Az első nagy kérdés, hogy egyáltalán nevezhető-e kis gyökérnek egy 14 éves gyerek, vagy ahhoz még túl fiatal? A második kérdés még inkább morális, hiszen némi szerencse is kellett ahhoz, hogy az egyik szülő - aki végül megállította az ámokfutást - ne okozzon maradandó sérülést, netán halált a nagyapja lenyúlt Hyundai-jával száguldozó hülyegyereknek. Az önbíráskodás amúgy is nagy divat manapság és nem okvetlenül támogatandó, de van itt egy nagy DE:
Történetesen az, hogy ha én lennék az egyik szülő, akinek a gyerekét a játszótéren többször keresztülszáguldva életveszélybe sodorja egy környéken száguldozó barom (akiről nyilván nem tudni, hogy nem egy beszívott bűnöző-e), és ha történetesen ott parkolna a bazinagy, kiemelt, alvázas pickupom, akkor sanszos, hogy nem sokat gondolkodnék én sem a jogkövető magatartáson. Persze, elítélendő, naná, sőt: nem szabad. De ott és akkor én bizony kurvára megértettem Bryson Rowleyt, aki amikor látta, hogy ismét a park felé fordul a fehér kocsi, nem szarozott sokat és a típusnévhez hűen (RAM) intézte el a dolgot.
A kis hülyének még talán jobb is így, a rendőrök sem lettek volna finomabbak, miután nem állt meg nekik, ráadásul egy másik hírforrás szerint fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg őket. Kevesebbért is lőttek már agyon embert.
És itt van maga a megállítás módja. Valamint egy rendezői változat. Kicsit sok volt a GTA, öcsi.
