A nyeretlen bajnok

Hogy miért is kedvelem én sok, nagy sztárnál és híresebb bajnoknál jobban ezt a nyomott orrú, kopaszodó kis embert? Miért is gondolom úgy - és miért is gondolják így azok is, akik vele versenyeztek -, hogy az egyik legnagyobb ikon annak ellenére, hogy egyetlen bajnokságot sőt: egyetlen futamot sem nyert? Miért imádják a világon mindenütt, ahol megfordul? Azért, mert látványosan ment? Igen, lehet, kívülről úgy tűnik, hogy mindig a közönségnek autózik. Azért, mert bármikor leakasztható volt és beugróként bármilyen autóba beülhetett? Lehet. Talán azért, mert ő volt az, akinek a botladozó Mitsubishi csak köszönheti azt, hogy nem abszolút lúzerként kellett kivonulnia a rali-világbajnokságból így úgy-ahogy megőrizte néhai dicsőségének romjait legalább? Az is lehet.

Számomra azonban Gigi Galli az, aki a legmagasabb szintre emelte az összkerekes raliautó-kezelést. Addig - és azóta sem - láttam senkit, aki ilyen könnyedén és durván lett volna képes szándékosan kizökkenteni hajmeresztő stabilitásából a négykerékhajtású, aktívdifis versenyautót (már ha olyan volt), majd a mindkét tengely mentén instabillá vált gépet pontosan arra és úgy terelni, amerre szerette volna. McRae-szintű tempó és bátorság tanári precizitással kombinálva, számomra Gigi a raliautó-kezelés királya.

Na mindegy, csak úgy eszembe jutott, ha már hétfő volt, valamivel fel kellett dobni a napot.