Prokee-t szentté kellene avatni. Ő a forrasztópáka Quentin Tarantinója és a hidegvágó Charlie Benantéje egyben. Még az Eurovan megvétele előtt megkérdeztem, hogy a nagy precizitást és rutint igénylő belső elektromos dolgokkal elszüttyögünk-e a garázs kellemes félhomályában, közben világot megváltva. Felsoroltam neki: első elektromos ablak, jobb tükör, hátsó ablaktörlő, hifi, műszerfali égők, elvásott váltószoknya, közjólét, hajléktalanok kérdése, így első ránézésre. Azt mondta, lehet, csak hozzam meg a cuccokat hozzá. Szerintem azóta nagyon megbánta.
Legalábbis csütörtök este tizenegy után kicsivel így tűnt, amikor a második szerelésre szánt nap is lényegében eredménytelenül zárult, főleg, hogy egyikünk sem látta a gyerekeit. A nap végén csak annyit mormogott, hogy akkor most megvacsorázna, mert ma még nem sikerült. Pedig akartuk, mindketten. Nagyon.
Már a hiányzó cuccok beszerzése sem volt könnyű. A zátonyra futott egyeztetés a színben egyező, de az árat ötletszerűen másfélszeresére emelő fickóval megtörte az Ulysse használhatóvá tételének lendületét. Sipos Zoli véletlenül botlott bele egy háznál bomló 806-os Peugeot-ba. Meg is alkudott a biszbaszokra, amik kellettek, negyvenért. Ebben benne volt a két teljes tolóajtó is, meg egy komplett zárszett, kulccsal. Bedobáltuk a kocsiba, az ajtókat letároltuk, majd tavasszal elővesszük a kérdést, a többi cuccal pedig elsiettem Prokee-hoz.
A műszerfali izzókkal kezdtünk. Ebből ugyanis összesen kettő működött. Persze nem sikerült beszerezni a megfelelő pótlást, összeraktuk úgy, hogy az a kettő nagyjából lefedje azokat a sebességeket, ahol közlekedni illik. Minden más sötét, a visszajelzők persze működnek. Hanem a műszeregység kiszereléséhez elég sokat kellett bontogatni, mert van benne egy darab, ami csak alulról, a kormányburkolat és a teljes bal oldali szellőzés szétbontásával szedhető le. Ezt nem tettük vissza, szivaccsal pótoltam a távtartó funkciót. Gányolás!
Leugrott az ajtókárpit, mindössze száztizenkilenc torx csavar tartja, még olyan is van köztük, amit egy torx csavarral rögzített fedél takar. Gondolom, ekkoriban kuncogtak a konkurensek a zörgéseken. Hát, ez az ajtó nem is zörög, és látszik, teherautónak alkották.
Az ablakemelőt egy fadarab pótolta, mutatom. Ezen elvisongtunk, hogy juj, de cuki, mindegy, hoztam egy komplett elektromos ablakot, amit csatlakoztatva kiderült: működik. Na de, az ajtóba sehogy se akart bemenni. Végül felhívtuk Sipos Zolit, hogy ő is úgy emlékszik-e, hogy a vezető oldali ajtóból van, nem az utasoldaliból. Neki is ez rémlett. Tovább forgattuk. Tudják, hogy megy be? Ha önmagán átfordítjuk, ahogy semennyire se logikus. Úgy. Gyárilag. Imádom!!
Ha már a kárpit lent volt, a teljesen működésképtelen első zárat kihúztuk, és tettünk a helyére egy másik kulccsal ugyan, de még működőt. Óriási vívmány, be lehet zárni az autót a vezető oldaláról is. Igaz, egy Peugeot-kulccsal, de akkor is. Most kétkulcsos a rendszer, ezen még dolgozni kell.
