Néniautó

Végül vettem egy Bogarat. Volkswagen. Folkszi. De hogy a harminc éves BMW 518i és a húszéves (tizennyolc) Fiat Ulysse mellé mi a francnak kellett egy negyvehárom éves Bogárhátú? Főleg, hogy a közlekedésre javarészt kerékpárt használok? Kellett és kész. Azóta vágytam rá, hogy Göbölyös Zsolt (Motordoktor) atomra újított, Sumatra green 1302-esét vezettem (1302: elöl rugóstag, bumszli csomagtartó, de még sík szélvédő, régi műszerfal) a Totalcar osztálykiránduláson, két éve.

Próbálkoztam mindenféle egyéb típusokkal, például Dyane6-ot is néztünk Sipivel, de annyira rémisztő volt a végeredmény, hogy azonnal kereket oldottunk. Szegecselt alumínium táblalemez taposó, lefestett kéder gumik, boronatárcsából készült dísztárcsa, szőtt falvédőből és ágytakaróból álló háztáji belső téri kárpitozás. Rettenetes rom volt, iszonyatosan drágán, amit nagyon sok házimunkával menthetetlenné erodált a mester. Kacsán is gondolkodtam, de ott millió alatt csak papír van, alvázzal, rosszabb esetben csak a szám. Motor, kasztni, nincs ennyiért, vagy tyúkól.

Volt négy kilóm a célra, és szerettem volna biztonságban tudni. Tudtam, ha nem veszek azonnal autót, a nyáron eltapsolom plusz két nap tengerpartra, kicsit jobb apartmanra, kettővel több halvacsorára, nagyobb tévére, valami értelmetlen hülyeségre. Akkor meg már inkább egy autó, nem? Az legalább tartja az értékét. Igenám, de ennyiből nincs rendes veterán. Még rendetlen se. Nemhogy használósnak.

Megkérdeztem a barátaimat, hogy mit vegyek, de valahogy minden mondatból csak egy szót hallottam meg: Bogár. Valami elindult bennem.

Végül is miért ne? Vezetni jó volt, a maga lassúságában, amúgy is szeretek lassan menni, nem keresem az adrenalint a száguldásban. Szexi, ahogy a boxer veri a hátfalat. Rengeteget gyártottak belőle, még a kétezres években is jócskán készültek, igaz Mexikóban. Elképesztő mélységű kultúrája van, csak eddig tucatnyi irányzatot fedeztem fel, és még csak a felszínt kapargatom (German style, Resto, Ratlook, Baja, Callok, French, Offroad, Buggy stb). Minden kapható hozzá, mindenféle minőségben. Ésszel tuningolható, legalábbis a mai tempóra viszonylag olcsón felhozható. És szerintem jól is néz ki, van stílusa. Beleszerettem.

De Bogarat nem kapni a bogárboltban. Nem ilyen egyszerű dolog Bogarat venni. Ami kikerül a hirdetésekbe, ott általában valami hibádzik, legtöbbször a papír. Ez a legfájóbb. Ott egy jó (l kinéző, és a képeken megnézhetőnek tűnő) autó, de sajnos a bácsi, akinek az örököseitől a mostani helyére került, elhunyt, de még ő se íratta a nevére, hanem egy cimborájától vette, aki szintén elhunyt, és a család hallani se akar semmiféle halotti anyakönyvről, örökösödési eljárásba bevonásról, egyezkedésről, örülnek, hogy vége az egésznek. :-(. Itt csak a bátorság segít.

Aztán ott az egekbe dicsért tyúkól. Mármint a képeken úgy van lefotózva, hogy tengelyig áll a sárba süllyedve, a tetején a kakas büszkén hirdeti, ezen a dombon bizony ő a király! Csak tizenöt éve áll, de előtte pöpecül működött. Szürke forgalmis, vagy forgalomból végleg kivonva. Most tartunk kétszáz körül. Ők az utolsó reménysugár valakinek, hogy a különbözeti gázszámlát ne Provident kölcsönből kelljen befizetni. A Bogár még holtában is szolgálja gazdáját.

Háromszáznál már szokott lenni élő tulajdonos, forgalmi engedély, neadjisten műszaki vizsga. Meg rozsda. Elképesztő mennyiségben és helyeken. Meg típustisztátlanság. Szakadt beltér, átlátható padlólemez. Nem autók ezek. Inkább beteljesületlen álmok, de hát ez egy veterán, ezt ha visszaviszi a gyárba, egy újat adnak helyette! Most mit várt, hát negyven éves? Ilyenkor szoktunk egy bekezdéssel feljebb ugrani, ha nincs elég kompromisszumkészség az eladóban. Škoda felnivel, mert azon stimmel az osztókör.

Ami működik is, és sikerül rajta elfedni a rozsdát, az fél milla. Hatalmas dumával, a nagypapi, akinek a szeme fénye volt az autó, csak egyszer csúszott be az árokba vele, meg egyszer lopták el, de megkerült. Persze Golf ülésekkel, szétfaragva, és annyira elhanyagoltan, hogy ha nem áll ki egy-egy facsavar random helyről, már hiányzik. Húsz évig semmit se kellett rá költeni (persze, ezt majd mindet most kell).

Következő szint a néniautó. Ezek nyolcszázért mennek. Mindenkit végigkérdeztem, hogy szerinte honnan lesz nekem a félmillión innen Bogaram, és kaptam végül két telefonszámot. Ezek azok az autók, amik nem kerülnek be a hirdetésekbe. Ez már a nyolcvanas évek, a tuti tipp birodalma. Két néni, rendesen szervizelt Bogarak, lehet, eladnák, mindkettő letette már az autót, csak állnak, és állagromlás folyik. Felhívtam mindkettőt. A telefonban erősen túlzó elvárások, elsősorban az árat illetően, az emlékektől elhomályosult tekintet másképp látja a nyilvánvaló hibákat is. Azért megnéztem mindkettőt. Az egyik ígéretesnek tűnt, főleg, hogy nem zavartak el, miután megmondtam, mennyi pénzem van, az egész projektre mindenestül, és ez pont a kikiáltási ár fele volt.

