Hippiből lett kőműves

Esténként szorgosan mosogattam a Szimplában, napközben az egyetemen voltam, a kieső időben pedig a használt autókat böngésztem. Megvolt még a csúnya, de hálás rongytetős Corsám, de én buszt akartam. Volkswagen Transportert, T2-est.

Az első kinézett busz Pécs környékén volt. Nagyon ígéretes szürke T2b, egy kicsi rozsdapöttyel a képek alapján. Leopárdos pléddel leterített ülésekkel, hogy alatta milyen volt, örök homály fedi. A telefonban kiderült, hogy nincs a jelenlegi tulaj nevén az autó, de meg lehet őt is találni: a Tibi az a szomszéd faluból. Nem volt még rutinom a magyar használtautó-piacon, visszariadtam. Ha jól emlékszem 299 ezerért, Ki tudja, talán ez volt a nagy kihagyott lehetőség.

A második busz a Velencei-tó mellett volt. Zöld, Westfalia-belsős T2b, szintén 350 ezer körül, megszorult motorral. Telefonban beajánlottam érte az Opelt, és azt is, ha kell, ráfizetek. Vogel Misi bácsi - a Szépvölgyi úti Bogár-szaki - épp ekkor számolta fel a műhelyt, de azt mondta van még egy jó ezerhármas motorja, ha elég beletesszük azt. Fejben már kész volt az autó. Hétvégén Marcellal autóba ültünk és elmentünk megnézni. Nem látványosan, de azért rohadt mindenhol, a kapcsolók letörve, mert a busz játszóházként szolgálta az unokákat a kertben. Ráadásul tehergépkocsi papírjai voltak. Visszagondolva, rémes volt, de az a bizonyos rózsaszín fátyol nagyon vastagon kiült a kötőhártyámra. De nem adták. Úgy döntöttek, mégsem, esetleg majd, meg még gondolkoznak.

Csalódottan jöttünk hazafelé, amikor egy udvarban megláttam egy fél tucat T2-t. Persze rögtön megállás, kiszállás. Szerencsére a buszok tulaja, Tamás ott volt a kertben, rögtön hosszas és hasznos beszélgetésbe kezdtünk. Volt T1-ese, sok T2-ese, egy nagyon szép T3 Caravellje, és más léghűtéses VW-i is. Ő azt tanácsolta, hogy ha használni szeretném az autót, akkor vegyek inkább T3-at. Az is kiderült, hogy van eladó T2-ese, de máshol áll. Következő hétvégén visszamentünk, megnéztük. Nagyon egyben volt a szintén zöld busz. Két dolog hibádzott: amerikai piacos injektoros kétliteres levegős boxer volt, amitől féltem a fogyasztás miatt, illetve 500 ezerbe került, nekem pedig szűkösen volt négy. Így sajnos ott kellett hagynom.

Telt az idő, eladtam a Corsát és vártam a tuti vételt. Elkezdtem T3-asokat nézni. Ha már áldozunk a racionalitás oltárán alapon 9 fős 1.6 D-ket néztem. Becsúszott a keresésbe egy képeken makulátlan, nagyon korai, ha jól emlékszem, 1980-as, 1.6 boxer Bus, 160 ezerért. Mire felhívtam, már eladták. Azóta sem találkoztam 1.6 boxer T3-mal, pedig létezett, de nagyon ritka. Aztán a békéscsabai kereskedésben leakcióztak 399-ről 349-re egy szép fényes, 81-es, 9 fős, 1.6 D piros buszt. Úgy éreztem, ez az én pillanatom. Csütörtökön felhívtam őket, hogy szombaton meddig vannak, azt mondták dél, mondtam, hogy várjanak, mindenképp ott leszek.

Szombat reggel hatkor felültünk a Keletiben a békéscsabai gyorsra Marcellal, belső kabátzsebemben minden idők összes spórolt pénzeivel. Szinte már Pesten tudtam, hogy megveszem. Ez volt az első nagy hibám. Leérkeztünk, mivel az autókereskedés a város szélén volt légvonalban, mindenféle töltéseken átvágva jutottunk el oda, tíz óra felé. Megnéztük az autót. Kívülről szép volt. Naná, hiszen körbelocsolták, de akkor a naiv énem elhitte, hogy nem, és a párás időben a megfolyásokat sem vettem észre. A gumiknak szép mély mintája volt, és a nyomást is tartották. Utólag már tudom, nagyjából 15 évesek voltak. A belét egységes szürke, csíkos huzat borította. Hogy benéztem-e az üléshuzat alá? Persze nem. Csak később derült ki, hogy a középső üléssor nem ezé a kivitelé, és a vezető még szakadt is volt. A kárpitokat világoskék padlószőnyeg váltotta, a motortér fedelét zöld plüss, műfű szerű anyag.