Nekiálltunk a tükörnek. El volt törve a háza, és nem mozgott lefelé és kifelé. Az utasoldaliról beszélek. De szépen becsukódott. A bontott darab egy kézi állítású tükrös kocsiról volt, de oda is bontva került, egy elektromosról. A lényeg, hogy volt benne motor és kábel, bőven. Meg egy facsavar, ami meggátolta a becsukódásban. Vagy nem tudom, a funkcióját nem pontosan értettem, de talán ennek szánta a szlovén mester. Kivettük belőle. Szétnyiszáltuk, és a forrasztópáka Quentin Tarantinója pedig összeforrasztotta, még a kábelek is színhelyesek voltak. Most már csak egy feleakkora lyukon kellett volna betuszkolni, mint amekkora volt a csatlakozó, ami a végére nőtt. Nem sikerült, így anyós ajtókárpit is lekerült, a vezetőoldalitól semmiben sem különböző módon. Aztán bedugtuk, és csoda: működik. Az üvege azért elpattant hosszában két helyen. Vehetek másikat, mert zavaró. Meg egy vezetőoldali tükörállító gombot is, mert ez se megy le, és ki.
Ha úgyis darabokban volt a műszerfal, megpróbáltam kicserélni a váltószoknyát. Némi rángatásra lejött a váltókar végéről a váltógomb, és befűztem alá az új szoknyát, keretestül. Igen ám, de ennek a keretnek a fülei valamikor eltöredeztek. Most kettő fogja, eltettem a régit, ami tökéletes, egyszer majd átragasztom rá a bőrt (aha, ezt kérjék számon bármikor, sose lesz meg!).
Nekiálltunk volna a hátsó ablaktörlő szett beépítésének is, amit a vételkor nem tudtam kipróbálni, mert mire kitaláltam, hogy ezt is ki kellene bontani, addigra ki volt bontva a kapcsoló meg az elektromosság a kocsiból. Most kipróbáltuk és csoda: nem működött. Melegedett, de nem forgott a tengely. Ennek utánakérdeztem a fórumon, le kell fúrni a szegecseket, kipucolni és sok zsírral összerakni. Az a fő baja, hogy belekerül a víz. Nem gondolták volna, igaz? Ennek nem álltunk neki, mert eljött az este. Megbeszéltük, ha megvannak az izzók meg a lelkesedés, folytatjuk. De a határidő véges, mert szombaton poszt lesz. Ha eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz. Ha nem lesz, lesz.
Első napi mérleg: ablak működik, tükör működik (de az állítógomb kell majd), viszont elrepedt, a hátsó ablaktörlő nem működik, a műszerfal sötét, kétkulcsos a rendszer, de legalább bezárható a kocsi.
Csütörtökön újból nekiláttunk.
Az izzók eléggé hamar bementek, mert alul már nem kellett szétszedni a mindent is. Gyönyörű lett, minden világít, mint egy karácsonyfa. Imádom a műszerek betűtípusát is. Itt aztán egy kicsit belassultunk. Ugyanis abban a pillanatban, amikor Prokee kiejtette a száján a spiáter szót, beletörött az egyik fúrószár az ablaktörlőmotor házának szegecsébe. Bele a lyukba. Elátkozott bennünket a spiáter egyház, mert műanyag lökhárítós kocsit vettem? Vagy mi a szösz? További hat fúrószár lett oda. Előkerült a hidegvágó (A hidegvágó szó nem is létezik, amire te gondolsz, az simán lapos vágó, vagy keresztvágó. Amit viszont használtam, az sima kiütő, Bélabácsiul dorni. - prokee -) is, hogy az utolsóként épségben maradt fúró terhelését csökkentsük. Rozika is bekapcsolódott, vérző szájjal. Őt egyébként a szerszám szombatból ismerhetik. Cuki, de hangos kislány, lakáson belül kell tartani, sokat eszik, és nagyon szép. Csak épp vérzett a szája.
Amikor a fedél végre kinyílt, én nem is tudom mire számítottam, de semmi különleges nem volt benne, csak pár fogaskerék. Megpucoltuk, kiütöttük a tengelyt, kicsit megcsiszoltuk, összeraktuk, működik. Beépítettük, először a reléje nélkül, persze. Aztán kivettük, majd a relével együtt ismét vissza. Na működik? Nem. A víz jön, a kar nélküli csonk mindösszesen egyet mozdult, a végállomásig és kész.
Így állunk most. Nincs pótkerék, hátsó ablaktörlő, zörög a kipufogó és néha nem fűt. Fúj, de hideget, ha feljebb veszem, akkor meleget. Lelke van neki. Francia. Szeretem.