Azt is elmondtam, hogy ebbe mindennek bele kell férnie, az azonnali mozgásképessé tevéstől az olajcseréken át a műszaki vizsgáig, ha kell. Ott állt az ibolyakék kocsi egy sziklakert és egy sövény között, az anyósülés ajtaját lehetett résnyire nyitni. Megbeszéltük, hogy ha vasárnap visszamegyek, leveszik róla a ponyvát, és kitolják a bokor és a sziklakert közül, ahol két éve pihen. Amikor betolták oda, csak a sziklakert volt, de tavaly ültették ezt a szép cserjét, ami közben igen szépen megnőtt. Talán be is indíthatjuk majd. A Motordoktort beizzítottam vasárnapra, hogy megnézzük ezt a kocsit, meg egy másikat, ugyanis ennek elsőre semmi baja sem volt. Azon túl persze, hogy a vastag gittréteg megrepedezett, és bugyogott ki a vörösesbarna rozsdalé.

Kitolták a bokorból, beindult, járt is vagy három henger, ki is lehetett próbálni. Menni ment, de állni is állt, ezért az egyik fék befogott. A beltér gyárias, de feketével újrahúzott műbőr, a kapcsolók működnek, dohszag nincs. A sebességeket veszi, fékez. Világít. Másfél év vizsga, huszonéve egy tulaj. Vadiúj gumik. Vadiúj karbi. Ismert szerviztörténet. Sportkormány, de megvan az eredeti is. A fényezése khm. Kihívásokkal küzd, nem is eredeti, nem is gyári szín, nem is az én ízlésemnek megfelelő, de nem szalonautót jöttünk venni. Belül ragasztott cetli az autó nevével, látszik, volt gazdája, nem csak tulajdonosa. Megköszöntük, és eljöttünk azzal, hogy megnézünk egy másikat, és aztán döntünk, hogy ide jövünk-e alkudozni, vagy máshová.

Néha zavar keletkezik az erőben, egy homályos kép, és néhány jól eltalált szó sokakat, így minket is megzavart. Hófehér autó, felújítva, lefényezve, eredeti, sürgősen eladó. 480 ezer. Már a képről beleszerettem. A kelletlen hangvételű telefonbeszélgetés csak megerősített a szándékomban: ilyen mértékű flegmaság csak a szent grál birtoklása esetén fordulhat elő, ez lesz a tuti vétel. Na. Göbivel kocsiba pattantunk, és odasederintettünk úgy kétszáz kilométernyit. De a tizennegyedik másodperben kifordultunk az ajtón, és nem elsősorban a szarszag miatt. Gyanakvóan morgó juhászkutyák gyűrűjében töltöttük ott azt a pár percet.

Teljes tévedés volt az ottlétünk: kézzel befaragott elemek, facsavarral felrakott ajtókárpit, centis gitt, leeresztett kerék, elferdült alváz, kinyithatatlan ajtó, nyilvánvalóan mozgásképtelen vashalmaz. Ennek az autónak az árát az eladó pillanatnyi pénzigénye szabta meg, vagy amennyivel átverte a „mester”, de semmiképp sem a piac. De azért szigorú arccal annyit közölt, hogy ebből ő már bizony nem enged, mert drágábban kezdte el hirdetni. Őszintén, tudják mennyit ért ez az autó? A legjobb jószándékkal is maximum húszezret. Ha a motorja vagy a váltója jó. Mert a kasztni és a beltér kuka.

Göbi is kapott közben egy levelet a fórumtársától, hogy útban van az egyik kocsija, olcsón vihető. Még ezt is megnéztük aznap. Ez volt a legjobb. Gyönyörű, gyári, kicsit lemattult narancssárga szín, széles kerekek. Jó kiállású gép, segítőkész eladó. Az autó épp mozgásképtelen, mert a kuplunggal van valami, próbaút igénylése, vagy vétel esetén javítva lesz. De legalább be lehet indítani? Persze, hoztunk ki 220-at a házból, arra ment az akksitöltő, arra meg az akksi. Röpke fél óra alatt beröffent, addigra az eső is pont eleredt. Szépen járt, de éreztem, nem ez az én autóm, bármennyire is tetszik ez a szín, mert a műszaki tartalom egy kicsit hobbiautós nekem így elsőre. De az ár csábító. Nagyon.

Az esélylatolgatás kezdődött. Azt mondtam magamban, hogy ha a két autó ára között lesz százötven ezer a sárga javára, azt veszem meg. Ha nem, akkor a néniét. De a néniére max 300-at mondok be, egy fillérrel se többet. Régóta áll, ki tudja mi jön elő belőle pár nap használat után. A másik autó hobbistáé volt, ott azért ilyesmitől nem félek.

Végül a néni kocsijáról kiderült, hogy a motorja szinte új, és olyan, - a Motordoktortól tanultak alapján - számomra fontos kondíciókkal rendelkezik, amilyenre a másikat még át kellett volna építeni, ami ott is egy kb. hetvenezres költség lett volna. Így viszont nyugodt szívvel megadtam érte a 350-et.

Így lett egy jóindulatúan ibolyakék, amúgy Milkalila színű 71-es Bogaram, amivel már találkozón is voltam tegnap, és a vétel óta egyszer már ki is gyújtottam, de ezt elmesélem legközelebb.