Fénycsóvák, lángcsóvák a sötétben

Ez volt az eddigi velodromos oldtimer rendezvények leghangulatosabbika. Tényleg sokan voltak, igaza volt a szervező Noszvai Andrásnak, mikor már napokkal a rendezvény előtt ujjongva tudatta mindenkivel, mennyien jelezték részvételüket. 

A mostani Millenáris Velodrom Oldtimer Sokadalom attól volt igazán különleges, hogy délutántól esete tízig tartott a buli, a rendes, benzingőzös hardcore autóbuzi parti. Amikor nem öreg autók vagy motorok zaja dübörgött a betonteknőben, gondosan összeválogatott régi zenék szóltak a szalagos magnókról. Aztán sötétedéskor egymás után kapcsolták fel a lámpákat, az oválnak egészen megváltozott a hangulata.

Este még zseniálisabb egy ilyen időutazós rendezvény, látni, mennyire másképp világítottak a régi foncsorokban a régi izzók, esetleg karbidlámpák (bár most ilyenre nem emlékszem, hogy lett volna). És ha nem sötétben zajlik az egész, sosem látom meg azt a biciklis kiegészítőt,  amiről már azt is elfelejtettem, hogy valaha létezett. Sajnos nem tudtam lefotózni (annyira kapkodtam induláskor, hogy a gépembe nem raktam memóriakártyát), de képzeljenek el egy fehér bőr vagy műbőr övet, rajta egy kis táskával az elemeknek (esetleg telepeknek, már nem emlékszem, góliátokkal vagy laposelemmel működött-e), az övön pedig kis borostyánszínű, meg talán piros lámpákkal. Ó, édesjóistenem, mennyit álltam én mindenféle játékboltok kirakata előtt, és nézegettem ezt a csodát, amiről tudtam, sosem lesz ilyenem. Ma talán kerékpáros láthatósági övként árulnák, ha lenne, nem tudom, anno hogy hívták.

Egy igazán jól felszerelt kisdobos vagy úttörő pajtásnak nem csak ilyenje volt, de kilométerórája (esetleg csak a keréktengelyhez szerelt kilométer-számlálója), fehér, műanyagházas, cukorka színű keretbe foglalt visszapillantó tükre, meg kihajtható fényvisszaverő tárcsája. Lehet, az ilyesmi csak a maszek butikos apukával rendelkező pajtásoknak volt, mondjuk nem is tudom, rendes pajtás volt-e az olyan, vagy már szinte rendszeridegen pajtás. Na mindegy, az én bringámra egyik se jutott, mégis felnőttem valahogy, de ezt a zseniális, szerintem kisipari remeket viszontlátni egy Jawa Mustangot kergető motoros csípőjén akkora irtózatos flash volt, majdnem hanyatt estem tőle.

Szombaton minden korábbinál több régi ismerőssel futottam össze, ez is mellbevágó volt. Ezekkel a motoros, autós arcokkal olyan, közel húsz éves közös emlékeink vannak, amik, ha engem kérdeznek, csak pár éve történtek. Kicsit pofán vágott az idő múlása, de hát végül is nosztalgiázni jöttünk össze, vagy mi.  

Sajnos utolérte a rendezvényt a végzete, volt baleset is a pályán, de ezt szerencsére nem láttam, csak hat után értem ki, pontosan nem is tudom mi történt, hányan sérültek meg, az biztos, hogy több motoros is megsérült, nekik innen is jobbulást kívánunk. Sajnos, ahol sok az ember, ott a nagy számok törvénye alapján valaki hibázni fog, most meg is következett, egy biztos, ha lesz legközelebb (és nem bontják le addig a Velodromot) minden résztvevőnek és szervezőnek tudatosítania kell magában és a többiekben, hogy az egész hepaj azért van, hogy mindenki jól érezze magát, nem érdemes túlvállalni magunkat.

Sajnos nem láttam Ackerman Balázs Trabanton kétkerekezését, de ennél jobban csak az fájt, hogy mint azt már említettem egy fia képet nem tudtam csinálni. De szerencsére Bende Tibby jól felkészült hölgykoszorúval vette körül magát, Eszter és Lilla is vitt gépet magával, így a galériákban az ő fotóikat láthatják. Természetesen a kommentablakba jöhetnek a linkek, akinek kedve van, ossza meg a többiekkel a saját képeit.