150 ezer, hát ez is megvolt!

A minap bekövetkezett. Igen, a számláló átlépte a 150 ezret, ami igazából nem sok egy tizennégy éves kocsitól. Ebből úgy 57 ezret nyomtam bele én, mert hát nem vagyunk nagy menőkések.

Most aztán mindenki izélhet, hogy persze, mert a sok tesztautó...de nem. Higgyék el, ha egy mód van rá, inkább az Avensisszel megyünk nyaralni – a hosszú útjaink gyakorlatilag ebből állnak, illetve a húsvéti-karácsonyi nagyszülő-látogatásokból. A tesztautókkal ugyanis van pár baj. Egyrészt az időpontok kötöttek, másrészt sokszor nyűgös bepakolni, a csomagtartójuk kisebb, hisz nemcsak BMW 3-as GT tesztautók vannak ám.

És a vicc az, hogy a tesztautók java többet fogyaszt az Avensisnél, amivel legutóbb 7,3-mal jártuk meg Romániát. Ehhez képest előtte a dízel Kia Carens evett 7,4-et. Akkor már nem mindegy? Klíma van, hely van, és szeretjük. Nem mondom, biztos pár ezer kilométerrel több lenne benne, ha nem kellene néha tesztautóval mennünk, de egy biztos: ez nem jelentene tízezreket. Legfeljebb annyit spórolok meg így egy-egy évben, amennyivel alulmúlom a tizenötezres olajcsere-periódust. De az év leteltekor az olajnak úgyis mennie kell.

A Totalcarnál szinte kötelező műsorszám, hogy az ember kocsija legyen izgalmas, vagy öreg; a lényeg, hogy az üzemeltetése szívással és heroikus küzdelemmel járjon, amely aztán vonzó trollmágnesként, szerelős posztként manifesztálódhat az önök szórakoztatására, kedves olvasók. Hát én pont az ellenkezőjére vágytam, amikor megvettem, és kiderült, hogy a számításom bejött.

Ha a család járműveit rangsorolnom kellene szopófaktor szerint, akkor hátul egyértelműen a Honda Xelvis motorom állna, de csak paraszthajszálnyival lemaradva a Toyotától: az Avensis gyújtáskapcsoló-betétje bemondta az unalmast tavaly, ez egy húszezres tétellel könnyített meg a pénztárcámat. És nagyjából ennyi, a többi a kopó alkatrészek cseréje (fékbetét és -tárcsa, gumi, ablaktörlő, ja és egy tűzkarika-csere) volt.

Az első hely határozottan a Suzuki Balenónké, amit a feleségem használ, de mint autó, a kis háromajtós bódéval és az 1,6-os motorral sokkal nagyobb élmény. Csak hát szétrohadt a bölcsője, az előző tulajok egy-két tákolása is visszaütött – ezeknek a javítására megy el a legtöbb idő. Imádom, mert sokkal jobban megy, mint az Avensis, hogy a fenébe ne menne jobban, ha 400 kilóval könnyebb, a motorja meg ugyanúgy 1,6-os?

Azon persze sokat törtem a fejem, hogy tényleg 93 ezer kilométer volt-e a Toyotában, amikor megvettem. Azt ugye tudjuk, hogy úgy 90-95 százalék az esély arra, hogy nem. Talán írtam már, hogy minkét kocsinkat úgy vettem meg, hogy egy métert sem vezettem. A Suzukinál a rendszámhiány volt az ok, meg az, hogy a kert úgy öt méter hosszú volt, ahol állt. Az Avensisnél a nepper nem akarta a kezembe adni, de mondtam, nem baj, vezessen csak, nekem az is elég. A hangja jó volt, nem zörgött, patika volt, mi kell még? 93 ezer km (haha), idős fogorvos bácsi (haha) második autója (haha). De úgy nézett ki, mint az új. Igaz, már előtte is láttam 280 ezret futott Avensist, az sem volt túlzottan lerongyolódva. Megvettem. Átírattam. Az már más kérdés, hogy most újra kérni kezdték tőlem az átírási illetéket.

Aztán a kezembe került a szervizkönyve. Az eladáskor nem is mutogatta nekem a csávó a papírokat, meg is lepett, hogy 60 ezerig márkaszervizbe hordták, és az előző tulaj akkurátusan vezette utána is a karbantartási melókat, km-rel és dátumokkal, egy külön papíron. Az ajtó melletti lenyíló apró rekeszben még a tankolási blokkokat is megtaláltam, így tudtam, hogy főleg szupermarket-benzinnel etették.

