Bénázással kezdődött…

Így járt Kopasz, a Becsületesnepper az első Faluvégi Faroláson, fogadjátok szeretettel:

Az előző pályanapok után elhatároztam, hogy nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, mindent megcsinálok időre.  A múltkori fékproblémám után csak a fékolajat és a hátsó féktárcsát kellett lecserélnem, minden más rendben volt az autón. Csütörtökön lecseréltettem az előbbit, már csak a tárcsa csere volt hátra. Pénteken elmentünk kirándulni, szombat délután négykor fix programunk volt, a szombat délelőttbe simán belefér egy húszperces munka. Persze egész nap jöttek az emberek, autókat kellett vinnem ide-oda, mosás, fényképezés, csörgött a telefon, alig értem haza időre. Semmi baj, reggel fél hatkor fölkelek, és megcsinálom. Fél hétre kész volt az autó, nekiálltam föltenni az utcai gumikat, mert még mindig a pályanapi slickek voltak fent. Mikor meghúztam a bal első kerék csavarjait, észrevettem, hogy furcsán megmozdult a kerék. Megmozgattam a kereket, és csúnyán lötyögött. Levettem a kereket, és kiderült, hogy az alsó gömbfej nagyon lóg.

 

Ezzel nem kockáztatok meg egy csapatást, de még a lemenetelt sem szívesen. A pincében van néhány komplett lengőkarom, gyorsan magamhoz vettem egy balosat, és nekiálltam a cserének. Persze a belső csavar nem akart kijönni, és hozzáférni is rosszul lehet. Az elején annyira nem tudtam vele mit kezdeni, hogy már azon gondolkodtam lemegyek, de csak nézni, bandázni. Miután mégis sikerült a csavart kiimádkozni a helyéről, a gömbfejet kellett kiütni. Ehhez végképp nem lehet hozzáférni, csak egy félméteres vasrúd és egy kétkilós kalapács többszöri biztatására volt hajlandó engedni. Gyorsan, a kalapács szorgos használatával és néhány káromkodás kíséretében kicseréltem a lengőkar végén a szilentet, és visszaraktam a másik lengőkart a helyére. Persze a többiek ekkor már vidáman csapattak Kakucson. Bedobáltam néhány újszerű, kínai téligumival szerelt kereket, és bő gázzal megindultam.

   Tíz éve járok télen csúszkálni a hegyekbe, de még sosem voltam drift edzésen. Kíváncsi voltam hogyan viselkedik majd az autó az aszfalton.  A hóban nagyon finoman lehet kezelni, elég erős ahhoz, hogy jól lehessen gázzal kormányozni. Az első körre gyári méretű, túlfújt, 195/65R14-es, újszerű nyári gumikkal futottam ki, és gyorsan kiderült, hogy nem kellett volna. Megindítottam az autót keresztbe, ellenkormányoztam, de a gumi egy kis oldalcsúszás után letapadt, és az autó azonnal elindult abba az irányba, amerre a kormány állt. Nagyon pocsék érzés volt belülről, de kívülről sem lehetett nagy élvezet. Nagyon ideges voltam, hogy így bénázok. Másodikra menetre feltettem a szintén túlfújt, de keskenyebb újszerű kínai téli gumikat. Ezzel már sokkal jobb volt, nagy gázzal már ki lehetett tartani a driftet, de a pilótával még sok baj volt. Próbálkoztam szorgalmasan, néha ki is adta. Kezdett megjönni az önbizalmam, kezdtem vállalgatni a kanyarokat. A célegyenes előtti kanyarból jöttem ki kicsit keresztben, amikor észrevettem, hogy a zászlós ember felém sétál a célegyenes aszfaltján. Hogy mit keresett ott? Elvettem a gázt, az autó hátulja betapadt, bénáztam, lassú voltam, az autó átcsapódott a másik oldalra, és a bal elejével kicsit nekimentem a gumifalnak. Kint a parkolóban egy erőteljes húzással „kilakatoltam” a sárvédőt meg a lökhárítót, csak a fényezés repedésén látszott, hogy esemény volt.

   A következő menetben az első kanyarból kijövet rossz ütemben löttyintettem át az autót a másodikba, láttam, hogy már nem adhatja ki, hagytam megpördülni. Ekkor az egyik összekötött gumibálát löktem arrébb a jobb ajtóval. Ezt az újabb horpadást a lábammal belülről kitapostam, csak az ajtón gyárilag lévő törésen maradt egy minimális nyoma az újabb kalandnak.

A néha jobban sikerült kanyarok sorát sűrűn megszakítottam gyöngén sikerült kanyarokkal és megpördülésekkel. Egyszer ismét nem adta ki, és egy a pálya szélén lévő gumibálát szemből elkaptam, átmentem rajta az autóval, majd hátul távozott, kicsit meggörbítve a hátsó köténylemezt. Az elölről leesett rendszámtáblát a pályabírók hozták utánam a parkolóba, és a távollétemben betették a műszerfalamra. Ezúton is köszönet érte.

A menetek között a lelátóról néztem, ahogy a pajtásaim, Pitya és Doman Zoli, csúszkálnak a Corollákkal, és próbáltam ellesni hol indítják meg az autót, hol vannak a terhelésváltások. Rajtuk látszott, hogy nem az első garnitúra gumit koptatják el itt. Voltak itt még néhányan, akiknek nem ez volt az első driftnapjuk. Tudták milyen gumikkal, milyen guminyomásokkal kell menni, arról nem is beszélve, hogy nagyon ügyesen kezelték az autót.  Az idő múlásával aztán kezdtek jobban sikerülni a dolgok, de a jótól még mindig fényévekre voltam. Az utolsó (számomra) menetben azt vettem észre, hogy a gumik a kívántnál jobban kezdenek már csúszni, és kellene egy kis tapadás, mert nagyon könnyen túlfordult az autó. Azon gondolkodtam mennyire eresszem le őket, amikor a pályabírók szóltak, hogy kezd csöpögni a váltómból az olaj, ezért már nem mehetek fel a pályára.

  Sajnos idő előtt véget ért a móka, de amíg tartott nagyon jó volt. Bebizonyosodott, amire a negyvenhat évem alatt már rájöttem, nem vagyok őstehetség, de gyakorlással egy átlagos szintre eljuthatok. Sebaj, legközelebb már kicsit rutinosabban, remélhetőleg ügyesebben, vékonyabb gumikkal, újra támadok.