Egy fél órát fetrengtem drótkefével az autó alatt, hogy rátaláljak a vázszámra az alvázvédő alatt, mire végre meglett. Beindítás? A saját akkuja halott volt, bebikáztuk. Némi alku után végül 315 ezerért elhoztam. Közben persze ment a púder a kereskedőtől, hogy ez egy ismerősük családi autója volt, nem munkásbusz. Na, persze.

Az első tankolás után még nem volt elég erő az akkuban, egy passatos behúzott. Hazáig sima utunk volt. A következő hetekben vettem új akkut, bal oldali tolóablakot meg pár apróságot. A futóműben kicsit nyöszörgött valami, de ment, megállt. Aztán egyik hétvégén megmutattam pár barátomnak, és akkor derült ki a turpisság. A T3 soros dízel motorja gyárilag el van forgatva, hogy beférjen a boxer helyére, nekem nem volt, a motortérfedőre volt hegesztve egy púp, hogy elférjen. Egy egyes Golf motorját rengeteg házias megoldással rátették a benzines váltóharangra. Eredetileg még csak nem is vízhűtéses volt, valószínűleg kétliteres levegős (Sőt! Tűzoltó!). Így jár az, aki típusismeret nélkül vesz autót, balek voltam, bevállalom. Hogy ez hogy lett hivatalosan átépített, érthetetlen. Nyár elején beadtam egy szerelőhöz, hogy cserélje ki a vízpumpát és a gumialkatrészeket a futóműben. Kicserélte, de csak amihez könnyen hozzáfért. Hetvenezer. A benzines önindító nem volt elég erős, hogy elindítsa a dízelt, meghalt. Aztán a következő is, maradt a tolás.

Ezen kívül két emlékezetes eset történt még azon a nyáron. Az első pont a működő önindító hiányából adódott. Indulási mechanizmusunk már rutinná vált: én beülök, többiek tolnak, autó beindul, többiek visszaülnek, megyünk. Egy kitétel volt, a tolóajtót mindig csukni kell, mert hiányzik a határoló, ami túlcsúszni engedi hátrafelé az ajtót. Elindultunk éves társasági programunkra Sopronba, Budaörsön tankolás, de az ajtó nyitva maradt, hátra csúszott, kiszakította a tolóajtó középső sínét. Instant megoldás kellett. Apukám a közelben dolgozik, odáig elgurultunk az utastérben az ajtóval, és ott visszaszegecselték nekünk. Tudom, nem szép dolog, de működött és mehettünk.

A másik a saját hülyeségemből adódott: kifogyott a gázolaj. A Mechwart ligetig tudtam legurulni a busszal, ott az út szélén kiszedtük a régebbi fajta, 80 literes vas tankot és kitisztítottuk a Szász Károly utcában.  Vissza már nem ment, hajnali háromra feladtuk. Másnap vontatás és egy barátom garázsában visszatettük a tankot. A nyár alatt majdnem 6 ezer kilométert menünk, többször kölcsön is adtam. Néha egy kis olajat utántöltöttünk, de ennyi.

A mindenféle átépítések ismeretében felmerült bennem, hogy eladjam, logikus lépés lett volna. Meghirdettem a hahun és a T3 klubban. A hahuról hamar leszedtem, miután reggel 5-kor kaptam hívásokat, hogy mennyi a vége, és belefér-e a nagy létra. A klubból jött egy megkeresés, az első találkozás után meg is állapodtunk, 160-ért adtam volna oda, nekem 500 ezerben volt akkor. A megbeszélt helyre és időre nem jött el az elméleti vásárló, a sokadik hívásom felvette, és azt mondta mégis sok, legyen 120. Semmiképp sem nevezném korrekt hozzáállásnak, és az alkudozás sem volt hiteles, mert korábban egy Dodge Rammel jöttek megnézni az autót. Felszívtam magam, úgy döntöttem, marad.

A következő hónapokban szorgosan mosogattam esténként a poharakat, és gyűjtögettem az alkatrészeket, amik a motor normálisra való átépítéséhez kellettek: dízel önindító, dízel váltóharang, T3 olajteknő, olajbetöltőt meg ami még kellett. És vettem egy leghosszabb difijű négyes váltót. Nyár végén elvittem a buszt egy dízel VW-guruhoz, hogy csinálja meg ő az átépítést.

