Jó volt, szép volt, ennyi volt. Körbefotóztam a garázsban az autót, feladtam egy hirdetést, miszerint olcsóér' megválnék tőle. A hirdetés szövegezése meglehetősen őszinte volt - nem is nagyon lehetett volna titkolni bármit a jól dokumentált életéről. Épp csak élesedett a hirdetés, még a maradék képeket töltögettem fel, már hívott is az első telefonáló. Másnap reggel látni akarta az autót, ami nekem nem kis logisztikát jelentett, de megoldottam. Volt még néhány komolynak tűnő érdeklődő, valaki még éjjel tizenegy után is hívott - na őt már nem vettem fel. A többieknek pedig elmondtam, hogy van itt egy komolynak tűnő vevő, de beszéljünk másnap este, ha nálam lesz még az autó, lehet jönni megnézni, kipróbálni.

Így hirdettem meg:

Eladnám, mert rohadt sokat költöttem rá, és belefáradtam. A maradék pénzemet inkább a Trabantomra költeném. Olvass utána a Totalcaron, megtalálod az autó történetét. Van rajta négy alufelni, pár száz km-t futott Falken nyári gumikkal, adok hozzá négy lemezfelnit, dísztárcsával, szintén alig futott Uniroyal télikkel. Van benne egy USB-s, MP3-as, CD-s, bluetooth-kihangosítós Blaupunkt rádió, a hátsó ülés alatt egy 1000W-os inverter, amiről 230V-os eszközt tölthetsz, működtethetsz. A 4HP22EH elektronikus automata váltó helyett sima 4HP22 van benne. Szívó gázrendszer van benne, természetesen papírozva. Egy rakás dolgot kicseréltem, javítottam, de mire a lakatoláshoz hozzáfogtunk volna, belém jöttek hátulról. Meguntam, elfáradtam, vidd el, és tégy vele, amit akarsz. Ha csak papírnak kell, te dolgod, de kizárólag adásvételivel mehet, üzembentartóival nem. Adok mellé egy rakás haszontalan alkatrészt, meg némi hasznosat is (van mondjuk hozzá vadonatúj hátsó kipufogódob, szerelékekkel). Az idei gépjárműadó már az enyém, biztosítási évfordulóm áprilisban lesz. Ha addig nem megy, elbontom, kidobom. A KÉPEK A JELENLEGI ÁLLAPOTOT MUTATJÁK! Ne alkudozz, ez ennyibe kerül.

A hirdetéshez csatolt képeket - persze valamivel kisebb méretben - megtalálod a galériában.

Másnap megjelent az első telefonáló, rutinos kereskedő. Kezébe nyomtam a kulcsot, menj, biztos nem ezzel az autóval fogsz meglépni. Közben elsoroltam ezt-azt, ami még a hirdetésből kimaradt, de nem sikerült elriasztani. Forgalmi, törzskönyv, adásvételi, kulcs, kézfogás, hopp, el is ment az autóm.

Nem csinált rossz boltot, a rádió, a nyolc szerelt kerék tök új gumikkal, meg az autó papírja önmagában fedte a vételárat. Ha bontani kezdem, nyilván én is sokkal jobban jöttem volna ki. A cél viszont az volt, hogy könnyen, gyorsan, egyben szabaduljak meg a csalfa cédától.

Mielőtt meggondolom magam.

Utoljára még sikerült két képet csinálnom, aztán az exem elsétált új szerelmével. Én meg megmarkoltam a minden más autómat röhögve túlélő Swift zsebemben rejtőző kulcsát, elmorzsoltam egy könnycseppet, aztán visszamentem dolgozni.

Az idei tervekben pedig - amellett, hogy mostanában valahogy sokszemélyes kisbuszokat is nézegetek - UV-filccel kiemeltem a Trabant-sort, azt hiszem, a BMW árát meg az összes többi maradék pénzemet erre fogom elkölteni.

Egy dolog persze biztos - nem ez volt életem utolsó BMW-je.