Aztán mi került még elő? Hát az akkor vadiúj, egy hónapos (!!!) Falken gumik számlája. Nem egy nagy szám, mint gumi, de vadiúj, nem is tudom, ki ad el így használt kocsit. Talán egy idős orvos, mivel valóban szerepel a dr. a neve előtt. Hogy idős-e? Valószínűleg igen, mivel a rádió apró gombjainak funkcióit kijegyzetelte egy papírra. Egészen pontosan egy megíratlan recept hátoldalára. Szóval az idősorvos-teória igazolva, nem hinném, hogy valaki ennyi melót feccölne az autó és a tulaj identitásának a meghamisításába. Vagy ha igen, megérdemli.

A másik nagy kérdés az volt, hogy tényleg 93 ezer km van-e benne. A tulaj feljegyzései alapján egy évvel korábban 80 ezernél járt, tehát nem irreális, de azért az ördög nem alszik. A kérdés már csak azért is feszített, mert ha valaki belepörgetett még 60 ezret az utolsó évben, és nem cserélt vezérműszíjat, az gáz. Kicsit izgultam is, de azért kivártam a 105 ezer km-t, mert alapvetően hihetőnek tűntek a dolgok. Mivel a Toyota-univerzumban keringő jó tanácsok alapján érdemes ilyenkor márkaszervizbe vinni a kocsit, ezt tettem. Kilométerenként egy forint volt a számla vége, de megerősítették: sokkal több km nemigen lehet a kocsiban.

De mindegy is. Az a lényeg, hogy működik.

Voltak még apróságok, például a kormánytengely kissé nyiszorgott, ott, ahol a motortérbe kilép. Ezt a pontot azóta szorgosan WD 40-ezem, úgy egy-két évente. Persze kicseréltem a fényszórómagasság-állító tekerőgombját és az ötödik ajtó gumiütközőit. Ekkor írtam, hogy mivel nem nyöszörgött többé az ajtó, meghallottam a hátsó futómű kopogását. Aztán amikor Attilához, a szerelőhöz elvittem, mondtam, nézze meg és cserélje ki a stabilizátor-szilenteket, vagy a kutyacsontot, amit kell. Nem cserélt semmit, mert szerinte jók. Én meg káromkodtam, és hallgattam tovább a kopogást.

Aztán elkezdtem agyalni. Tegyük fel, hogy Attila mégsem hülye, a futómű jó. Akkor mi kopoghat még? Mondjuk az emelő, ami sosem állt stabilan a helyén. Kivettem. A kopogás megszűnt. Kicsit törtem a fejem, hogy mit tegyek, hogy jól álljon a helyén, végül arra jutottam, hogy kicsit széjjelebb tekerem, és máris befeszül a tartó acélnyelv alá. Azóta kussol.

Ennek ellenére ez az év a költések jegyében zajlik. A Falkenek megkeményedtek, de nagyon, pedig mintájuk még volt. Egy vidám felúszás után azonnal lecseréltem, majd Sipi ledrifteli róluk a maradékot, arra még jók ezek a megkeményedett, búgós gumik. Nagyon gyűlöltem már a végére, mindig vártam a telet, hogy a csendes téli Dunlopokat felrakathassam. De ennek vége.

Aztán elkoptak az első féktárcsák, az első, sikertelen felszabályzás után csere, újra. Már ekkor gyanús volt, hogy valami lehet az első futóművel, mert ezekkel is rázott fékezéskor. Aztán az új gumikkal is. Aztán az újracentrírozás után is. Szóval elmegyek egy futóműveshez, mert autópályán zavaró.

Ezzel együtt nem szeretném azt a hitet plántálni senkibe, hogy ez egy elpusztíthatatlan autó. 150 ezernél igazából nem is lenne szabad több bajának lennie, a futómű, fék belefér, de a motornak, váltónak, mindennek bírnia kell. És a karosszériának is, rohadás nélkül. (Érdekes, a lányom ovis barátnőjééknek B Vectrájuk volt, 1-2 évvel fiatalabb kiadás, és rohadt. Úgy tűnik, ez a Toyotánál evidens, máshol nem feltétlenül.) Valójában ügyeltem rá, gondoztam, a szervizeket megkapta, miért is ne működne?

Egy biztos, eladni egyáltalán nem akarom. Sokat nem ér, mármint a piacon. Nekem annál inkább, mert az egész család szereti. Aztán majd 300 ezernél meglátjuk, hogy tényleg elpusztíthatatlan-e, addig kérnék egy kis türelmet.

(Utóirat: a Daewoo akksi, amivel vettem, még mindig jó, nem értem...)