Itt követtem el a vásárlás után a második legnagyobb hibát, mivel ismerős-ismerőse, azt mondtam ráér. Aztán hagytam magam rábeszélni egy turbós motorra is. Augusztus végén egy hónapot beszéltünk meg, végül májusban hoztam el az autót. A kért dolgokból csak azt csinálták meg amihez kedvük volt, rengeteg tákolás és félmegoldás, és minden pénzem elment. Olyan volt ez, mint Winkler esete a Las Baronsszal.

A további majdnem két évben kerestem rendes szerelőket, akik rendbe rakják a tákolásokat, de komolyan senki nem akart foglalkozni az autóval. Mindig csináltunk rajta ezt-azt, vagy vettem hozzá valamit, az állandó foglalkozási és pénzköltési faktort tehát kitöltötte az életemben. Nyáron még felújíttattam a fékeket, új dobokat is vettem. A végösszeg pedig már bőven hét számjegyű volt. Az értéke a fele se. Aztán nyár végén megint eluralkodott rajtam a T2 birtoklási vágy, tehát megírtam a pro-kontra listát:

Pro, ami meg lett csinálva, ki lett cserélve:
- DK kódú, leghosszabb diffijű, 4,57-es végáttétű 4-es váltó
- TD motor, KKK026-os turbóval, és 9-es elemmel az adagolóban
- mivel amikor megvettem az autót, nem a Transporter-specifikus alkatrészekkel volt benne a motor, ezért kellettek T3-hoz való motortartó gerendák, új motortartó bakok, dízel váltóharang, a Golfétól eltérő lapított karter, hátsó olajbetöltő a rendszám mögé, fekvő adagoló, mert az fér el, és új vízcsövezés a motortérben
- új kipufogó
- új első fékbetétek, hátsó fékdobok, felújított a dobokban a mechanika, be van zsírozva a kézifékbovden
- a váltókulissza alatt lévő műanyag rugós gömböt is cseréltem, ami a váltórúd alján van
- hátsó sárvédők lakatolva
- oldalsó, középső elhúzható ablakok
- 15-ös alufelni szettet vettem rá, ehhez hosszított tőcsavarokat és menetes csavarokat csináltattam
- a futóműben a szilentek és a gumiharangok cserélve
- felújított generátor
- felújított önindító
- a gondokkal működő kétakkus, relés rendszert kiiktattuk és egy akku (Banner) ment be
- teljes üléshuzat
- téligumi lemezfelnin
- hátsó lengőkarok cserélve
- első stabilizátor és a szilentjei cserélve
- szelepfedél tömítés újra cserélve
- kartertömítés újra cserélve
- ködlámpa
- Multivan oldalfal asztallal (nincs beépítve)
- tetőcsomagtartó
- rádió
- pót kéderek
- műanyag motorfedő
- új hátsó rugó
- Multivanhez gyártott első szigetelő parafaszőnyeg
- tetettem rá vonóhorgot
- apróságok, amik nem jutnak eszembe

Kontra, azaz amit meg kéne csinálni:
- kis olajfolyás a turbónál
- elöl ki kéne lakatolni a kiiktatott akku tálcáját, mert elrohadt. És a jobb taposót is
- a motortól a hűtőig menő vízcsövet rosszul rögzítették, kidarálta a féltengely, be lett toldva és felkötve, ezt igényesen megcsinálni
- az izzítórelé kontaktos, ki kéne cserélni
- kábelezést átnézni
- fűtésbovdeneket rendbe tenni, mert nem lehet teljesen elzárni a rendszert
- váltórudazatot bezsírozni
- kell rá egy bal oldali tükör, mert csak szigetelőszalag tartja a helyén
- tolóajtó alsó kédere elszakadt

Nagy volt a dilemma. Barátaim egyik tábora azt mondta, hogy nem szabad eladni, ha már ennyi mindent megcsináltam, és ennyi pénzt belelocsoltam. A másik tábor azt mondta, hogy szabaduljak tőle hamar, és vegyek mást, akár ne is buszt. Rengeteg jó, néhány rossz, de kalandos élményt szerzett nekem az együtt töltött nagyjából 9 ezer kilométeren. Ezek mellett fel nem becsülhető tapasztalatot és ismeretségeket gyűjtöttem a tulajdonlása kapcsán. Egyszer meghúztam én, egyszer egy barátom. Elfogyasztottam három rendszámot, egyszer feltörték, részt vettem vele találkozókon, fesztiválokon, pályanapon, kirándulásokon. Végül elváltak útjaink, de az egy másik és hosszú történet, arról majd legközelebb.